Fülesbagoly

Fancy Lies címmel új duettklippel jelentkezett Temesi Berci

2025. május 23. - Bagolyhír

Az Artisjus- és kétszeres Fonogram-díjas dalszerző-basszusgitáros, Temesi Berci hatodik szóló nagylemeze, az All In április 25-én jelent meg big band hangszerelésű dalokkal. A Fancy Lies című duetthez elkészült a videóklip a két fiatal énekes, Lengyel Johanna (jaylenn) és Nagy Ricsi közreműködésével. A lemez dalait és a 45. születésnapját idén négy kiemelt koncerttel ünnepli Temesi Berci.

fancy_lies_2.png

Temesi Berci évtizedek óta az egyik legfoglalkoztatottabb magyar basszusgitáros, aki már több mint 120 lemezen közreműködött, miközben szólóprojektjei is rendkívül sikeresek. Az utóbbi években alaposan megváltoztak a zenefogyasztási szokások és megfordult a trend, ezért az All In című hatodik szólólemezéről tavaly szeptember óta egy-egy dalt mutatott be, melyek mind big band hangszereléssel, fúvósokkal és számos vendégművésszel készültek. Ezek között szerepelt a brit acid-jazz legenda, az Incognito együttes énekesnője, Deborah Bond vendégszereplésével a Soul is The Flavour, valamint a Hóbortos karácsony című ünnepi dal Szolnoki Péter közreműködésével, amit Fonogram-díjjal jutalmaztak. A dalok most kerültek egy albumra, mely április 25-én jelent meg All In címmel.

Az album valamennyi dalához készül klip is. Ezek egy részét már láthatta a közönség, némelyiket pedig csak a következő hónapokban fogják közzétenni. A Fancy Lies című duett klipjét május 22-től lehet megnézni.

- A Fancy Lies című dal Lengyel Johanna (jaylenn) és Nagy Ricsi duettje, amit kifejezetten az ő hangjukra írtam. A zenében állandó szerzőtársam, a kiváló billentyűs és producer, Bubenyák Zoltán közreműködött, a dalszöveget pedig Kálmán Tamás írta. Mivel Lengyel Johanna anyanyelvi szinten beszél angolul, ők ketten közösen alakították ki a végleges szöveget. A klip története egy fiatal lányról és egy srácról szól, akik külön-külön otthon készülődnek az esti randijukra, de a sors úgy hozza, hogy végül nem azzal találkoznak, akivel eredetileg tervezték, mert véletlenül ugyanabba a taxiba szállnak be és inkább együtt mennek tovább az éjszakába. A Fancy Lies klipjét Mirtse Korinna forgatókönyve alapján Czoller Bence rendezésében Bikali Sándor és Zsoldos Dávid készítette – mondta Temesi Berci.

Aki élőben szeretné hallani kifejezetten az All In című lemez dalait, négy kiemelt koncert közül választhat.

-Idén ősszel lesz a 45. születésnapom, és ennek megünneplésére az All In című új albumom dalait négy kiemelt koncerten fogjuk játszani az év folyamán Pannonhalmán, Veszprémben, a Budapest Jazz Clubban – ahol most adok majd először klubkoncertet -, valamint adventkor Alsónémediben, ahol vendégem lesz Keresztes Ildikó, Hevesi Tamás és Serbán Attila – mondta Temesi Berci, és hozzátette: - Ezekről és a kisebb léptékű koncertekről is minden információt megtalálnak az érdeklődők a https://berci.hu honlapomon, amit az elsők között, még a 2000-es évek elején indítottam elsősorban a zeneoktatási tevékenységem bemutatására. A honlapomat a lemezmegjelenéssel egyidőben frissítettem, bővítettem, így most minden fontos téma elérhető rajta a szakmában eltöltött csaknem harminc évemről: a 126 lemez, amin eddig közreműködtem, a saját szólóprojektjeim, infók a hangszerekről, fotók, a rádiós és tévés munkáim, a különböző zenei szakmai szervezetekben végzett munkáim és a tanítás.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9518865850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása