Voltak bőven félelmei a jubileumi fellépéssel kapcsolatosan, de egy korszerű, XXI. századi, power metal hangzású koncerten járt. Szever Pál, egykori rádiós guru beszámolója a hétvégi Karthago 40 arénás buliról.

Huhh, de jól tettem, hogy hajlottam Dr. Boross Gyuri barátom ötletére; menjünk már el a szombati Karthago-koncertre az Arénába! Bevallom, nem akartam újabb csalódást - én annyira imádtam a 70-es évek végén kibontakozó magyar rock-boomot, annyira szerettem volna átélni még1x az akkori őrült koncertek hangulatát!
De az utolsó Piramison például messze nem azt kaptam, amiért annak idején őrjöngeni tudtam, ez az egy oktávval lejjebb fekvő "Becsület" már nem hozott izgalomba. 79-ben egy miskolci Edda-koncerten rekedtre üvöltöttem magam az első sorban zsizsegve, de most...., talán még az ufók is jobban lázba hoznak, mint ezek a dalok "a testnek meg a léleknek". És bizony a Korál korai lendületét sem kaptam vissza, abból már csak Balázs Fecó romantikája a régi.

Na ezért féltem kicsit a Karthago 40-től, de a félelmem szinte percek alatt szertefoszlott: már a kezdés nagyon meggyőző volt: jó pirotechnika, remek fényekkel spékelt színpadkép adta a hátteret az "Indulj tovább"-hoz, majd az azt követő "Barátok nélkül"-höz. Az apróbb keverési hibák, bosszantó hangosítási spétek nem voltak zavarók, a közönség percről-percre lelkesebben fogadta a dalokat, melyekre tökéletesen illett Takáts Tamás jelzője: "XXI. századi". A 25. perc környékére aztán már minden és mindenki a helyén volt, végre hallottuk Gidó billentyűjátékát is, a "Valahol"-ban Szigeti Feri konferálása és gitárjátéka is remekül szólt már. Aztán megcsillant Kocsándi Miklós
énektudása is a "Csak a a zene szól"-ban. Őszintén szólva a műfaj elleni bűntettnek tartom, hogy a dobok mellett ritkán hallom Kocsándi Miklós énekhangját, mellyel először a Gipp's Egyletben találkoztam (nem sokan emlékeznek már rá: Varannai István és Szomor György volt a Bee Gees-dalok magyar tolmácsolója abban a trióban, Maurice stílusát és hangját - éppen Kocsándi Miklós idézte meg hármójuk közül. Ja és még valami: az egész produkció és persze a hangfelvétel - Szigeti Ferenc ötletére született meg.).
Nem volt betervezett szünet a koncerten, helyette - félidőben - a Karthagino (a Karthago-gyerekekből álló formáció) tisztelgett az atyák előtt a "Senkiföldjén" című dallal. Jók voltak a gyerekek is, akik ma már anyák és apák - a pontos kiállások jelezték, hogy ők is komoly energiákkal próbáltak erre az estére.

Akusztikus blokkal parancsolt nagyobb csendet és figyelmet a Karthago ezután: az "Érted élni" után elhangzott "Mert szerettél" - az este érzelmi csúcspontja volt. Nekem egyértelműen ez a dal jelentette az elmúlt 40 esztendő mérlegét, Takáts Tamás harmonikajátéka mellett könnybelábadt szemű anyukák és apukák merengtek mellettem azon, mit is kellett volna másként csinálniuk (csinálnunk) az életben. Az akusztikus blokkot záró - 40-re módosított - "Harminc év után" átnyújtotta a jubileumi tortát a zenekarnak a jelenlegi kiadó, a Hammer Records képviseletében Cselőtei László. Itt jegyzem meg, remek döntés volt, hogy a Karthago mellé álltak, bár a korábbi kiadójuk, a Hungaroton érezte volna kötelezőnek ezt a gesztust...., de erről majd később.
A koncert második része is bővelkedett a nagy pillanatokban: "A dob mögül" dobszólóját tangóharmonikával ellenpontozta Gidófalvy Attila, majd "Kocsándi tanár úr" (idéztem Gidót) énekeltette meg kicsit a közönséget. A minden Karthago-koncerten kötelező "Requiem" végén egy elájult végfok miatti mikrofoncsend okozott némi zavart, melyet (figyelem, szolgálati információ következik: a zenekar barátja, mindenese, több ma is működő rock-formáció billentyűse;) Jankai Béla orvosolt pár perc alatt a kulisszák mögött. A ráadásban eljátszott, instrumentális "Paks, az atomváros" Gidó/Miki-összjátéka parádésra, zseniálisra sikeredett, a koncertet záró "Az éjszaka vándorá"-ra már az ülőhelyes közönség is állva tapsolt.

