A magyarországi beatkorszak idején esett koncertélmények megírására buzdít hétfőn közzétett pénzdíjas felhívásában az NKA Hangfoglaló Program, a Hangőr Egyesület és a Volt egyszer egy beatkorszak blog.

A magyarországi beatkorszak idején esett koncertélmények megírására buzdít hétfőn közzétett pénzdíjas felhívásában az NKA Hangfoglaló Program, a Hangőr Egyesület és a Volt egyszer egy beatkorszak blog.

Amíg álmodik címmel megjelent a Sorbonne Sexual harmadik nagylemeze. Hozzávetőlegesen egy éven keresztül készült, két klipes dal vezette fel, a Detenekem és a Boldog az, az utóbbit a Fülesbagoly Special tehetségkutató nyereményeként készíthette el a zenekar. Az új albumot rögtön fel is tolták a YouTube-ra- mutatjuk.

Tavalyi, Reláció című nagylemezének utolsó dalához forgatott videót Petruska András. A ház klipjét az énekes-gitáros menedzsere, Kathy Zsolt rendezte. Mutatjuk a végeredményt.

Jótékonysági online lemezbemutató koncertet tart a Subtones. Az elismert zenészekből álló dzsesszfunk csapat május 9-én szombaton 20 órától mutatja be Octopus című új anyagát az Együtt az Egészségügyért kezdeményezés keretében.

A karantén lehetséges pozitív következményéről, vagyis végső soron a szeretetről szól a Minymist utódzenekara, az MNoir új dala. Mészáros István és zenésztársai az Összezárva című szerzeményt még a kijárási korlátozások előtt kezdték írni, de a jelenlegi helyzet hatására pozitív hangulatú poszt-karantén szerelmes dal lett belőle.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, ezt az összeget Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztják szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.

Anyák napjára új videóklip készült ANDREW J.K., vagyis Karsai J. András első nagylemeze, az A1 egyik magyar nyelvű dalához. Az énekes-dalszerző Tópart című szerzeményéhez az akvarell festményeket édesanyja, Karsai Gizella pantomimművész, énekesnő készítette.

Semmilyen tömegrendezvényt, így az 500 fő alattiakat sem engedélyezik Magyarországon augusztus 15-ig a koronavírus-járvány miatt - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
