Fülesbagoly

Budapestre jön a Volbeat, velük érkezik a Skindred és a Bad Wolves

2022. június 27. - Bagolyhír

A dán rock'n'roll lázadók, a Volbeat tagjai alig várták, hogy bejelenthessék Servant Of The Road elnevezésű világkörüli turnéjuk 32 állomásos európai szakaszát, amelyen - a kontinensen - a Skindred és a Bad Wolves melegíti majd be a közönséget az igazi intenzív élmény érdekében. Budapesten november 5-én játszanak, a Barba Negrában.

volbeat-2021-band-scaled-1.jpg

Tovább

Női civil szervezetek is jelen lesznek a Margaret Island minifesztiválján

Az elfogadás, az összekapcsolódás és a békében együttélés jegyében született meg a Margaret Island Flower Power elnevezésű minifesztiválja, amit augusztus 6-án rendeznek meg a Budapest Parkban. Női civil szervezetek és alapítványok bevonásával szervezett eseményen ezúttal három vendégelőadó, Solére, a Pandóra Projekt és Brenka is csatlakozik a zenekarhoz a színpadon, hogy együtt ünnepelhessék a sokszínűséget.

ma_fekvo.jpg

Tovább

Először ad önálló koncertet öt főre bővülve a Kontraszt

A Kontraszt annak idején duóként indult Mirtse Kori énekesnő - Csizmazia Zsolt gitáros felállásban, és így nyerték meg a 2020-as debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatót, majd az Öröm a Zene nagydöntőt. Idén már öt főre bővülve jutottak A Dal döntőjébe, és adták ki második, Múltidő című lemezüket. És elérkeztünk a június 27-i lemezbemutatóhoz.

kontraszt-zenekar-bikali-sandor-fotoja-tiny.jpg

Tovább

Emlékeztetőül: holnap Korn Budapesten!

Bőven van mit pótolnia a Kornnak Budapesten. Kezdjük ott, hogy sem a 2005-ös, sem a 2012-es szigetes koncertjük nem volt túl acélos, ráadásul a magyar közönség tavalyi kárpótlása is elmaradt a covid miatt. A koncert így 2021-ről 2022-re tolódott, és ha az eredeti felállás szerint a Godjira nélkül is, de legalább holnap újra Pesten koncerteznek.

korn_7.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása