Fülesbagoly

Mi újság Nagy Bogival? Megkérdeztük!

2020. augusztus 20. - Bagolyhír

Bár Nagy Bogi 5 esztendővel ezelőtt, 13 évesen Az ének iskolája tévés tehetségkutatóban bukkant fel, a szakma a tavalyi A Dal során kapta fel rá a fejét. Az énekes egészen a TOP-4-ig jutott a Caramel által írt Holnap című dallal. Ezúttal egy rövid helyzetjelentést kértünk Bogitól.

nagy-bogi.jpg

Az ének iskolájában 13 évesen szerepeltél. Milyen volt ennyire fiatalon benne lenni a showbizniszben?
- Szerintem fel sem fogtam akkor, hogy mi zajlik körülöttem. Azt tudtam, hogy benne vagyok a tévében, de különösebben nem fogtam fel a súlyát. A szüleim féltettek, eleinte nem is akartak elengedni, végül pedig abban egyeztünk meg, hogy csak egy castingra elmehetek. Viszont azzal nem számoltak, hogy vissza fognak hívni. Én egyébként nagyon hálás vagyok, hogy ilyen fiatalon csöppentem bele a showbizniszbe. Izgalmas a műsorokat a másik oldalról átélni.

Több dalt is írt neked Caramel. Lesz folytatás? Jelenleg is munkakapcsolatban álltok?
- Caramel mára nemcsak a mentorom, hanem egy nagyon jó barátom. Talán ezért is megy könnyen a közös munka. Szerintem lesz folytatása, de jelenleg most mindketten a saját karrierünkön dolgozunk. Most én is próbálok saját dalokat írni.

Mi az, amit tanultál Carameltől?
- Zeneileg rengeteget. Én tőle tanultam meg hajlítani. Ugye neki azért elég komoly énektechnikái vannak. Emberileg is sokat tanultam tőle. Volt már olyan, hogy tőle kértem tanácsot.

Mennyire tudod a kereskedelmi tévés és eurovíziós dalválogató sikereidet az élőzenei, koncertes világban kamatoztatni?
- Idén nyáron egészen sok koncertem lett volna. Ehhez tök fontos az is, hogy legyenek saját dalok is, úgyhogy eleinte annyira nem tudtam ezeket a sikereket a koncert világban kamatoztatni. 

A kisebb, kevésbé fesztivál-kompatibils produkciók jelen állás szerint nem részesülnek a zeneipari állami támogatásból. Téged hogyan érint?
- Őszintén én még abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szüleimmel élek. Nem kell még önmagamat eltartani. Én a lehetőségeimhez képest igyekszem a hazai zenészeket támogatni, akár 1-1 koncertjegy megvásárlásával. Ez most ebben az időszakban nagyon fontos.

Ha jól tudom idén érettségiztél. Folytatod a tanulmányaidat? Hogyan néz ki a civil és a zenei jövőd?
- A szüleim azt az egyet tűzték ki, hogy szerezzek egy papírt. Akár szakmát, akár diplomát, de valami legyen, ha esetleg pár év múlva történik valami a hangommal. Legyen egy B tervem, ami nem zenével kapcsolatos. Érdekel a pszichológia, de még nincs konkrét egyetem, ahova szeretnék menni. Zeneileg szeretném fejleszteni magam. Szeretnék egy zenekart és minél több saját dalt. Lesz ahogy lesz. 

Augusztus 23-án a Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjében mint extra produkció lépsz fel. Hogyan néz ki a koncerted, milyen repertoárral állsz színpadra?
- Egy akusztikus, letisztult repertoárral készülök és remélem, hogy tetszeni fog az embereknek. Lesznek feldolgozások, illetve saját dalok is.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr816169766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása