Darabokra szedett a Gorillaz rajzkokója

Facebook Tumblr Tweet

2017. november 14. - Bagolyhír

Ha epilepsziás lennék, egész biztos nem éltem volna túl Damon Albarn animált bandájának színeket és fényeket golyószórózó élő LSD-tripjét az Arénában, de szerencsére nem vagyok, így aztán élveztem az első percétől az utolsóig, de rohadtul.

Gorillaz: Humanz Tour 2017
Papp László Sportaréna, 2017. november 13., 20:00

A Gorillaz legelső albumával úgy találkoztam, hogy az akkor még létező EST FM rádió egyik játékán megnyertem. Arra a nagyon egyszerű kérdésre kellett felelni, hogy indul-e turnéra a zenekar, én pedig betelefonáltam, hogy "nem" és kész, délután már át is vettem a lemezt a rádió stúdiójában. Akkoriban (2001) minden egyes birtokolt CD-nek jelentősége volt, hiszen gyarapította a "műsoros", tehát eredeti darabokból álló kollekciót. Most is ott van a vonalkódra nyomva a matrica: "Not For Sale". Ne add el. De soha nem is fordult meg a fejemben, hogy eladjam. Már akkor tudtam, ez valami egészen vad, mély és szürreális kapcsolat kezdete, köztem és a Gorillaz között, aminek a Clint Eastwoodját már a tévéből nagyon bírtam, de ahogy a lemezt betettem, rájöttem: az öblös dobokon és basszusokon, pattogó ritmusokon kívül ennek a bandának nem sok köze van a hiphophoz. Illetve úgy van köze, hogy magába építette és túl is lépte azt. És ez jó, ettől volt számomra elsőként rohadt izgalmas a cucc. Pedig mindig is hiphop-rajongó voltam. Nem beszélve arról, hogy egy rajzolt, teljesen egészében nem létező zenekarról volt szó - a Gorillaz számomra azóta meghatározó élmény, egy bizsergetően izgalmas sziget, ahová rendre kiköltözöm hetekre, egy alternatív valóságon belül is önálló dimenzóban mozgó, permanens utazás. Hű, ez milyen szépen hangzik.

A beszámoló előtt még gyorsan a kiindulásra visszatérve: az EST FM azért fogadta el a "nem" választ arra, hogy koncertezik-e a Gorillaz, pert pontosan ezt a választ várták. Akkoriban Damon Albarn alapító azt mondta magáról, ő csak közvetítője a tagoknak (2D, Russ, Noodle, Murdoc), nincs konkrét köze hozzájuk - így kezdte építeni a Gorillák legendáriumát. Csak aztán ennek a fura gangnek az elképesztő népszerűsége abba a helyes irányba billentette Albarnt, hogy igenis kijöjjön az együttessel a fényre és - például most, 16 évvel később végül Budapestre.

Momentz captured in Geneva �� #HUMANZWORLDTOUR � @denholmhewlett

A post shared by Gorillaz (@gorillaz) on Nov 10, 2017 at 6:43am PST

És ebben az volt a legeslegjobb, hogy abszolút a best ofot kaptuk. Amiket az ember a Gorillaztól élőben szeretne hallani. Fél éve szorongatom a megvásárolt jegyet, némileg csalódás lett volna, ha ezek után az új albummal traktálnak, és nem ugrálhatok a Feel Good Inc.-re vagy rázhatom a fejem az On Melancholy Hillre. Albarn pontosan értette, mi kell. Az első vaksötétbe kiáltott "Hello? Is anyone there?", az M1A1 kérlelhetetlenül fojtogató kezdő taktusai után felzúgó punkakkordok rögtön berántottak. És onnan nem volt megállás. Az őrült villódzásba fogó hatalmas vásznon a Gorillaz négy csibészének puszta látványától indokolatlan jókedvben törtem ki. És ez később, a jóval szomorkásabb, sötétebb számoknál is megmaradt.

