Magyarország legtöbbet koncertező zenekarában muzsikál, mégis botcsinálta zenésznek tartja magát. Ha sikerül énekest találni a csapatába annak idején, akkor most a háttérben lenne. Az Alma Együttes frontemberével, Buda Gáborral készítettük nagyinterjút dalszerzésről, elutasított tévés megkeresésről, a különválás okairól, és még sok minden másról.

Mennyire vagy benne a karácsonyi rohanásban? Ilyenkor nálatok is szezon van?
- Év végén is sok a fellépés, de ami sokkal durvább, az a május, gyereknap környéke, szinte már most be vagyunk táblázva arra az időszakra. De hálistennek elmondhatom, hogy az Almának egész évben vannak fellépései.

Hány koncertetek van évente?
- Nagyjából 300-340. Ez úgy jön össze, hogy vannak napok, amikor több fellépésünk is van, az említett szezonokban akár három-négy is. Az új formáció miatt most sűrűbb a próbabeosztás is, augusztus óta elég feszített a tempó.

Sokat cikkeztek is az Alma együttes „szétválásáról”. Mi volt az oka, hogy változott a zenekar felállása?
- Tulajdonképpen ez egy szomorú história, az elválásnak emberi okai voltak és én mondtam ki, hogy szeretnék másokkal dolgozni, mert kibékíthetetlennek éreztem a helyzetet. Sokáig próbálkoztam a probléma megoldásával, de nem sikerült.

Elárulod, hogy mi volt a probléma?
- Legtöbbször a zenekari tagok és a menedzsment (Buda Tímea és Szabó Pál, Gábor volt felesége, illetve öccse – a szerk.) között voltak konfliktusok, leginkább pénzügyi alapúak. Mivel én mindkét oldalt láttam, határozott állást tudtam foglalni és úgy láttam, jobb, ha külön folytatjuk. Az unokatesómnak, aki a gitárosunk volt, felajánlottam a folytatást, de ő is a távozás mellett döntött, mivel ők közben saját zenekart alapítottak. Ezt egyébként én is javasoltam nekik.

Portréfotók: Csányi Krisztina

A saját konkurenciádat termelted ki ezzel, nem?
- Engem soha nem zavar a konkurencia. Semmilyen szinten nem vagyok se irigy, se féltékeny semmilyen produkcióra. Nemhogy megfér, de kell is a piacra minél több zenekar, azért, hogy versenyhelyzet alakuljon ki, és végül a legjobbak maradjanak fenn. Ilyen szempontból biztos vagyok a helyzetemben, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy különleges tehetség volnék, de a mögöttem álló 22 év, és az, hogy önerőből jutottam idáig, ad egyfajta önbizalmat.

Hogyan kezdted annak idején? Zenét tanultál, közel kerültek hozzád a gyerekdalok…
- Bár tanultam volna. Én egy botcsinálta zenész vagyok, sokkal inkább vallom magam előadóművésznek. Rövid ideig tanultam persze hangszeren, illetve énekelni Sík Olgánál, az OSZK-ban, illetve Bécsi Gizellánál, de a gyerekszínészet irányából érkeztem, játszottam a Vidám színpadon, a Madáchban, jártam az Aranytíz Musical Stúdióba. A zenében mindig a szerzői dolgok tetszettek, a verseket, az irodalmat nagyon szerettem, így gimnazistaként elkezdtem verseket megzenésíteni. Gitározni is emiatt tanultam meg – amíg két akkordot tudtam, addig annyival komponáltam zenét a versnek, amikor már többet, akkor többel. A dalszerzés ejtett rabul, ez indított el a zeneszerzői pályán és a mai napig ez adja a legnagyobb örömet. Olyannyira, hogy ha annak idején találok valakit, aki (helyettem) énekesként működik az Almában, akkor lehet, hogy a háttérben maradtam volta.

Nekem nagyon is színpadi embernek tűnsz, mégis képes lettél volna a háttérben maradni?
- Van bennem a színpadi léthez szükséges exhibicionizmus, szeretek szórakoztatni, de nem ez tölt fel. Simán átadtam volna valakinek a frontember szerepet és írtam volna a dalokat a zenekarnak, ahogy írok most is magunknak és másoknak is, ez nagyon izgalmas számomra.

Megrendelésre is írsz dalokat?
- Igen, és ez egyáltalán nem pejoratív, gondolj bele, a Himnusz is megrendelésre készült (nevet). A legtöbb ilyen szerzeménynek fontos üzenete van, legutóbb például a Kackac Kukac, ami a daganatos, leukémiás gyerekek megsegítésére készült, egy egész lemeznyi anyagunk van az ilyen és ehhez hasonló a társadalmat érzékenyítő témájú dalokból, ami a Bicebóca címet viseli. Volt olyan, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park rendelt tőlünk egy egész nagylemezt, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének írtuk a Szuperkukák dalt, de egy-egy cég felkérését is vállaltuk már, például egy öblítőmárkának készült a Mennyi selymes puhaság.

