Fülesbagoly

Dupla albumot ad ki Herczku Ágnes

2018. május 07. - Bagolyhír

Hozomány címmel különleges kiadvánnyal jelentkezett Herczku Ágnes. Az énekesnő együtt adta közre az erdélyi Visában folytatott gyűjtőútja eredeti anyagát és a mezőségi dalok autentikus énekes-zenekari változatát. 

dmoha20180420040.jpg

„ Először 2005 március elején jártam gyűjtőúton Visában. Kallós Zoli bácsi pontosan elmondta, kihez, melyik házba menjünk. Meghagyta azt is, hogy a ‘csúnyákot’, vagyis a pajzán rikoltozásokat is kérdezzük meg. Amikor megérkeztünk Amáli nénihez, hatalmas kacagást hallottunk, minden olyan volt, mint azt a Kallós Archívum sorozatban 2001-ben megjelent visai gyűjtés lemez füzetkéjében olvastuk” – idézte fel Herczku Ágnes az MTI-nek.

Visa egy néhány száz fős, zömében magyarok lakta falu Erdélyben, Kolozs megyében. Az énekesnő kiemelte: hihetetlenül gazdag zenei kincs van egy ilyen pici mezőségi faluban.

Mint felidézte, a közelmúltban 91 évesen elhunyt zenetudós, Kallós Zoltán tanácsolta neki, hogy ne mindig Magyarszovátra menjen népdalt gyűjteni, hanem Feketelakra, Buzára meg Visába is – és az utóbbi településen Papp Andrást és Amáli nénit, azaz Nagy Dánielné Kis Amáliát keressék.

„Papp András jó furulyás hírében állt, a felesége gyönyörűen énekelt. Amikor 2005-ben odalátogattunk Pál István Szalonnával és Albert Szilárddal, Teri néni már nagyon beteg volt, de András bácsiról is kiderült, milyen jó énekes”. A 89 évet megélt Amáli néni (Nagy Dánielné Kis Amália) két évvel később, 2007-ben hunyt el; lányai, a Herczku Ágnes lemezén szintén hallható Juliska és Annus ma is Visában élnek. Papp András 2016-ban halt meg. (MTI - Fotó: Mohai Balázs)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr4613897892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása