Fülesbagoly

Négy nap alatt nyolc stadionkoncertet tartanak Debrecenben

2020. augusztus 19. - Bagolyhír

Nyolc, országosan is egyedülálló stadionkoncert kezdődik szerdán Debrecenben - jelentették be a szervezők a zenei rendezvényeknek helyet adó Nagyerdei Stadionban kedden sajtótájékoztatón.

szabo_balazs.jpg

Miklósvölgyi Péter, a Campus Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a stadionkoncertek megszervezésével az volt a céljuk, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradt programok - Campus Fesztivál, Campus Eleven koncertek - ellenére se maradjanak nagykoncert-élmény nélkül a rajongók. Ezért - alkalmazkodva a körülményekhez -, augusztus 19-én, 20-án, 21-én és 22-én, azaz négy estén át, nyolc kiemelt koncert várja majd a stadionba látogató közönséget. Miklósvölgyi Péter szerint minden bizonnyal 2020 legnagyobb koncertélménye várható Debrecenben, sok hónap várakozás után végre a hazai könnyűzenei élet képviselői is főszerephez jutnak, ráadásul nem akármilyen környezetben, a Nagyerdei Stadionban.
Az arénában szabadtéren, ültetett formában, a járványügyi szabályoknak megfelelően szórakozhat mindenki, úgy, hogy ezekre az eseményekre névre szólóan, szektorokba lehet jegyet vásárolni. Ellenőrzik a belépők hőmérsékletét, a stadionban a kapuknál és a büféknél kézfertőtlenítőket helyeztek el, utóbbiaknál pedig ellenőrzik a másfél méteres biztonsági távolság megtartását is - sorolta.
A nyolc kiemelt előadó - Majka & Curtis, Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, Bagossy Brothers Company, Szabó Balázs Bandája, Horváth Tamás, Follow the Flow és a Punnany Massif - biztosan nagy érdeklődésre számíthat - tette hozzá.
A koncertek mind a négy napon 18.45-kor és 20.30-kor kezdődnek. Miklósvölgyi Péter azt mondta, hogy egy-egy koncerten 2500-5000 közötti nézőre számítanak, de mint azt Páll László stadionigazgató megjegyezte, a kanyarlelátók megnyitásával akár 8500 érdeklődőt is biztonságosan le tudnak ültetni.
Süli András programigazgató jelezte: a nagykoncertek mellett a stadion melletti Víztorony kertben az idén még mintegy húsz alkalommal tartanak zenés-táncos összejöveteleket, alkalmanként legfeljebb 500 részvevővel.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7616169678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása