Klipet forgatott a Margaret Island a Senki nem felel című dalához, melyben Lábas Viki énekesnő egy fiatal, profi kortárs balettáncossal, Vincze Lotárral mutatja be egy párkapcsolat dinamikáját.
Klipet forgatott a Margaret Island a Senki nem felel című dalához, melyben Lábas Viki énekesnő egy fiatal, profi kortárs balettáncossal, Vincze Lotárral mutatja be egy párkapcsolat dinamikáját.
Rácz Gergő, Tariska Szabolcs és Vitáris Iván anno a Dalfutárban dolgoztak együtt – most az akkor született dal eredeti verzióját dolgozták át a Random Trippel közösen, amihez videóklipet is készült.
Öt várost érintő turnéra indul az AWS. A dalok előadásában hat énekes fog a zenekarnak segíteni.
Az év idegen nyelvű, magyar szerzeménye kategóriában Petőfi Zenei Díjra jelölték Lengyel Johanna és Benkő Dávid billentyűs (PASO, Subtones) első közös, Never Be címmel megjelent dalát.
Ha csak egy napra is, de Debrecenbe költözik a Made In Pécs Fesztivál. A rendezvénynek hét helyszíne lesz, és már lehet jelentkezniük a fellépőknek.
Nyilvánosságra hozta az Év Sportolója Gála kreatív producere, Szabó László, hogy milyen zenék hangzottak el a rendezvényen. Minden díjátadó, díjazott és beszédet mondó szereplő a saját maga által választott dal kíséretében ment ki a színpadra.
Látványos show-műsorral, a magyar könnyűzenei élet legjobbjaival várja a nézőit idén is a Petőfi Zenei Díjátadó. A Duna Televízión január 23-án, vasárnap este kétórás gálaműsor keretében adják át az elismeréseket 11 kategóriában a hazai könnyűzene legjobbjainak. Az életműdíjat idén id. Szakcsi-Lakatos Béla veheti át.
Egyetlen címmel megjelent a PLASTICOCEAN zenekar új single-je Besnyő Gabriella (Nova Prospect) közreműködésével. Mutatjuk a dalt és a hozzá készített extra lyrics videót.