Fülesbagoly

Szólólemezzel jött ki a Sear Bliss gitárosa

2020. november 12. - Bagolyhír

Szólóalbummal jött ki a Watch My Dying és a Superbutt egykori, a Sear Bliss jelenlegi gitárosa, azaz Kovács Attila. Az egyszemélyes projektje a The Waiting Ones nevet viseli, és metal stílusokból kiindulva indusztriális és filmzenés, ambient elemekkel flörtölő, instrumentális gitárzenét képvisel.

two_01_press_002_hahn_petra.jpg

- Több mint tíz lemeznyi, részben vagy majdnem teljesen kész, szerintem sok szempontból élvezhető dalom kallódik az archívumban hosszú évek óta úgy, hogy rajtam kívül legfeljebb a közvetlen családtagjaim hallják őket, és ez a tény az idő múlásával egyre inkább bosszantott - nyilatkozta Attila. - Tavasszal elhatároztam, hogy szép lassan, ahogy időm engedi, befejezem, majd közzéteszem ezeket. Lassú víz, Bartók mos. Az első album, amit néhány napja publikáltam a projekt Bandcamp-oldalán, a For Those Who Love To Be On The Road címet kapta. A lemezen tizenhárom instrumentális, 2007 és 2018 között megírt, de idén elkészült dal hallható, melyeknek közös nevezője a teljes spontanietás, és az, hogy megszületésük pillanatában nem nagyon foglalkoztam semmiféle elvárással. Az anyag zeneileg ennek következtében igen szerteágazó, ugyanúgy fellelhetők benne indusztriális és filmzenés elemek, mint vadabb death és black metal hatások, de ezek csak támpontok, a felfedezést elsősorban a hallgatókra bíznám.

A For Those Who Love To Be On The Road száz százalékig szólólemez abban az értelemben, hogy minden hangszerszólamot Attila írta és rögzítette, emellett az ő munkája a keverés, a master, és a borító is. Vendégek incsenek, a gitáros szerint elsőre ez tűnt kézenfekvő megoldásnak, hiszen ha már szólóprojektről van szó, legyen tényleg az.

- A későbbiekben megjelenő lemezeken ez nem feltétlenül marad így, hiszen egy-egy korszak lenyomataként mind némileg - vagy nagyon - eltérő zenét rejt majd: lesz black metalosabb anyag, de akár az elektro / ambient határvidékére is kalandozom majd, a totális zenei szabadság jegyében - árulta el Attila. -  A később megjelenő albumok egy részénél szándékomban áll olyan zenésztársak felkérése némi közreműködésre, akikkel álltunk már együtt színpadon - meg persze olyanoké is, akikkel még nem, de ez majd derüljön ki akkor.

A For Those Who Love To Be On the Road digitálisan kizárólag a Bandcampről letölthető. Emellett kapható fizikai formátum is - Attila saját definíciója szerint - , ReCD kiadás, ami nagyrészt újrahasznosított alapanyagokból, kézzel készül, egyedi, számozott példányok formájában.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr6216283286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása