Fülesbagoly

Nulla támogatással kegyetlen jó zene

2018. november 04. - Bagolyhír

10 éves a Firkin! Máris kezdeném taglalni a MOMkult-beli jubileumi koncerten látottakat, hallottakat, de 30 éves rádiós pályafutásom tapasztalatai alapján meg vagyok győződve róla, hogy a koncertkritikát olvasó közönségben jócskán vannak olyanok, akiknek sejtelmük sincs arról, kicsoda, micsoda is lehet ez a Firkin.

firkin_h.jpg

Nos, elsősorban nekik szól ez a bekezdés.

A Firkin stílusa már megszületése évében sem tartozott a közismert irányzatok közé – ezt az ír népzenei elemekkel és hangszerekkel gazdagon fűszerezett, a tempóváltások során időnként 100 BPM feletti tempóra gyorsuló, erőszakosan lüktető, pogóra és ugrálásra serkentő rockzenét „celtic punk” néven illeti a szakma. A mainstream-zenékre szocializált magyar közönség talán az ír Pogues legelvadultabb számaiban találkozhattak ezzel a stílussal, a punkra is nyitottak talán a Dropkick Murphys és a Flogging Molly lemezein csodálkozhattak rá erre a nagyon kellemes, főleg angolszász kocsmákban hallható zenei irányzatra. De akik a miskolci Paddy & The Rats felvételeit ismerik, azok számára sem újdonság a Firkin zenéje; kocsmarock, kocsmapunk, a celtic folk elemeivel meghintve.

2008-ban alakult a Firkin, akkor még hivatalból kaptam meg első CD-jüket, a „Frinkful of Beer”-t. Bevallom, nagyon meglepődtem, amikor belehallgattam – megmagyarázom; kiemelek párat a 2008-as esztendőben legtöbbet játszott magyar dalok sorából: Magna Cum Laude: Színezd újra, Groovehouse: Tűz és víz, Unique: Tükör, de mondjuk a Zagar: Wings of Love-ja és a Kaukázus „Szalai Évá”-ja is nyomot hagyott a magyar éternek abban az évében. De Firkin-szerű őrületre – évek óta nem volt precedens akkoriban (már akkoriban sem!!!).

Kegyetlen jó zenét rejtett a zöld alapon fehér lóherét ábrázoló lemezborító alatt lapuló korong, és mivel ismerős volt a közreműködők közül az egyik név (PJ, azaz Péter János), ráadásul a hangszere sem tartozott annak az évjáratnak a divathangszerei közé (fuvola), duplán kíváncsi voltam. Közben beugrott, a M.É.Z. és Hobo közös, ír dalokat tartalmazó lemezén „fújt” vagy tíz évvel korábban ez a fickó, figyelemreméltó pontossággal és vehemenciával. Nos, PJ a Firkin első lemezén is kitett magáért, a nagy mutatvány: folk-hangszert és azzal bensőséges, szelíd ír folk-elemeket ötvözni energiabombaszerűen robbanó punk-őrülettel – elsősorban az ő kettős szerepvállalása miatt sikerült kiválóan.

Most sem csalódtam - a szereposztás szerint nem ő volt a főszereplő a jubileumi koncerten. A dramaturgia azonban neki is osztott lapot, de most már hadd haladjak időrendben.

A MOMkult előterében leginkább a büfék körül volt érezhető aktivitás a koncertlátogatók körében – a szolíd szünetfénnyel megvilágított színházterem színpada előtt alig párszázan várták, hogy közelről láthassák kedvenceiket, nyolc után alig pár perccel ült a dobok mögé (Juhász Róbert) ESE és indította ritmust, úgy kellett nógatni a sörüket hörpölgetőket, hogy segítsenek már tapssal. Na de az azt követő „Your Odyssey” introjára mindenki felpörgött pár másodperc alatt – megindult a két és fél órás produkció folk-alegysége, a Péter János vs. Virág Lili kettős fuvolán, illetve hegedűn tálalta az ír folkot - Kovács Nemes Andor (ANDY) énekes sokszor követhetetlen tempójú produkciója mellé.

Az „Into The Night” – már a közönség bevonásával szólalt meg, együtt dobogtunk (Juhász Róbert) ESE ritmusával, és ezen a ponton pici szakma: elképesztően pontos kiállások és lezárások tették még élvezetesebbé a Firkin dalait, aki csinálta, tudja, mennyi gyakorlás, mennyi energia fekszik ezek végrehajtásában, és ácsi!!! – mindezt nem a mainstream-pop 80-90 BPM-es tempójában, hanem 110-120-as ütemben, na azért ezt JÓL CSINÁLNI – nem piskóta!

Virág Lili hegedűszólója a „Whump Jamboree”-ban elkápráztató volt, „meg volt fogva” a közönség. Az ezt követő „Hold My Beer” ritmusára (ANDY vezényletével) úgy ugrált a nézőtér, hogy arra a sajnos jelen nem lévő Göttinger Pál (ANDY elődje a Firkin énekesi posztján 2014-ig) is büszke lett volna, neki dedikálta ANDY egyébként a „Hold My Beer”-t.

Nem mesélem el egyenként a közel fél 11-ig pörgő, 30-nál is több dalhoz kapcsolódó élményeimet, csak pár fontos adalékot idézek fel:

ANDY több, mint egyszerű énekes, nem tagadja meg múltját – a Szabadkai Magyar Színház Magyar Társulatában szerzett rutinja birtokában ő igazi műsorvezető, ceremóniamester! Tartja a kapcsolatot a közönséggel, gyakran keresztnéven szólítja rajongóit, vagy pl. a GYSEV-től érkezőket, angolul köszönti a Hollandiából érkezetteket, megszólítja a korábbi haknikon a Firkin-t fuvarozó sofőrt, tisztelettel húzódik vissza a háttérbe, ha a meghívott vendég kerül sorra. Bár meg kell jegyeznem, nagy merészség Szalóki Ágival duettet énekelni, ezt én reménytelen vállalkozásnak tartom. De ezt gyorsan feledtette ANDY egy másik gesztussal, amikor helyet cserélt egy dal (a „Hozz egy Firkinsört” erejéig) a dobszerkó mögött ülő ESÉvel.

A Firkin másik főszereplője a színpadon Péter János, aki extatikus tekintettel és lendülettel játssza fuvola-szólamait, akrobatikus ügyességgel mozog és „játssza el a dalokat”, tökéletes harmóniában dolgozik a folk-jelleget domborító Virág Lilivel – ugyanakkor tökéletesen illeszkedik a gitár/basszusgitár/dob Bermuda-háromszögébe.

Valószínűleg nincsenek sokan a küzdőtéren, akik értik PJ-nek a nagy elődök felé szóló üzenetét: a furcsa, „féllábú póz” (egyik lábon állva, a másikat 45 fokos szögben keresztben, az álló láb előtt tartva) – Ian Anderson márkavédjegye, a Jethro Tull fuvolára épülő progresszív rock dalainak frontembere ő. Péter János tehát Anderson előtt, én pedig (ezért a nagyon elegáns gesztusért) PJ előtt emelek kalapot.

A basszusgitáros SÜTI (Szuna Péter) és a gitáros Kárpáti Balázs (utóbbi nem csak gyakorolja, de magántanárként tanítja is a hangszer használatát) alázatos fegyelemmel pengette végig a két és fél órás koncert harmincnál is több dalát. Ebben a produkcióban ők voltak a másodhegedűsök, de pontosságuk, precíz játékuk nélkül szegényebb lett volna ez az előadás, és még bolondozni is volt kedvük a Trio „Da Da Da” alapritmusára támaszkodó közös elektronikus mókájának, a „Wild Rover” a cappellájának előadása közben.

Pár szó a vendégekről: az ex-Firkin vendégsereg úgy játszott együtt és egyenként is, mintha a mai napig ott lennének a Firkin koncertjein. Az időközben világkörüli utakon hajózva haknizó Sárhidai Zsuzsanna, az azóta féltucat újabb formációban karmait nyújtogató Szendőfi Balázs, a ma már a Dalriadában billentyűző Szabó Gergely SZÖG, a pályát módosított gitáros, Marczis Attila és a Firkin összes képi megjelenésében oroszlánrészt vállaló Bayer Bálint – régi családtagként, összeszokott játékot produkált.

Szalóki Ági, a világzene egyik hazai nagyasszonya igazi dívaként világított, a hangja egyszerűen lenyűgöző, tiszteletet parancsoló volt, engem sokadszor győzött meg arról, hogy nincs lehetetlen világzenei feladat számára. ANDY-nek kapaszkodnia is kellett a „Flowers” című duettben, maradjunk abban, hogy Szalóki Ági győzött.

