Jótékonysági koncertet ad több ismert zenekar illetve előadó a MFÖEK Alapítvány javára. A szervezet kutyák és cicák örökbefogadásával foglalkozik, a befolyó összeget a befogadásra váró állatokra költik.

Jótékonysági koncertet ad több ismert zenekar illetve előadó a MFÖEK Alapítvány javára. A szervezet kutyák és cicák örökbefogadásával foglalkozik, a befolyó összeget a befogadásra váró állatokra költik.

Közvéleménykutatást tartott a DUE Médiahálózat 14 és 24 év közötti fiatalok körében. A szervezet a megkérdezettek zenei ízlésére volt kíváncsi, egészen pontosan arra, hogy milyen magyar zenei produkciókat ismernek és kedvelnek. A közel 500 ember válaszából az derült ki, hogy a Tankcsapda a legismertebb, a Bagossy Brothers Company a legkedveltebb zenekar Magyarországon a fiatalok körében. A kutatási anyagot alapul véve, edukatív jelleggel Nagy Diák Zenei Teszt névvel online játékot indított a DUE Médiahálózat.

Czutor Zoltán kapta idén az egyik Emberi Hang-díjat. Az Emberi Hangon az Életért Egyesület évente olyan személyeket tüntet ki, akik példamutató módon állnak ki a kirekesztés ellen, a béke és a szeretet mellett, és segítséget nyújtanak a rászorulóknak. A frissen díjazott művész közben zenekarával, a Belmondóval az első online koncertjére készül, miután harmadszor is lefújták a lemezbemutatójukat a vírushelyzet miatt.

A família című lemezével indult el világ körüli hódítására a Neoton Família a 80-es évek elején. Először a japán, majd a spanyol koncertek következtek, és az együttesben még csak egy éve zenélő Végvári Ádám kapkodta a fejét a történések miatt. A gitáros a Lemezjátszó Classic estsorozat új részében mesél az akkori eseményekről, a koronavírus-helyzet miatt online térben.

Arcon vágott mindannyiunkat a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjében a Ben T Kadar nagyon mai és friss elektronikus cucca, és azóta is születnek sorra az új track-ek. A produkció most is kijött új dallal és hozzá klippel, mutatjuk.

Szólóalbummal jött ki a Watch My Dying és a Superbutt egykori, a Sear Bliss jelenlegi gitárosa, azaz Kovács Attila. Az egyszemélyes projektje a The Waiting Ones nevet viseli, és metal stílusokból kiindulva indusztriális és filmzenés, ambient elemekkel flörtölő, instrumentális gitárzenét képvisel.

Nem indult felhőtlenül az InFusion Trio új klipjének forgatása. A Cross the Over című, januárban megjelent albumukról Bartók Béla Román népi táncok című darabjának feldolgozásához a sümegi várban szerettek volna látványos, nagyszabású kisfilmet készíteni, ám a munkálatokat előbb a szeptember végi, kiszámíthatatlan időjárási viszonyok hátráltatták, majd újabb, nem várt akadályba ütköztek.

Több mint tíz évvel ezelőtt találkoztam először az Audio-Technica termékeivel. Abban az időben rendszeresen írtam teszteket különféle gitározással kapcsolatos cuccokról, így került hozzám több adóvevő rendszerük és mikrofonjuk is. A kezdeti lelkesedésem azóta sem hagyott alább, sőt, az elmúlt években egyre több eszköz lett hű társam a színpadon és a stúdióban egyaránt. Elsőként a színpadi cuccokat szeretném bemutatni, amikkel hosszú évek óta dolgozom, így már meglehetősen sok tapasztalattal rendelkezem velük kapcsolatban.