Mivel mindezt gyerekeknek adjátok elő, még nagyobb a felelősség, hiszen nagyban formáljátok az ízlésüket.
- Igaz, mivel nekik nincs összehasonlítási alapjuk, könnyebb letolni a torkukon a „gagyit”, ezért a zenei nevelés a küldetésünk is. Az lenne a legfontosabb, hogy a gyerekek felismerjék, hogy mi a minőségi zene, és mi az értéktelen, műfajtól teljesen függetlenül. Mert a klasszikus zenében is vannak ócska produkciók, és a metalban is akadnak kolosszálisak. Emiatt alapvető, hogy a gyerekdalok igényesek, zeneileg jól felépítettek legyenek. Ezt pedig elsősorban azzal tudom elérni, hogy szakemberekkel dolgozom, az Alma minden eddigi formációjában olyan zenészek voltak, akik előtt megemelem a kalapom.

Volt ennek ellenére olyan, hogy a gyerekeknek nem tetszett, amit játszottatok?
- Igazi bukást nem tudok említeni, de azért van, hogy egy-egy dal nem jön be annyira, mint eleinte gondoltuk. Furcsa dolgokkal is próbálkoztunk már, van olyan dalunk például, amit csak állathangokkal adunk elő, de ez az egyik legnagyobb sikerünk. Szeretik a gyerekek és az emberek a dilit, a bolondságot, előfordul, hogy néha én is A.E. Bizottságot hallgatok, de ez jó, ez kell. Szerintem fontos, hogy megtaláljuk az életünkben a zene helyét, és a saját műfajainkat. Van olyan, ami hozzám is közelebb áll, más pedig távol…

Ganxsta Zolee zenéje közel vagy távol áll?
- Akadnak olyan dalai, amiket nagyon nem szeretnék hallgatni (nevet). Viszont az ő személyében egy nagyon nyílt, őszinte embert ismertem meg, akivel öröm volt együtt dolgozni, és örülök az ismeretségnek.

Mégis honnan jött az együttműködés ötlete? Hogy készül gyerekdal egy Ganxsta szerzeményből?
- Benzinkutaknál többször is összetalálkoztunk, mikor mindketten mentünk fellépésekre erre-arra, ilyenkor beszélgettünk, így indult a barátságunk. Mikor Béres Alexandrával a Bűvös mesetorna anyag készült, viccesen kérdeztem Zolit, nem lenne- e kedve szerepelni a DVD-n, és ő azonnal igent mondott. A Kicsik és durvák gyerekdal pedig úgy született, hogy Zoli „visszavágott”, vagyis felvetette, hogy írjak dalt a Kartel jubileumi lemezére, amin átiratok jelennek meg. Azt feleltem: persze, melyik a legdurvább dalotok? A Stricik és k…ák. – válaszolta, mire az operatőr rávágta, hogy Kicsik és durvák? Hát így született meg a dal.

A szerzeményeidhez a szöveget is te írod?
- Van sok saját szövegem, például a Ma van a szülinapom, a Bogyó és babóca, vagy Mennyi selymes puhaság, de mostanában szeretem ezt olyan emberre bízni, aki nálam sokkal jobb. Ezt hosszas keresgélés után Kiss-Péterffy Márti személyében találtam meg, aki zseniális verseket ír és mindenbe bele tudja vinni a művészetet. Nem utolsó sorban pedig zseniális a prozódia, ami nálam nem mindig százas. 

Az új zenekari tagokat is sokáig kerested?
- Berkesi Alex basszusgitáros már játszott régebben az Almában, így ő egy visszatérő művész. Ránki Andrist pedig baráti-rokoni körből ismertem, tudtam, hogy zenél, zongorázik, de másból élt, a Magyar Tudományos Akadémián végzett zenetudományi munkákat, de mikor eljutott a hír hozzá, hogy keresek zenész társakat, nyitott volt rá és az Alma kedvéért ott is hagyta az állását, így állt fel a csapat.

Mennyire változott a repertoár vagy a koncertek?
- A hangzás eléggé megváltozott, elhagytuk a korábbi Almás vonalat azzal, hogy a brácsa és furulya kimaradt, gitár, basszusgitár és zongora van helyettük. Nekem külön kihívás, hogy az ének mellett gitározom is, eddig „csak” frontember voltam. Mostanában gyakorlok is rendesen. Változatlanul dob alapra dolgozunk, aminek megvan az előnye és a hátránya is. A speciális gyerekbarát helyek miatt dob nehezen jöhetne szóba, és a gyors zenei beállás is nagy előny, de egy jó ütősben még gondolkodom, ha összehoz egyel a sors, nem fogok ellenállni.