De az ex-LGT Karácsony János és az állandóan Bikini-ben pompázó Németh Alajos Lojzi fellépésére nagyon kíváncsi voltam. Egyrészt mert korábban magam is többször biztattam a Firkin-arculat megálmodóit a mainstream felé való közeledésre (figyelem, nem elárulni akartam a Firkint, hanem inkább segíteni, erről szívesen mesélek bárkinek), másrészt mert tudom, hogy ezt a folyamatot színpadon, a produkció színvonalának hígulása nélkül – kegyetlen nehéz bonyolítani. Hát most szembesültem a tényekkel – a közönség rendkívül intelligensen fogadta mindkét rockert, de nekem kicsit testidegen volt a „Mielőtt végleg elmegyek”. Az meg kifejezetten zavart, amikor egyikőjüket szövegtévesztésen csíptem, de én maximalista vagyok, nem adom fel. Soha.

firkin_feat.jpgSzóval nagyon kétélű fegyvernek tűnik a mainstream felé való közeledés, de erről majd a cikk végén merengek még kicsit, most csak annyit, hogy hálás vagyok a Firkin-nek, ők megpróbálták, mindent megtettek.

Ezen a ponton, sok év után – nagyon köszönöm Nektek, Firkin, hogy éveken keresztül – kíváncsiak voltatok a véleményemre. Hogy többször is elküldtétek a demóitokat meghallgatásra, hogy nyitottak voltatok a barikád túloldaláról érkező médiahuszár (ez voltam én akkor) nézőpontjaira, javaslataira, még arra is reagáltatok, amikor több magyar nyelvű kompozíciót javasoltam. És köszönöm azt is, hogy fontosnak tartottátok, hogy meghívót küldjetek ennek az egykori médiahuszárnak, nekem. Köszönöm.

2018-ban tízéves már a Firkin! Szombati jubileumi bulijuk végén több elköszönés és több ráadás után megcsinálták tízéves szelfijüket, háttal a közönségnek – de hát így látszottunk mi is a színpad felől villantott képeken, kérünk is majd belőle, minden elképzelhető felületen!

firkin.jpgEz most az igazság pillanata: ki tudom fejezni egy számmal, mennyi támogatást kapott a médiától a tízesztendős Firkin: 0, azaz nulla támogatást. Zenéiket nem játszották a rádiók és a zenecsatornák, ha kaptak is bemutatkozást, az legfeljebb éjfél után, beharangozás nélkül történhetett meg. Nem emlékszem az arcaikat hirdető óriásplakátokra, és hiába töröm a fejem, nem rémlik, hogy láttam volna őket valamelyik portréműsorban.

És mégis lehúztak tíz évet, több tagcsere, évekig tartó gyakorlás és klubkoncert-sorozat után is – talpon vannak. A jelek szerint – nem is olyan rossz a helyzet. Büszkék, erősek, a mainstream-ből hívnak vendégeket, halálos természetességgel művelik azt a műfajt, amelynek ebben az országban sosem volt (és valami azt súgja, egyhamar nem is lesz) több tízezres rajongótábora. Mitől is lenne – a közönség soraiban pásztázva, de még a büfében sem láttam senkit a zenés média arculatformálói közül. Ők nem voltak kíváncsiak a Firkin-re. Örömmel láttam viszont a vendégek között a hazai könnyűzene jogi és törvényi rendjére vigyázó szervezetek képviselőit, bár tudnátok tenni valamit azért, hogy a mainstream-en kívüli művészekről is eljussanak a hírek az érdeklődőkhöz.

Mert érdeklődők vannak, hadd soroljam fel a novemberi fellépéseiket: játszottak 2-án, 3-án, játszanak 9-én, 10-én, 23-án és 24.én is! Ja, hogy hol? Hát Würzburgban, Oberhausenben, Berlinben, Hamburgban, Wiesbadenben illetve Drezdában. Ott – komoly érdeklődés mutatkozik a Firkin zenéje iránt.

A Firkin-koncert végén beültem az autómba, a gyújtással a rádió is bekapcsolt: „220 felett…”. Helyreállt a rend.

Nagy szárnyadat…..

Szever Pál

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr6114343147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Millerdraft 2018.11.05. 20:57:07

Pali, a legmélyebb tisztelettel....de! Te is formáltad a hazai rádiózást, nem ,, középiskolás fokon". Gyakorlatilag az összes nagy rádiónál ott voltál. Talán akkor kellett volna jobban odatenni magatokat és meggyőzni a döntéshozókat, hogy nem teljesen hülye az átlag hallgató, és baromira nem kíváncsi a fingerli zenékre amivel a mai napig tömnek minket. Erről akár órákig lehetne beszélni, és nem is ide tartozik. A banda jó, és köszi a posztot, remélem hallunk még sokat róluk.
süti beállítások módosítása