Pontosan 30 évvel ezelőtt alakul szerintünk minden idők legjobb magyar hardcore bandája, a Necropsia, A debreceni ötösből négy alapító tag újra aktivizálta a zenekart, Böske helyett pedig másik énekes lesz a koncerteken és az új dalokban.
Pontosan 30 évvel ezelőtt alakul szerintünk minden idők legjobb magyar hardcore bandája, a Necropsia, A debreceni ötösből négy alapító tag újra aktivizálta a zenekart, Böske helyett pedig másik énekes lesz a koncerteken és az új dalokban.
Iparági pletykák még hónapok óta arról szóltak, hogy elmarad jövőre a VOLT Fesztivál, de most hivatalossá vált. A rendezvény egy rövid Facebook-bejegyzésben jelentette be a rossz hírt.
A kétezres évek underground zenei színterének meghatározó énekesnője, Kutzora Edina szóló pályára lépett, és QTZORA néven megjelentette debütáló kislemezét, a háromszámos Missing Supportot. Az EP egy olyan koncept-album, melynek mindegyik dala egy-egy traumát jelenít meg, sajátos hangvételben. Az egyik dalhoz, ami a The ways I drown címet viseli, klip is készült.
Három részes képregény készült Ganxsta Zolee és Takács-Koltay Vilmos duójáról Mester Csaba rajzaival illusztrálva. A történet írója Tóth-Laboncz Attila “Labi”, akit a nagyközönség még a Tankcsapda basszusgitárosaként ismerhetett meg.
Régi tervét valósítja meg a Music Hungary Szövetség: rangos szakmai díjjal tüntetik ki a könnyűzene kiemelkedő tehetségeit és szakembereit a zenészektől az előadókon át a háttérben dolgozókig. Azért alapították a Music Hungary-díjat, hogy több figyelmet irányítsanak a zenei szektorra, elismerésben részesítsék a kiemelkedő teljesítményeket.
Tizennégy év után visszatér a Radiocafé, és november 3-től hallható majd a 98.0 frekvencián. A nap sajtóhíreiből szedtünk össze a legfontosabb infókat a régi-új adóról.
A Hollywood Vampires 2023. július 18-án lép fel a Sportarénában. „A világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai szupercsapat olyan sztárokból áll, mint Alice Cooper, Johnny Depp, az Aerosmith-ből Joe Perry és Tommy Henriksen.
Ó, te drága gömb! címmel új klipdallal jött ki Szilárd. A dal alapötlete még egy luxemburgi koncert előtt született, a szöveget Grecsó Krisztián írta.