Visszatérve a cikk elejére: tudjátok, mi az, amit a Karthago tud - míg a kor-, és pályatársának számító Piramis/Edda/Korál-vonulat nem tud (vagy nem tudott)? A válasz egyszerű: a Karthago lépést tudott tartani a XXI. századdal, amit játszanak, az nem egyszerű rockzene, az nekem sokkal inkább power metal. Tiszta, dallamos, de
követhető, egyszerű szólókkal tarkított rockzene, érthető és pontos vokállal. Ráadásul ezek a Karthago-s fickók
mindannyian kirándulgattak a határterületeken; Gidó a "Tíz parancsolat"-ban, aztán Kiss Zolival a KGB-ben, a Corvina-ból érkező Szigeti Ferenc rádiós szakemberként és lemezkiadóként eltöltött éveiben tucatnyi egyéb műfajban, Kocsándi Miklós a Bee Gees átiratok után a 100  Folk Celsius-ban, Takáts Tamás pedig az East-től a Takáts Tamás Dirty Blues Band-ig tartó rögös út minden egyes buckáját megjárva. Mind tudják, hol a határ és unos-untalan át is lépik ezeket a határokat. De minden egyes visszatérésük után jobbak, frissebbek és korszerűbbek - egyáltalán nem tűnik porosnak a zenéjük. Komoly rutin, rengeteg gyakorlás, mérhetetlen mennyiségű stúdiómunka rejtőzik a teljesítményük mögött. Úgyhogy bátran ki merem jelenteni: a Karthago power metal zenéje - a legminőségibb túlélő a 70-es évek végének rock-őrületéből. Kezdek kíváncsi lenni, hogy szól majd az "Apáink útján" és a Requiem" - a Karthago 50-en...

Egy gondolat azért nagyon bánt: minden normális, komoly zenekultúrával rendelkező országban ilyenkor felkészül a lemezipar, piacra dobják egy újra divatba jött és köztudatba kerülő előadó régebbi lemezeit. A jelenség alól Magyarország abszolút kivétel: a Karthago korábbi, nagyon sikeres lemezeit nálunk nem lehet kapni, még ilyenkor sem. A Karthago korábbi albumait kiadó Hungaroton ugyanis nem adja ki ezeket. Ezeket sem. Nem adja ki a korábbi Koncz Zsuzsa, Illés, Korál, Aradszky, Hofi lemezeket sem. De nem adja ki Kodály, Bartók, Liszt műveit sem, és Kocsis Zoltán halála után nem adta ki Kocsis felvételeit sem, mert nem érezte sem kötelezőnek, és üzletnek sem. A kiadói jogokat pedig nem adja át másnak, és ezt az egész folyamatot a magyar kultúra jelenlegi irányítói így tartják jónak. Elfogadják. Semmit sem tesznek ellene. Ha valaki a Karthago régebbi felvételeire kíváncsi, az menjen a koncertjeikre. Ha valaki Kodály-, és Bartók-művekre kíváncsi, az pedig menjen a.....
Nézzétek el nekem, hogy éppen egy ilyen frenetikusan jól sikerült koncert után füstölgök, csak hát úgy gondolom, amit a Karthago (és társai) felépítettek és stabilan divatban, a köztudatban tartanak ma is, azt ápolni kellene, az a mi zenei kultúránk része! És aki ebben szerepet vállal, az pedig tegye a dolgát! Az előadó koncertezzen, a technikus keverjen, a lemezkiadó pedig adja ki a lemezeket! Aki pedig ezeket a folyamatokat ellenőrzi, irányítja - az is tegye a dolgát! Ha kell, akkor támogassa a partnereket, ha hibát vél felfedezni a rendszerben, akkor avatkozzon közbe, büntessen és tiltson! Ne döngölje földbe senki a magyar zenei kultúrát, amelynek ma már a Karthago is a része, 2019 április 13. óta - még komolyabb szereplője!
Minden elismerésem a Karthago-nak, nagy élmény volt, kíváncsi vagyok "A fényekre, a hangokra, az árnyakra" a következő években is!

Szever Pál