Fülesbagoly

Furcsán gondolkodnak a rádiók a barátságról

2018. március 10. - matesas

Február 16-án jelent meg az Ektomorf új lemeze, a Fury kapcsán beszélgettünk Kiss Lászlóval, a zenekar karrierjét elmesélő Outcast című könyv szerzőjével. Farkas Zoliék mellett azért szóba került a Pearl Jam és a Machine Head is.

nyitokep_11.jpg

Tudom, hogy te írói kihívásnak tekintetted az Outcast könyv megszületését. De ezúttal hadd kérdezzem meg: mennyire volt sikeres a vállalkozás, mennyire jutott el a rajongókhoz, érzel-e valami olyasmit, hogy a könyv esetleg olyanok érdeklődését is felkeltette, akik nem ismerik vagy szeretik az Ektomorfot?

- Az Ektomorf 1996 óta velem él, én vele, többször szerepeltek novelláimban, és egy soha meg nem született, de évek óta dédelgetett írásomban is a zenekar békéscsabai koncertje adja a hátteret egy kellemes végkimenetelű magánéleti összecsapáshoz: nem volt kérdés, hogy előbb-utóbb könyvet írok vagy róluk, vagy frontemberükről, Farkas Zoliról. A kötet elkészült, azonban az utánnyomás egyelőre várat magára. Pedig a sztori erős és fontos, mert jelentős karriertörténet a Zolié, romungro származás, kitörés Békés megyéből, harcias önmegvalósítás, mikor legyen érdekes és izgalmas egy ilyen világ, ha nem most. Szóval még kapható a könyv, és szerencsére hallani, hogy veszik, veszegetik. A róla írott kritikák alapvetően jók, és fontos meglátásokat is tartalmaznak. Ami az örömből olvasókat illeti, többen mondták, hogy ez a legjobb könyvem. Nem tudom, hogy ennek örüljek-e. Egy elég menő író írta nekem pár hónappal ezelőtt a következőt: „ma a szó szoros értelmében semmit nem csináltam, csak a könyvet olvastam. Egész pontosan 156 oldalt csak ma. Ilyenre kamaszkorom óta nem volt példa.” Ennek mindenesetre örültem.1_zoli-laci.jpg

Kiss László és Farkas Zoli, az Ektomorf frontembere

A könyv most már angol fordításban is megjelenik, hány országba jut el, melyek a célállomások?

- Neset Adrienn csinálta az alapfordítást, ebből az anyagból nyomatta ki most az angol verziót Zoli, és viszi az európai turnéra. Hogy ez pontosan hány országot jelent, nem tudom, de az ezekben a napokban is tartó újabb nagy Ektomorf-menetelés minden állomásán megvehetik a koncertre látogatók.

A teljes Ektomorf-életművet jól ismered, kezdettől fogva figyelemmel kíséred a zenekar pályafutását. A Fury lemezt hová helyezed az életműben, mit gondolsz az albumról?

- Nyers és szokásosan őszinte betonozás, egzotikusan kígyózó szólókkal. A narrátor hangja akár a sebzett vadé, a keverés fület gyönyörködtető, nagyon vastag a hangzás, mosolyogva hallgatom, és bólogatok közben, hogy ez aztán remek. Egy éve mesélte Zoli, hogy old school-osabb lesz, kíméletlenebb, mint az utóbbi lemezek, és tényleg nem beszélt mellé, ami egyébként sem szokása. Kompakt, szilárd anyag a Fury, purgatóriumi erővel bír.2_outcast.jpg

2015-ben került a boltokba az Outcast 

A könyv megjelenése óta megmaradt a kapcsolat közted és a zenekar között?