Every Planet We Reach is Dead

Ez a két óra egy cirkuszi értelemben vett vizuális orgia volt, miközben a hangtechnika elképesztően odavágott. Gyakorlatilag darabokra szedett, ahogyan a szintirészeket is élőre hangszerelték. A számok a lelket nem, a látvány meg a szemet nem hagyta pihenni. Amelyik számhoz készült klip, akkor természetesen azt vetítették, különben meg egy őrülten színes kreativ kavalkád ment, néha csak a tagok fotói villantak meg, olykor pedig mindenféle helyzetekben pöröftek, forogtak. Naná, a Gorillazt rajzoló Jamie Hewlett csak profi látványt enged ki a kezei közül. Egy eleven LSD-tripként tudnám az egészet leginkább leírni, egy olyan másnapon, amit kokainnal próbálnak egyenesben tartani, és a lehető legjobb hangulat az eredménye. A kokózást már csak azért is említem, mert ahogy telnek az évek, Hewlett adott arra is, hogy a figurákat is idősebbnek, vagy részletesebbne, barázdáltabbnak ábrázolja. És ahogy az ember rájuk néz, bizony az az első gondolata, hogy ez a négy kismajom egész álló nap cuccozik, ha nem zenélnek, akkor valami balhéba keverednek vagy biztosan haluznak valamitől. Egy örökké húszéves, a gyertyát minden létező oldalán égető társaság.

Damon Albarn a közönségben

Nem csak a látvány nem engedte leülni a bulit, Albarnék jól ismerték fel, hogy attól mert egy koncert két órás, nem kell bele 25 túl lassú vagy túl szomorú perc, amikor az ember bebólint az unalomtól, mert elveszítik az embert. Épp ezért - ami engem nagyon meglepett - csomó vendégeladó is velük jött, a saját részüket így ők adták elő, nem bejátszani kellett. Itt volt például a komplett De La Soul, amit nem is hittem el, régóta nagy kedvenceim. A Superfast Jellyfish és a Feel Good Inc.-et nélkül el sem lehetett volna játszani. Viszont nem jött el Del the Funky Homosapien, akinek a Clint Eastwoodban van elég vastag raprésze: sajnos késve játszották be a részét, ezért újra kellett kezdeni a dalt:

Na de itt a teljes, immár baki nélkül:

A számok egytől-egyik hatalmas ovációt kaptak. A legnagyobbat a Melancholy Hill, a 19-2000, a Tomorrow Comes Today persze, meg a ráadásban a Feel Good Inc. És a Clint Eeastwood, mikor már másodszorra sikerült. Az Aréna közel sem telt meg, úgy nagyjából háromnegyedig, ami furcsa volt, mert a 19 órás kapunyitás után húsz perccel is konkrétan a metrónál állt a sor. Az jó sok méter. Rengeteg volt a külföldi, akik valamiért megszokták a koncertesdit, mert ki-be járkáltak műsor alatt is, ha épp megszomjaztak egy sörre. A másik szélsőség a magyar bentülők voltak, ők gyakorlatilag a koncertet is a Facebookról nézték. Azaz folyton vették fel, amit láttak, aztán azt nézték vissza a telefonjaikon. Gyakorlatilag ott se voltak.

Érdekes, hogy Albarn nem egy dumálós fajta. Vagy hat számot leadtak, mire szólt valamit a közönséghez ("good evening, Budapest"), különben szinte semmit.
De amikor megköszönte, akkor nagyon hálásan köszönte. Azt mutatta, úgy szól róla ez az egész, hogy közben nem róla szól. Hogy ő tényleg csak közvetítő. A Gorillaz teljesen önálló életet élő figurákká váltak.

https://www.facebook.com/ events/304258360004302/ permalink/383065938790210/? ref=1&action_history=null

Bár negatív része számomra nem volt a koncertnek, a majdnem egy órás csúszás után - tehát a közel 21 órás kezdeten - erősen fészkelődtem. Az Aréna magyar közönsége nem ehhez szokott, ezt figyelmebe lehetett volna venni. A másik, hogy jópofa dolog a merchandise, és hogy hét-nyolcféle pólóból is lehet válogatni, de könyörgöm: nem 8000 forintért. Magyarországon senki nem vesz 8000 forintért pólót. Főleg, ha a jegyet tízezerért vette. Ezen jó lett volna alkudni valamit a szervezőknek. Egy Gorillazos poharat azért beszereztem, az csak egy ezres volt:

A tízezer forintos jegynek egyetlen fillérjét sem bántam, mert a koncert komplexitásához, boldogságfaktorához és élményéhez képest még én kaptam ajándékot. Ha jöttök megint, itt leszek.

Feel Good Inc.