Nagyon gyorsan tisztázzuk: az én személyes univerzumomban nem létezik rossz Guns N' Roses koncert. Ezek a fokozatok: jó, jobb, legjobb. Ebből következik, hogy mivel a 2006-os fellépésen hiányzott a teljes alapcsapat, pusztán nevében és frontembere személyében élt a zenekar, ráadásul késtek cirka 3 órát, ezért az a koncert egyszerűen csak jó volt. A 92-es, fénykorában bulizó GNR meg nyilván a legjobb. Szóval akkor milyen műsort kaptunk szerdán az évtizedek hallgatásából feltámadt bandától?

A tréfát félretéve, bizony bennem is sorjáztak a kérdések, mit is várhatnék a rockistenektől. Vajon nem lesz-e fárasztó a monstre-set, a 3 órás múltidézés? Vajon milyen formában lesz Axl Rose, akinek bizony néha fejhangra vált az egyébként utánozhatatlan, páratlan orgánuma. Nem lesz-e illúzióromboló fiatalságom hősein felfedezni az idő részvétlen múlását?
Egészen elképesztő és egyértelmű válaszokat kaptam. Egy grandiózus, nagyszerű, remekbe szabott koncertet, amelyről szélesen vigyorgó lélekkel távoztam, hiányérzet nélkül, azzal az elégedettséggel, hogy a világ mégsem változott olyan sokat, a rock and roll elpusztíthatatlan, stadionnyi embert képes örömmel feltölteni, és nem csak az én 40-es generációmnak, hanem sok fiatalnak is elmond valamit az élet fontos dolgairól.

Nem szeretnék egy 3 órás koncertet dalról dalra végig elemezni, a setlist önmagáért beszél, a srácok az összes megaslágerüket elővették, leesett a novemberi eső, elutaztunk a paradicsomi városba, isten hozott bennünket a dzsungelben, és bár Axl angyali hangon kérte tőlünk, hogy ne sírjunk ma éjjel, bizony a mennyek ajtaján kopogtatva talán sokunknál eltört a mécses. Nehéz szavakba önteni, hogy mitől oly nagyszerű zenekar a Guns N' Roses, az internet persze akármennyi betűt elvisel, én viszont nem akarom rongyosra ülni a seggem, amíg leírom a hosszas méltatást. Nagy Szabi a koncert után egy tömör mondatban foglalta össze a lényeget: ez maga a rock.

Kénytelen vagyok kitérni egy jelentéktelen, mégis belőlem iszonyatos felháborodást kiváltó körülmény mellett. Az egyik vezető hírportál megpróbálta szarral összekenni ezt a nagyszerű estét, képesek voltak leírni, hogy menekültek az emberek a koncertről, annyira rossz volt. Jelentem: senki sem menekült, ennyi boldog embert én még életemben nem láttam. Nagyon, de nagyon szégyelleném magam, ha a fentebbi "kritika" az én klaviatúrámat hagyta volna el. Aki ilyet leír, annak nyilvánvalóan fogalma sincs arról, hogy mi a zene, mi a rock, úgy egyáltalán: merre hány lépés, mennyi az annyi.
Remélem, hogy Axl-ék a jövőben nem kerülik el újabb 17 évre Magyarországot. Ha jönnek, én biztosan ott leszek!