Fülesbagoly

Villámgyorsan lett tanárból zenei menedzser Vígh Nóri

2023. augusztus 28. - Bagolyhír

Nem akart motiválatlan robottá válni, ezért egy huszárvágással szakmát váltott Vígh Nóri, és középiskolai tanárból zenei menedzserré képezte ki magát. Jelenleg két zenekar ügyes-bajos dolgait intézi, lemezkiadónál szerződéseket koordinál, illetve szervező a Művészetek Völgye és a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat csapatában. Na de milyen volt a váltás? Hogyan érvényesül a zeneiparban? Mi a szakma szépsége, esetleg árnyoldala? Többek között ezeket kérdeztük Nóritól.

1693149912977_1.jpg

Középiskolai nyelvtanárból lettél zenei menedzser, ami elég nagy váltás. Hol tanítottál, mennyi ideig, és milyen volt oktatni?
- Így igaz, nagy váltás volt és viszonylag rövid időn belül történt ez a nagy változás az életemben. Tavaly az év első felében még tanár voltam, ősszel már a zeneiparban dolgoztam. Miután elvégeztem az egri Eszterházy Károly Egyetemen (most már Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) az angol-német tanári szakot, a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Katolikus Gimnáziumban tanítottam mindkét nyelvet. Nagyon kedves, befogadó volt ott a környezet. Az iskola vezetősége és a kollégáim is nagyon segítőkészek voltak. Két évig tanítottam ebben az iskolában, az első év még az egyetemi gyakorlathoz tartozott. Szerettem/szeretek tanítani. Magát a tanítási-tanulási folyamatot nagyon szeretem.

Miért döntöttél a váltás mellett? Emlékszel arra a pillanatra, amikor megfogalmazódott benned, hogy mást szeretnél csinálni? Hogyan léptél a zenei színtérre?
- Mindig is túl sok minden érdekelt ahhoz, hogy egy valami mellett tegyem le a voksot. A zenei menedzsment már középiskolás koromban is érdekelt, de nem tudtam akkor, hogy hol lehet ilyet tanulni és mindenképpen szerettem volna egyetemi szakmát, úgyhogy elindultam elsőkörben az egyetemre. Időközben rátaláltam arra a helyre, ahol zenei menedzsmentet tanulhatok. Ahogy végeztem az államvizsgával, jelentkeztem a Majdnem Híres Rocksuliba. A tanítással párhuzamosan végeztem el a képzést. Közben egyre aggasztóbb lett a tanári pálya és az oktatás helyzete és ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam. Azt éreztem, hogy nem tudok úgy tanítani és létezni ebben az oktatási rendszerben, hogy ez élhető és élvezhető legyen. Túl sok, túl kevésért. Hatalmas leterheltség, a megbecsülés pedig csak egyre lejjebb csúszik. Úgy éreztem, ha most nem váltok, egy demotiváltrobot leszek, akinek még albérletre se futja. 
A Majdnem Híresnek nagyon sokat köszönhetek. Gyakorlatilag a jelenlegi életemet. A képzés során ismertem meg azokat az embereket, akik később formálták az utamat. Ott ismertem meg Kovács Ákos Dadant, aki a mentorom volt a vizsgaprojektemben. Ő ajánlott engem a jelenlegi munkahelyemre, a Gold Recordhoz. Másik két fontos személy Oszkó-Jakab Natália és Harcsa Veronika. Nati segített, hogy gyakornok legyek a Művészetek Völgye Fesztiválon a Harcsa Veronika Udvarban. A fesztivál során Veronika pedig azt a megtisztelő feladatot bízta rám, hogy szervezzem meg a 2023-as fesztiválra az udvara programját.
A harmadik fontos momentuma a zeneipari létemnek az volt, amikor a HERSELF zenekar menedzsere lettem. Még a menedzseri képzés elején jártam, amikor a zenekar énekese, Bakos Attila megkeresett, hogy lenne-e kedvem velük dolgozni. Azonnal igent mondtam, mivel az egyik kedvenc zenekarom volt már akkor is. Rengeteg mindenért vagyok hálás nekik, sok zeneipari tapasztalatot köszönhetek nekik. 

received_837218470612415.jpeg

A HERSELF és Nóri

Mi a feladatod a Gold Recordnál?
- A Gold Recordnál két feladatkörben dolgozom. Egyrészt a Hűvös zenekar menedzsereként tevékenykedem, másrészt a fellépői szerződésekért vagyok felelős. Minden nap tanulok a Goldnál valami újat, nagyon támogató és családias a közeg. Hálás vagyok, hogy oda tartozom.

A Hűvös a HERSELF zenekarokat a nagyközönség kevésbé ismerheti. Mennyiben nehéz induló előadóknak lehetőséget teremteni, keresni, illetve őket felfuttatni?
- Ez változó, mert sok tényezőtől függ, de úgy gondolom, hogy nehéz elérni, hogy a szakma és a hallgatóság felfigyeljen rád. A szakmai figyelem elérése talán egy fokkal könnyebb. Vannak azért bőven lehetőségek, például zenei tehetségkutatók, showcase-ek vagy pályázatok. Az igazi kihívás az, hogy az embereket meggyőzd arról, hogy hallgassák meg a zenéd attól, hogy nem vagy híres. Azt tapasztalom, hogy valahogy a magyar emberek nehezen nyitottak olyan előadók felé, akiket nem hallanak a rádióban, nem látnak tévéműsorokban vagy nem headliner-ek a fesztiválokon stb. Mindig azt mondom, hogy én született underground arc vagyok, mert pont fordítva működöm. Főként olyan előadókat szeretek és hallgatok, akiket kevesebben ismernek. 
A fent említett problémához jön hozzá az, hogy rengeteg meló van egy zenekar körül. Jellemzően az induló előadóknak nincsen még anyagi forrásuk arra, hogy menedzsert és egyéb stábot működtessenek maguk körül, viszont a munka mennyisége majdnem annyi, mint egy jól menő előadó esetében. Nemcsak dalírással és egyéb zenei feladatokkal kell foglalkozniuk, hanem többek közt tervezni, szervezni, book-olni, e-mailezgetni, telefonálni, egyeztetni és sok-sok promóciós munkát ellátni stb. Manapság a social mediajelenlétbe fektetett idő és energia szükségessége egy szintre került azzal a szükséggel, hogy legyenek dalai a zenekarnak, és ez rengeteg munkával jár.

370615836_10223006944434403_1219778761982144712_n.jpg

A Hűvös és Nóri a Budapest Park színpadán / Fotó: Kereső Alexa

A Művészetek Völgyében a Harcsa Veronika Udvar szervezőjeként milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?
- Nagyon megtisztelő számomra, hogy Veronika rám bízta az udvarát. Rengeteget tanultam a szervezési folyamat során. Az idei fesztiválra való készülést már tavaly ősszel elkezdtük Veronikával. Sokrétű volt a szervezési feladat. Gyakorlatilag onnantól kezdve, hogy lekötöttem az előadókat a Veronika által megálmodott program szerint, minden adminisztrációs és egyéb feladatot én láttam el. Szerződés, programterv, socialmedia anyagok, ki-mikor érkezik, hogyan érkezik, jegyigények, catering és technika igények stb. Sok lenne ezeket mind felsorolni. :D A fesztivál alatt többen is dolgozunk az udvarban, van egy szuper stábunk. Fő társam a helyszíni munka során Blaskó Ábris, aki mesterien irányítja a színpadi folyamatokat és sokat tanít nekem gyakorlatias meglátásaival. Összetartó, családias és alázatos stáb vagyunk. Hamarosan kezdődik a 2024-es Művészetek Völgye Fesztiválra való készülődés. Már alig várom!

370998577_10223006921833838_7019260491851995229_n.jpg

A Harcsa Veronika Udvar szervezői csapata: Nóri, Ábris és Veronika / Fotó: Lefor Petra

A Fülesbagoly Tehetségkutató egyik szervezőjeként sok induló produkcióval találkozol. Hogy látod, milyen a fiatal felhozatal?
- Szerencsére bőven van utánpótlás. Sok jó produkciót láttam már akár az idei évben is, mint szervező, akár a tavalyi évben is, mint menedzser. Persze, relatív és szubjektív az, hogy kinek mi tetszik, de igyekszem olyan szemmel nézni és hallgatni a jelentkezőket, hogy ne befolyásoljon negatívan az ízlésem. Nyilván a kiemelkedően jó produkció ritkább madár, de akad. Azt látom, hogy a legtöbb zenekarnak az a célja, hogy egyszercsak bumm bedurranjon a köztudatba és hódítson a zenéje, és ha ez nincs meg X éven belül, akkor feladják.  Szerintem sok esetben az alázatosság mellett csak nagyobb tudatosság kellene egy zenekar életének szervezése mögé. A saját zenekaraimat is folyton arra bíztatom, hogy edukálják magukat a zeneipari történésekről, folyamatokról, menjenek, nyissanak, kérdezzenek, ismerkedjenek stb. A tudatos tervezéshez elengedhetetlen, hogy ismerd azt, aminek a részese akarsz lenni. Vannak zenekarok, akiket 1-2 éve követek és olyan szépen érnek, formálódnak az útjukon. Ilyen formációk például a Totoro, a Szaffi vagy a Ben T Kadar. 

foto_s_uhla_r_brigitta.jpg

Az idei, budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató zsűrije és szervezői, jobb szélen Nórival / Fotó: Uhlár Brigi

Mi a szakmád szépsége, és ha van, akkor árnyoldala?
- A szépsége? Az egész, minden nyűgével és bajával együtt! :D Komolyabbra fordítva a szót, mivel szeretem csinálni, máshogy esnek a nehézségek is. Persze, hogy vannak nehézségek. Többfelé dolgozom, így elengedhetetlen, hogy rendszerben dolgozzak, mindennek meglegyen a helye, ideje. De vannak időszakok, amikor mindenhol minden túl sok, egyszerre kellene mindent csinálni, folyton készenlétben kell lenni és százfelé figyelni, de talán éppen ezek a túl sok-részek fejlesztenek és edzenek meg a legjobban. A munkám nagy része önálló alkotás, döntés és tapasztalás, amiben sokszor ott a kockázat: vagy jó lesz, vagy nem. Persze, segítségemre vannak a tőlem tapasztaltabb kollégák és ismerősök, de azért ez tud stresszes lenni. Itt csatolok át a szakmám szépségére, mert hogy éppen ez a félelmetes kihívás a vonzó az egészben. Nincs megmondott feladat, nincs titkos recept, nincsenek biztos lépések a cél felé, mindent magadnak kell kitapasztalni és ez izgalmas tud lenni. Amikor pedig sikerül valamit létrehozni, ami érték neked is és másoknak is, például egy szuper koncert, egy sikeres fesztivál vagy egy király dal, akkor az öröm és hála érzése minden azt megelőző problémát elsöpör. Számomra mégis a szakmám legnagyobb szépsége, hogy befogadó és támogató közegben csinálhatom azt, amit szeretek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9618202515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása