Subicz Gábor az egyik legsokoldalúbb, s egyben az egyik legfoglalkoztatottabb zenész és hangszerelő ma Magyarországon. Az Artisjus-díjas muzsikus számtalan együttessel zenélt már, és rengeteg könnyűzenei produkciónak hangszerelt, nevéhez fűződnek film- és reklámzenék. Munkáiról beszélgettünk vele.

Brutálsok zenekarral dolgoztál már együtt, hangszereltél produkcióknak. Mely együttműködések jelentettek nagy kihívást, esetleg nehéz pillanatokat?
- Ebben a fajta zenészlétben, amit én csinálok az egyik legnagyobb kihívás pont az, hogy nagyon sokféle zenei világba kell tudnom belehelyezkedni, sokszor igen gyorsan. Hangszerelőként meg kell találnom azt, hogy mitől működik, mitől gazdagszik az adott stílus, és mitől nem. Minden alkalommal egy kicsit elölről kell kezdeni, lebontani az egómat, és egy új világban feloldódni. Ez nagyon sok koncentrációt, szellemi energiát igényel, ebben tudok elfáradni a leghamarabb. Sokszor kell a zeneileg nagyon távol álló dolgokat összeboronálni, például egy szimfonikus zenekar, vagy akár egy vonóskar szofisztikáltsága gyakran lelóg a popzenei produkcióról. Ez egy nehéz kérdés, mert sok popzene pont a nyersessége, pofátlansága, az ismeretlenbe bátran belecsapása miatt izgalmas. Egy punkzenekar úgy jó, ha egyszerű mint a faék. A lángost sem azért szeretjük, amiért a wellington bélszínt. És az előbbit hiába rakom egy csilivili tányérra késsel-villával, elvész belőle az, amiért jó.
Trombitásként más a helyzet, ott vagy nagyon konkrétan megszabott dolgokat kell prezentálnom, vagy eleve azért hívnak, hogy saját magamat adjam. Számomra sokszor a legnagyobb kihívást a legapróbb, kis közönségű koncertek jelentik, ahol közel ülnek a hallgatók, és belehallanak az ember lelkébe. Olyankor azért érdemes rendet rakni odabent. Egy óriási színpadon, többezres tömeg előtt játszani egész más, azt valahogy jobban ki tudom kapcsolni, az egész produktum sokkal elemeltebb, csak jól kell játszani és kész. Persze ott is meg lehet szólítani az emberek lelkét, abból lesz általában világsztár, akinek az megy. 

Volt, hogy megrendelő részéről belefutottál egy-egy meredek elképzelésbe?
- Persze, sokszor előfordul az ilyesmi, de engem izgatnak a nyaktörő helyzetek, például amikor az Anima Sound System egyik ikonikus d’n’b döngölését hangszereltem szimfonikus zenekarra, vagy amikor Horváth Balázs kortárs zeneszerző szólódarabját játszottam úgy, hogy előttem és a hátam mögött is volt egy-egy kottaállvány, és forogni kellett közben. Alapvetően a bátorság nagyon vonz a zenében. Amikor Tövisházi Ambrussal a ‘Liza a rókatündér’ dalainak hangszerelésén dolgoztunk, azt éreztem: ez a csávó nem áll meg, amíg az nem szól, amit akar. Ez nagyon imponáló hozzáállás, nagyon sokat tanultam Ambrustól.

Mely munkáidra vagy a legbüszkébb?
- Igyekszem nem büszke lenni, inkább úgy próbálom megélni a dolgokat, hogy hálás vagyok, hogy benne lehetek valamiben, hogy létrehozhatok valamit. A Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestrával nagyszerű dolgokat élhettem meg zeneileg. Ezzel a zenekarral tavaly megjelent egy lemezünk, amin az én szerzeményeim szólalnak meg, ‘The Mind’s Ear’ a címe. Csodálatos élmény volt ahogy ezek a világklasszis muzsikusok életre keltik a számaimat. 
Hamarosan megjelenik Topolánszky Tamás Yvan és Sümeghy Claudia ‘Curtiz’ című filmje, ami Kertész Mihály Oscar-díjas magyar rendezőről szól, és én írtam a zenéjét. Ez szintén egy olyan alkotás, egy olyan brigád amiben óriási érzés benne lenni. 

Jelenleg milyen projektekben vagy benne?
A Subtonesszal, a saját hibrid funk-jazz bandámmal nemrég jöttünk ki a stúdióból, többek között Anima Sound Systemeket játszottunk, ebből egy hallható is Prieger Zsolték jubiláló lemezén. Szuper anyag lett, még némi utómunkát igényel, azon dolgozom. A Modern Art Orchestrával mindig teljesen új programot játszunk, kis túlzással havonta megjelenik egy lemezünk. Folyamatos kollaborációban vagyok a Konyhával, a Margaret Islanddel, a Magashegyi Undergrounddal. De éppen most Lengyel Ferenc ‘Ópiumkeringő’ című színházi monodrámáján dolgozom, Karády-dalokat hangszerelek át és kötök össze egyetlen nagy hangfolyammá. Nagyon izgalmas időszakot élek.  

 Március 30-án zsűrizel a Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjében? Mire figyelsz majd?
- Zsűrizni nagyon nagy felelősség, mert nem szabad hülyeségeket beszélni, viszont ha nem áll bele az ember a saját véleményébe, akkor az egész nem ér semmit. Százszor inkább vesztenék egy versenyen egy informatív, jó zsűrivel, mint nyernék egy semmitmondó zsűrivel. Őszinte, szubjektív és közvetlen szeretnék lenni. Nagyon fontos, hogy ne legyenek az embernek prekoncepciói, megpróbálok tiszta fejjel érkezni, és nagyon figyelni.   

Hogy látod a friss könnyzenei felhozatalt?
- Az egyre jobban fejlődő hazai könnyűzenei képzésnek hála, egyre jobban muzsikálnak az induló zenekarok. Nem vagyok az edukáció feltétlen híve, de kétségtelenül jól esik hallgatni, hogyha eltalálják a hangszert a színpadon lévők. Amennyire meg tudom állapítani, tíz éve ez még nem volt annyira alap, mint mostanában. Nagyon elfoglalt ember vagyok, a legfrissebb generációval ritkán nyílik alkalmam találkozni, úgyhogy nagyon várom az idei Fülesbagoly Tehetségkutatót!