A 2020-as Power Up lemezét a covid miatt nem tudta élőben bemutatni az AC/DC, de végre felénk is elkanyarodtak, mégha nem is Budapestre, hanem Pozsonyig kellett utazunk az év bulijáért. Hiába közelednek a tagok a 70-hez, tudják mi a rock&roll, és ezt be is bizonyították. Csak a szervezés ne lett volna annyira kaotikus.

Nehezen indult a koncert napja (és küzdelmesen is zárult, de erről majd később). Bár két órára voltunk Pozsonytól, biztos ami biztos elindultunk kora délután. Egy hosszadalmas becsekkolással kalkuláva 3-3,5 órát adtunk a bejutásra, ehhez képest 6 óra alatt jutottunk be. A bonyodalmak ott kezdődtek, hogy A D4-es autópályán kb 6 km-re megálltunk, mint a szög. Másfél óra alatt kb. 500 métert haladtunk. Mint kiderült, az official parkolóba, ahova a küzdőteres, 135 eurós jegy mellé plusz 22 euró volt a megállás, két sávon engedték be a kocsikat. Rendőr az égvilágon sehol, csak néhány zöld mellényes ember próbált úrrá lenni a káoszon. Végül az AC/DC kezdése előtt 30 perccel jutottunk be, de tuti rengeteg ember lemaradt a koncert erejéről. Egyes hírek szerint 100, mások szerint 120 ezer jegyet adtak el a régi repülőtéren megtartott koncertre, így azért lehetett számítani a sok emberre. A tömegközlekedés szintén lehalt, a vonatok nem győzték szállítani a rajongókat, így kimondható, hogy a szlovák szervezők, a rendőrség, és úgy általában Pozsony városa leszerepelt.
De őszintén szólva még ez a felvezetés sem tudott kizökkenteni, mert tudtam, hogy egy két és fél órás AC/DC koncert vár rám, amire az 1991-ben, Népstadionban meglesett Monsters of Rock óta áhítoztam. És ahogy megdörrent az intro, tudtam, hogy itt nem lesz kecmec. Iszonyat hangerővel, kristálytisztán dörrent meg a cucc, és ez a hangzás az első daltól az utolsóig változatlanul kitartott. Az If You Want Blood (You've Got It-tel rúgták be az ajtót, és sorra jöttek a rockhimnuszok. A Thundestruck viszonylag korán elhangzott, de így is egymást érték a slágerek, a Back in Black, a Hell Bells, a Rock 'n' roll train és a Dirty Deeds Done Dirt Chea. A tracklistet a lehető legokosabban építették fel, mert ki gondolná, hogy a Highway to Hell után még bármilyen katarzis történhet, de a zenekar még a végén jól seggberúgta a közönségét a  Whole Lotta Rosie és a  Let There Be Rock dalokkal. Közjáték a koncertre is jutott, ugyanis két alkalommal is behajtott egy mentőautó a tömegbe, második alkalommal izomból. Megállt előttünk, ipszilonozott párat, majd kiment. Jobb helyen ha baj van, gyalogos biztonságiak vezetik fel a mentőautót. De itt csoda, hogy senkit sem gázolt el a jármű.

Na de vissza a koncerthez! Brian Johnson egy hangyafasznyit vesztett a hangjának karcosságából, de egyébként ugyanúgy benne van ezeken a bácsikban a boogie, mint 30 éve. Angus Young szüntelenül pengette a gitárját a rá jellemző módon, terpeszben ugrálva. Dobos tűpontos, és az egész nagyon egyben volt. Engem meglepett, hogy Chris Chaney kezelte a basszusgitárt a Jane's Addiction-ból, nagy flash lehetett neki az élő legendákkal játszani. Ami viszont szürreálisan hatott, az a közönség konszolidáltsága. Időnként mintha a tokiói operában lettem volna. Ahhoz képest, hogy a világ egyik legnagyobb zenekara játszott élőben, két dal között teljes csöndben tudott lenni 120 ezer ember. A zenekar a ráadásban a TNT-vel és a For Those About to Rock (We Salute You)-val megadta a kegyelemdöfést, amit még egy tüzijáték követett. A mellettem álló srác azzal fordult a haverjához, hogy ez kibaszott hangos volt. Hát igen, ilyen egy rock&roll koncert.

Eztán következett a feketeleves. Ahogy a hírekben is benne volt, a szervezők a koncert után is nagyot alkottak. A legszerényebb becslések szerint 10, a merészebbek szerint 20 ezer autót ejtettek foglyul a koncerthelyszín parkolójában. Mi 3 és fél óra alatt jutottunk ki, volt, aki 4 és fél óra alatt. Eleve 2 és fél óra elteltével kezdték kiengedni az autókat, addig zárva tartották a parkoló kijáratát. Mint kiderült, kifelé is 2 sávra szűkítették le a kihajtást, és 2 zöld mellényes diák egy-egy pecás kapásjelzővel próbálták terelni az autókat. Kár, hogy nem videóztam le, mert ez így hihetetlennek tűnhet. Rendőrök itt sem voltak sehol. Remélhetőleg a szervező Silvi Production mostantól az érsekújvári napokra sem köthet le egy Korda György-Balázs Klári duót.

Amikor a 2000-es években rácsavarodtam a Barca-meccsekre, ami a Guardiola-korszakkal csúcsosodott ki, és láthattam, ahogy a Xavi-Iniesta-Henry-Messi-Eto'o támadógépezet tönkreveri a világot, semmilyen más focit nem tudtam nézni. Minden más csapat játéka lötyögésnek tűnt, egy magyar bajnokiból 10 percet nézni maga volt a kínszenvedés. Na most ugyanígy vagyok ezzel az AC/DC koncerttel. Láthattam és hallhattam egy minden szempontból tökéletes koncertet. Mi jöhet ezután? Ki, hol, és mikor tudja ezt a produkciót megközelíteni? Fogok tudni még rockkoncertet (így) élvezni? Tartok tőle, hogy nem. És azért nem, mert az AC/DC maga A ROCK&ROLL.