Fülesbagoly

Először ad önálló koncertet öt főre bővülve a Kontraszt

2022. június 23. - Bagolyhír

A Kontraszt annak idején duóként indult Mirtse Kori énekesnő - Csizmazia Zsolt gitáros felállásban, és így nyerték meg a 2020-as debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatót, majd az Öröm a Zene nagydöntőt. Idén már öt főre bővülve jutottak A Dal döntőjébe, és adták ki második, Múltidő című lemezüket. És elérkeztünk a június 27-i lemezbemutatóhoz.

kontraszt-zenekar-bikali-sandor-fotoja-tiny.jpg

A koncertről Mirtse Kori foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat a Fülesbagoly blognak:

"Második, Múltidő című lemezünk lemezbemutatója nemcsak azért lesz különleges számunkra, mert rengeteget dolgoztunk a lemezen, és alig várjuk, hogy élőben is eljátszhassuk a rajta szereplő dalokat, hanem azért is, mert ez lesz a Kontraszt kibővült zenekaros felállásának első önálló koncertje, ugyanis a zenekarhoz időközben csatlakozott Balázs Misi (billentyű), Molnár Péter (basszusgitár) és Holdosi Attila (dob).
Nagyon szeretjük azt az atmoszférát, ami a duós koncertjeinkre jellemző, de vártuk már, hogy belevágjunk ebbe a kibővülésbe, és a visszajelzések alapján a hallgatóink is. Régóta dolgozunk már a dalokon a próbateremben, mivel nem csak az új dalok fognak teljes zenekaros hangzásban megszólalni, de a Száz szél lemez dalait is elővettük, hogy új köntösbe öltöztessük őket. 
Nagy munka volt a műsor összeállítása, hiszen nemcsak a koncert ívét kellett felépítenünk, de a dalok teljes hangszerelését is. Mivel a dalaink törékenyek, fontos részük a dalszöveg, tudtuk, hogy úgy kell nekiállnunk a dolognak, hogy semmiképp ne tűnjön el az üzenetük a tágabb hangszerelés miatt. Mi úgy gondoljuk, hogy ez sikerült, és alig várjuk, hogy megmutathassuk a közönségünknek, hogyan szólalnak meg az újjászületett Kontraszt dalok. "

A koncert június 27-én lesz a Kobuci Kertben. Az estét Mester Csaba nyitja, aki akusztikus zenekarral kiegészülve fogja eljátszani saját szerzeményeit.
A Kontraszt második lemezének megjelenését és a lemezbemutatót az NKA Hangfoglaló Program támogatta. 

Nyitókép: Bikali Sándor

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9417863409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása