Szeder, vagyis Szeder-Szabó Krisztina a Reggeli dallal lett ismert, de jóval sokrétűbb dalszerzőről és előadóról van szó, mint akit a kedves, bohókás számban láthatunk. A francia hangulatú sanzonoktól a bájos, vicces számokon át a mély, erős mondanivalót közlő szerzeményekig sok minden van a repertoárjában, és ez mind belőle jön. Az önkifejezésről, a zene közösségépítő és gyógyító erejéről, illetve új lemezéről mesélt a Fülesbagolynak. 

Majdhogynem épp egy klipforgatásról érkeztél, min dolgoztok?
- Igazából egy klipforgató heten vagyok túl, egyszerre négy dalhoz is készítettünk klipet az új lemezről, ebből három egy klipsorozat lesz, a Szétesem-Összerakom, a Szabadok leszünk és a Pirkadat című számoké. Végül a Bátran lépekhez lesz majd egy road moovie, ez is össze fog kapcsolódni a többivel. Ezeken kívül van egy duett számom Hangácsi Marcival Kapd el címmel,  és vele is forgattunk egy klipet, szóval tényleg mozgalmas volt.

Ilyenkor ugyanazzal a klipes csapattal dolgozol?
- Eddig mindig mással, ez talán látszik is a videókon, mindegyik egész más. Most viszont ezt a sorozatot egy rendező-operatőrrel, Jenőfi Danival csináltuk, úgyhogy ez is újdonság.

Maguk a dalok is mások, a Feri fenekét és az új lemezről az Elengedleket például hogyan tudod egymás után előadni egy koncerten?
- Mindegyik én vagyok, belőlem jön, a vicces, szójátékokból építkező és a mély, szívből jövő, szívhez szóló is. A kettő keveredése pont jó egyveleg tud lenni egy-egy fellépésen. 

Az fontos, hogy a saját szerzeményedet add elő?
- Nagyon, innen indul az egész. Azért is az én nevemet viseli ez a produkció, mert ez egy teljes önkifejezés nálam. Ezért sincsenek feltétlen műfaji meghatározások, hanem ami jön, azt tolom. ☺

Hogyan indultál a zenei pályán?
- Tizennégy éves koromban kezdtem zenélni tanulni, akkor egyből írtam dalokat is, játszottam sokféle zenekarban. Magántanárhoz jártam gitárt és éneket tanulni, aztán a Kőbányai Zenei Stúdióban végeztem ének szakon. A hivatalos zenész létet innentől számítom, akkortól már csak a zenéből éltem. Akkor volt egy duó formációm, a Melodisztik, amivel feldolgozásokat játszottunk. A saját produkciómat 2013-ban kezdtem el. Dalokat írtam és ehhez kerestem zenészeket.

Fotók: Csányi Krisztina

Milyen vonalon indultál, mi inspirált?
- Mivel francia szakos voltam az ELTE-n a kőbányai zeneiskola mellett, a francia kultúra és nyelv nagyon hatott rám, szerettem volna a francia zenét és életérzést itthon meghonosítani. Ezért is volt a zenekarban először nagybőgő, hegedű, akusztikus gitár, utóbbin én játszottam. Aztán visszajöttek kicsit a gimiskori álmaim, a rockosabb megszólalás iránti vágy, ami a második lemezen már érezhető, elkezdett vastagodni a hangzás. A most megjelent harmadik lemez már teljesen ezt tükrözi, de azért a lágy vonalak sem vesztek el teljesen, jelen vannak a sanzonos, néhol talán világzenés hatással. 

Rengetegen fognak saját produkcióba, de nem jutnak messzire. A Szeder hogy indult be, hogyan találtál követőkre?
- Az volt a mázli, hogy a Reggeli dallal berobbant minden. Ez az első lemezen volt, forgattunk hozzá klipet, és bekerült a Petőfi Rádióba, így népszerű lett. Illetve ezt az első lemezt közösségi finanszírozással csináltam, és ez adott talán egy olyan bájt az egésznek, hogy egy csomóan szívesen segítettek, anélkül, hogy ismertek volna. Ők aztán később is figyelemmel kísérték a zenekar sorsát. Elindult egy pozitív hullám, maguktól találtak meg újságírók, hogy írnának a lemezről. A Reggeli dal, aztán a második lemezről a Feri feneke pedig nagyon betalált, vírusként kezdtek terjedni.

Ma már milliós nézettségnél járnak a Youtube-on…
- Igen, a mai napig írnak nekem, hogy a Reggeli dalra ébrednek minden nap, és mennyire sokat ad nekik. A Feri feneke pedig egy olyan témát ír le, amit eddig senki se mert. Pótol egy hiányt amire lecsaptak. A minap például azt hallottam, hogy Ákos kislánya is arra táncolt a sulijában. :)

Elég széles a közönséged, ezek szerint.
- Tetszenek a dalaim a gyerekeknek, bár sose volt célom nekik írni, de bejön nekik. Ez néha okoz is fejtörést, az egyik dalban például benne hagytunk egy káromkodást, de sokat gondolkoztunk rajta, hogy akkor mi lesz a gyerekekkel, de mivel nem gyereklemez, így benne maradt. 

Franciául is születtek szerzemények, ezekkel mi a terv?
- Ez egy nyitás szeretne lenni külföld felé, a francia nyelv erre szerintem megfelelő. Egy dalt írtam kifejezettem franciául, még az egyetemi évek alatt. Aztán összegyűjtöttem azokat a dalaimat, amik nagyon franciásak, és lefordíttattam őket. Ezeket egy csokorba gyűjtve kiadtuk lemezen, remélem, megtalálja majd a helyét. 

A zenésztársaid mindig tudnak azonosulni a dalaiddal? Van beleszólásuk?
- Kész dalokat viszek, a témát és a zenei világot én adom, de a köntösét, a hangszerelést közösen találjuk ki. Jól tudunk együtt dolgozni, másfél éve fix a zenekar, és jól összekovácsolódtunk. (Lee Olivér - gitár, Szabó Árpád - hegedű, Borbély Mátyás - basszusgitár, Mihalik Ábel – dob - a szerk.)

Fotó: Simon Péter
Ma már áll mögéd menedzser is, ez miben hozott változást?
- A második lemeznél jött az együttműködés a menedzseremmel és a kiadóval is. Akkor váltunk komolyabb produkcióvá. Az addig még működő duó formációmat abbahagytam, csak erre fókuszáltam, illetve meghúztunk egy vonalat a fellépéseket illetően, hogy hova, mennyiért megyek el. Ez fontos lépés, ahogyan az is ad egyfajta komolyságot, hogy nem saját magadnak kell leszervezi egy bulit és alkudozni a gázsiról. 

Melyik volt a legemlékezetesebb koncerted?
- A két évvel ezelőtti Müpás koncert nagyon nagy élmény volt. Egy kisebb vonószenekarral kiegészülve játszottam a dalaimat, profi vizuáltechnika volt bábos elemekkel, egy igazi nagyszabású show. Az azért egy mérföldkő érzés, amikor a Müpában megtöltesz egy termet. Ezen kívül a Kobuciban van mindig a legjobb hangulatú buli, ott valahogy mindig értő, érző és bulizó közönség gyűlik össze. Létszámban is mindig ott döntünk csúcsot. 

És a fesztiválok? 
- Vannak kedvenc helyek, mint a Művészetek Völgye, ahol pont nemrég léptünk fel, iszonyú jó hangulat volt sok emberrel. Még régen a Melodisztikkel  úgy játszottunk, hogy végig ott is laktunk, sátraztunk, és kvázi a sátorból léptem a színpadra este, próbálva a fesztiválkörülmények között találni egy nem gyűrött ruhát, és varázsolni valami sminket az arcomra. Kajáért meg piáért játszottunk minden este kisebb nem hivatalos helyszíneken. Ehhez egy időben, a zenész lét elején hozzászokik az ember. Nem bánom, hogy ezek a lépcsők nekem sem maradtak ki, de ma már nem tudnám csinálni. 

Sok koncertetek van?
- Általában igen, bár ez a mostani nyár nem annyira sűrű, mint a tavalyi, a lemez kijövetele után egy kicsit én is fellélegeztem, illetve készülnek az említett klipek, így mindig történik valami. 

Most nyáron mire készülsz?
- A nagy nyári koncertünk a Kobuciban lesz augusztus 28-án, azt nagyon várom. Illetve elkezdünk egy új dologgal kísérletezni, közösségi koncerteket szeretnénk, ahol a zene mellett mindig van valami plusz, akár valamilyen társművészet, vagy gasztronómia. Az első ilyen egy kiállítással és tárlatvezetéssel egybekötött koncert lesz július 29-én a Pintér Galériában. Aztán szervezünk egy piknikezést is augusztus 11-én Budapest környékén. Az a cél, hogy ezek interaktívak legyenek, a közönségnek is lehetősége lesz velünk ismerkedni. 

Ennyire közvetlen vagy?
- Bizonyos keretek közt igen, de inkább a közösség erejét tartom nagyon fontosnak, annál is inkább, mivel azt látom, hogy nagy bajban van most a világ, és hiányoznak az igazi közösségek. Ezt próbálnám valahogyan visszacsempészni az emberek életébe, vagy legalábbis ilyen értékeket közvetíteni. Sokat hat rám ezen a téren Brené Brown, aki szégyenkutató, érdemes rákeresni, övé az egyik legnézettebb TED videó. Az érzelmek feltárásával és a mai társadalmi viszonyokba helyezésével foglalkozik, valami hasonlót szeretnék én is csinálni zenével, hogy egy kicsit ezáltal gyógyíthassam a világot.

Az áprilisban megjelent új album témái is erre utalnak.
- Ennél az albumnál még fontosabb a tartalom, a mélyebb rétegek. Maga a lemez egyfajta érzelmi tisztulásról és az útkeresésről szól. Sok dal körbejárja azt a kérdést, hogy ki vagyok és hol a helyem a világban. A címadó dal, a Bátran lépek egyfajta végső megoldása az egésznek, amikor felvállalod önmagad, hogy te mit látsz jónak és helyesnek és mire vágysz minden külső elvárás ellenére. Tehát, hogy megvan az út, amit addig kerestél, csak merni kell rajta menni.

Köszönjük a helyszínt A Kert Bisztronak.