Van kedvenc dalod a szerzeményeid közül?
- Az kivételes élmény, ha egy dalom hatással van az emberekre, ha megtalálja a helyét. Volt egy meghatározó élményem, amikor ezt átéltem. Sok éve, Póka Évával vajdasági magyarokhoz indultunk karácsonyi műsort adni, a háború sújtotta Szabadkára. A színházteremben nem volt fűtés, itt-ott látható volt a csillagos ég az épület sérült tetején át, gyertyák voltak mindenhol… Ilyen körülmények között adtam elő a Karácsonyi dal című szerzeményemet, és mindenki zokogott. Nagy csoda, ha így tudsz hatni az emberek lelkére. Ez a művészet ereje. Ezek azok az élmények, amelyek pótolhatatlanok egy művész számára… minden másra ott van a Mastercard…

Ha már itt tartunk, a gyerekzenekar jól jövedelmező biznisz?
- Sok zenész van, aki azt mondja, a zenéből nem lehet megélni, épp ezért nagy áldás, hogyha egy zenekar önmagát el tudja tartani. Az Alma együttes a legnagyobb létszámában kilenc embert tartott el: két menedzsert, egy hangtechnikust, egy roadot és az öt zenészt. Ez a mai napig így van – bár már kisebb a létszám, de igen, ebből a szempontból korrekt a helyzetünk.

Megismernek az utcán, akár a gyerekek?
- Igen, sokszor előfordul, leginkább a gyerekes szülők jönnek oda. Ez velejárója annak, hogy sok ember előtt lépek fel, de ezt tudni kell a helyén kezelni, és el kell tudni viselni. Sajnos az utóbbi évek tehetségkutató műsorai kitermelték azt a művészgenerációt, akik bár sok esetben valóban nagyon tehetségesek, de nem tudnak bánni az ismertséggel, például nem köszönnek a kollégáknak, vagy a technikusokkal, hangosítókkal úgy beszélnek, mintha azok alsóbbrendű lények lennének. Ez engem nagyon bosszant.

Szerinted nem jó, hogy vannak ilyen műsorok?
- Dehogynem, sőt! Pártolom a tehetségek felkarolását és jót tesz a zeneiparnak is, ha sok a szereplő és vannak tehetséges fiatalok. De nem mindenki tudja azt kezelni, hogy egyből ott lesz mögötte a füst, kamera, fények, milliók látják a tévében úgy, hogy ezért igazán nem dolgozik meg. A külsőség válik fontossá, jobban figyel arra, hogy be legyen lőve a haja, mint hogy kigyakoroljon egy dalt, és ez szakmailag elfogadhatatlan.

Téged sosem próbáltak celebként kezelni, például a sajtó?
- Keresett már meg tévécsatorna azzal, hogy kamerázzuk be a lakásomat egy műsor kedvéért. Nagy volt a kísértés, de végül nemet mondtam, ez a magánéletem. Az utcán is úgy szeretnék menni emberek között, hogy nem bámulnak utánam. Koncerten bámuljanak, vagy ha megismernek, rám köszönnek, persze visszaköszönök, de nekem ennyi elég.

Valamennyire azért mi betekinthetünk a magánéletedbe? Van például kinek énekelned a gyerekdalokat?
- Igen, két gyermekem van, a feleségem első házasságából egy lányom, amit három és fél éves kora óta nevelek, illetve van egy 16 hónapos kisfiunk. Vidéken élünk, a természet közelségében, imádom az erdőt, és bár sok időm nincs, de ha tehetem, akkor például kijárok gombászni.

Hogyan készültök a Karácsonyra?
- Nagy izgalommal, a fiamnak, Zéténynek ez lesz az első igazi karácsonya, tavaly még nagyon pici volt. A Szilveszter és az újév a zenekarral kevésbé sűrű, januárban tartunk egy rövid pihenőt is, így többet lehetek a családommal.

Az Almával mik most a legfőbb tervek?
- Az elsődleges, hogy kialakuljon az új Alma hangzás és a hozzá kapcsolódó dalok. Augusztus óta játszunk együtt, két klipünkben, a Mindenhol télapó van és a Kackac kukac dalokban már hallható és látható az eredmény, amivel én nagyon elégedett vagyok. Sorban írjuk a dalokat, én és a srácok is, készül például egy babaváró dal ilyen eddig nem volt. A koncerteken a régi dalok is új hangszerelést kaptak, így továbbra is sokat próbálunk és szép lassan betelik a naptárunk.