Már tíz éve zúz és tombol az idén a Nagy-Szín-Pad tehetségkutatón is győzelmet arató Apey & the Pea. A Sziget koncert után, a Barba Negra Track-beli bulira készülve beszélgettünk a frontemberre, Áron András Apey-vel.

Túl vagytok a Szigeten, a nagyszínpadon álltatok közönség elé. Másként indultatok neki ennek a koncertnek? Jobban készül az ember, ha a Sziget „központjában” zenél?
- Így kellene lennie, hiszen kevés alkalom adódik egy zenekar életében, hogy a Sziget fesztivál fő színpadán zenéljen, de valahogy mégsem éreztem, hogy a megszokottnál nagyobb lenne a nyomás. Nyilván izgul egy kicsit az ember, de annyira sűrű volt az idei nyári program, hogy szinte nem volt időm azzal foglalkozni, hogy idegeskedjek ezen az egészen.

A zsúfolt nyári program nyilván annak is köszönhető, hogy egyszerre három produkciót is viszel, hiszen az Apey & the Pea mellett ott a szóló projekted és a Trillion nevű formáció is. Nyilván nem egyszerű a logisztika, de van fontossági sorrend?
- Folyamatosan változik a prioritás. Amikor 20 éves voltam és bekerültem Neck Sprain nevű zenekarba, ami a kedvenc bandám volt, akkor azt helyeztem mindenek fölé és azt gondoltam, ennél soha nem lehet fontosabb semmi a világon. Azóta annyi zenekarban játszottam, majd szálltam ki és csatlakoztam újabbakhoz, hogy át kellett értékelnem a dolgokat. Most, hogy egyszerre három produkcióban is részt veszek, mindig azé a prioritás, ami éppen aktuális. Mostanában az Apey & the Pea a legfontosabb, de ha egymás után több szóló koncertem van, akkor arra a pár napra azt helyezem előtérbe.

Szeretsz egyedül játszani?
- Mostanra megszerettem. Ezen a nyáron valóban nagyon sok szóló fellépésem volt, májusban egy európai turnét is csináltam egyedül, így ráéreztem az ízére és kezdem jól érezni magam önállóan is a színpadon. Fél évvel ezelőtt még gyűlöltem az egészet, hiányzott a zenekar, nem éreztem magaménak az önálló produkciót. De folyamatosan változom én is, a körülmények is, így ez is egyfolytában alakul.

Mi a helyzet a Trillion formációval, amelyet szintén teljes erőbedobással viszel?
- Már nyolc éve működik ez a zenekar és sokáig szinte csak nyűg volt számunkra. Tavaly még fel is akartunk oszlani, de mára az ehhez való viszonyom is nagyon megváltozott. Ma már alig várom, hogy fellépjünk a Trillionnal, hihetetlen szabadságot hoz. Szükségem van ezekre a koncertekre, ahol aggodalmaskodás, túlgondolás és bármilyen megfelelni vágyás nélkül játszhatok. Az olyan bulikat szeretem a legjobban, ahol csak úgy simán felmegyek a színpadra, nagyjából leszarok mindent és csak azt csinálom, amiben igazán jó vagyok.

Az Apey & the Pea esetében már ott van egy egészséges megfelelési kényszer?
- Igen, sajnos ilyen az emberi természet. Ha látjuk, hogy nagyobb a por a zenekar körül, mint korábban, hajlamosak vagyunk a kelleténél kicsit jobban ráparázni a dologra, amiben van is némi igazság. Az Apey & the Pea-vel ma már bárhova megyünk, mindig nagyon sokan vannak. Nyilván, ha több ember előtt játszunk, nagyobb a felelősség, többen figyelnek oda ránk. Én minden este 130 százalékot szeretnék adni magamból és ha esetleg előfordul, hogy csak 110, akkor az elkeserít. Próbálok mentálisan visszakerülni az Apey & the Pea esetében is abba a stádiumba, amikor csak a zenével foglalkozom és semmiféle külső körülményt nem veszek figyelembe, de ez nem egyszerű. Már 10 éves az Apey & the Pea, de mégis hétről hétre azt kell tapasztalnom, rengeteg mindent kell még tanulnunk.

Az, hogy olyanok is megismerték a zenekar nevét, akik nem ennek a műfajnak a rajongói, talán a Nagy-Szín-Pad tehetségmutatónak is köszönhető, amit nyár elején megnyert a zenekar. Úgy tudom, hogy te nagyon sokáig nem akartál ezen elindulni, mi volt ennek az oka?
- Alapvetően azért nem akartam indulni ezen a megmérettetésen, mert nem akartam, hogy ennek alapján bármilyen skatulyába kerüljön a zenekar vagy esetleg bárki azt mondhassa, hogy a Nagy-Szín-Pad-nak köszönhetjük a sikert. Természetesen nagyon jó dolog volt ez a verseny és nagyon örülünk, hogy felléphettünk a Sziget nagyszínpadán és a hollandiai Eurosonic fesztiválra is eljutunk. De fontos tudni, hogy mi nem a tévéműsorból szereztünk rajongókat, hanem a tévéműsor nézőinek mutattuk meg a mi már régóta aktív rajongóinkat. A nulláról indultunk, tíz év kemény munka eredménye ez, amely során voltunk közepesen és nagyon lent is, de lassan talán beérik ennek a gyümölcse. Nagyon fontos számomra, hogy mi anélkül, hogy megalkudtunk volna, hogy elkezdtünk volna „picsogva” magyarul énekelni, hogy behódoltunk volna bárkinek vagy bármilyen kompromisszumot kötöttünk volna, kizárólag a rajongóinknak köszönhetően már a Nagy-Szín-Pad előtt fantasztikus felkéréseket kaptunk, többek között a Budapest Parktól is.

Talán furcsállották is sokan, hogy mit kerestek ezen a versenyen…
- Azt hiszem, mi magunk fogadtuk ezt leginkább kételkedve. Nem vagyunk már annyira a fiatalok, a zenei műfaj, amit képviselünk kicsit sem áll közel a mainstreamhez, nem tudtuk, van-e keresnivalónk egy efféle műsorban. De aztán arra gondoltunk, hogy ha ezzel felrázhatjuk egy kicsit a zenei életet, a közönséget, a nézőket, akkor már megéri. Nekem óriási élmény volt, hogy a nézők, a stáb mind lázba jöttek, mind egy emberként szurkoltak nekünk a műsor végére. Azt hiszem valami változást hozott az Apey & the Pea, amit mindenki megérzett és aminek jó volt a részévé válni.

A korábbi rajongóitoktól nem kaptatok negatív kritikát, amiért indultatok? Nem mondák, hogy „mi van, beálltatok a sorba”?
- Megmondom őszintén, mi a zenekaron belül ez volt a legnagyobb félelmünk. Aggódtunk, hogy mit fognak szólni az emberek, de egyetlen negatív reakció sem érkezett. Volt, aki megkérdezte, hogy akkor most „mainstream” banda lesz az Apey & the Pea? Erre mindig csak azt válaszolom, hogy ahhoz mainstream zenét is kellene játszani. Kevesen vannak, akik nálunk távolabb állnak ettől Magyarországon.

Három lemezen már túl vagytok, egy interjúban pedig azt nyilatkoztad, hogy jövőre jön a negyedik. Elkezdődött már a munka?
- Talán azt kellene mondanom, hogy igen, jól halad, de ez túlzás. Tavaly, a HEX megjelenése után már elkezdtem dolgozni néhány dalon, van néhány szám cím, sőt, talán a lemez címe is megvan. A zenei anyag alapjainak egy része nagy vonalakban ott van a fejemben, de nem hiszem, hogy év vége előtt elkezdenénk dolgozni a zenekarral.

Márpedig a munkafolyamat még utána is elég hosszú az Apey & the Pea esetében…
- Igen, hiszen ragaszkodom hozzá, hogy „élőszerűen”, a stúdióban együtt, mindenféle elektronikus kütyü nélkül játszuk fel a dalokat. Minden egyes dalt úgy rögzítünk, mintha koncerten lennénk. Ehhez egy éven keresztül játszani és gyakorolni kell a számokat, mire elégedettek vagyunk a felvétellel.

Miért ragaszkodtok ehhez a munkafolyamathoz?
- Gyűlölöm, ha egy lemezen valami nincs valóban „eljátszva”. Ezt a zenét nagyon nehéz technikailag egy keretbe rakni, egy meghatározott tempóba szorítani. Koszosabb, dögösebb, szabálytalanabb és élőbb lesz így a lemez. Egy pillanat, egy korszak lenyomata, ami visszaadja a zene és a zenészek hangulatát, lelkiállapotát. Egyszeri és megismételhetetlen. Biztosan vannak benne apró hibák, amiken lehetne csiszolni, de pont ezektől a kis „anyajegyektől” lesz egyedi a felvétel. Én mindig az ilyen lemezeket keresem, akár a sajátomról, akár máséról van szó.

Milyen albumra lehet számítani?
- Még sötétebb, még nyomasztóbb, még keményebb számokra. Egyelőre ennyit tudok mondani.

Augusztus 15-én szerdán a budapesti Barba Negra Trakcben léptek fel. Mire számíthat a közönség?
- A Barba Negra nagyon különleges koncertnek ígérkezik, mert eléggé oldschool setlistet raktunk össze, olyan dalokkal, amelyeket az utóbbi koncertjeinken nemigen hallhatott a közönség.