- Igen, de sose voltunk nagyon szoros viszonyban. Én mindig figyelem őket, mindig tudom, merre mozognak, hol állnak, min dolgoznak, és amikor turné jön, vagy albumközelbe kerülünk, lecsapok. Így volt ez tavaly év végén is, egy nagyon kellemes novemberi estén autózott át Gyulára Zoli, és a gimi parkolójában mentünk végig a készre kevert lemez minden egyes darabján. Döngettük a metalt a tankszerű Chryslerben, és én bíztam benne, hogy a hamburgerestől érkező ifjak kapnak valami emlékezeteset akusztikailag is. Mindenki jól járt. Megjegyzem, a mostani turné előtt nem tudtam átugrani Mezőkovácsházára, annyi a meló, de miután hazajönnek, találkozunk.

Hogyan értékeled a tavalyi nagy váltást, amikor három tag otthagyta az együttest? 

- Nincsenek csodák. Pedig nagyon jól működött az a négyesfogat. Ahogy láthatóan jól működik a mostani is.

Mi a véleményed, Magyarországon megfelelő értékén kezelik az Ektomorfot? Szembetűnő, hogy amíg itthon évente legfeljebb 3-4 koncertet nyomnak le, addig külföldön sikeresen szerepelnek, már nemcsak Európában, hanem Amerikában is visszatérő vendégek. Mi lehet a kontraszt oka?

- Nem érzek különösebb kontrasztot, Amerika tényleg új világ, három éve kezdődött a kontinens zenei felfedezése az Ektomorf részéről, és örvendetes, hogy azóta igénylik őket odaát. Európa és főleg Németország egészen más terep, mondhatni, igazi hazai pálya. Ráadásul nagy piac, óriási színtér. Ez Magyarországról nem mondható el, az általad említett 3-4 buli tehát kifejezetten jónak mondható, hiszen rétegműfajról van szó. Zoli mindig hangsúlyozza, hogy amit játszanak, nem rádióbarát muzsika, szerintem viszont az, csak a rádiók manapság furcsán gondolkodnak a barátságról. Én úgy látom, egyre jobban elismerik itthon a zenekart.3_fury.jpg

A Fury félórányi, megalkuvást nem tűrő tömény zúzás

Milyen zenéket hallgatsz mostanában, melyek az aktuális kedvenceid?

- Ritkán hallgatok meg lemezeket ától cetig, inkább szembejönnek a dalok, és fogadom őket. Ha belebotlom a friss Franz Ferdinandokba, örülök, de persze néha direkt botlom beléjük. A gyulai 30Y-koncertnek olyan felemelő pillanatai voltak, hogy hamarosan átpörgetem a setlistet, és a Hiperkarmát se tudom megunni. Jólesőn kemény és agresszív a Cavalera Conspiracy, a legújabb Machine Head pedig valóban katarzissal ajándékoz meg újra és újra. Nagyon várom az áprilisi koncertjüket, Robb Flynn számomra a metalzene Darvasi Lászlója.

Forog-e a fejedben esetleg egy másik „lemez”, vagy az Outcast könyv egyszeri kikacsintásnak tekinthető írói munkásságodban?

- Forog bizony, gondolatban már ott is vagyok, ahol az események zajlanak, de nem lehet tudni, mi lesz belőle, és mikor, és egyáltalán: hogyan.

Ha hármat kívánhatnál az aranyhaltól, melyik három zenekar koncertjére mennél el a legszívesebben? Időutazást is végrehajthatsz, szóval ha például a Guns N’ Roses 1988-as Ritz-bulijára váltanál jegyet, akkor tekintsd úgy, hogy ott lapul a zsebedben.

- Megnéznék egy 1999-es Slipknotot az Ozzfesten, és egy 2020-as Ektomorfot a Wacken fesztiválon. A harmadik tétel szabadon választható, de még nem tudtam dönteni. Eljöhetne például a Children Of Bodom Mezőtúrra a nyáron.

4_turne.jpgMár javában zajlik az Ektomorf európai turnéja

Melyik volt életed legemlékezetesebb, legnagyobb örömöt, élményt jelentő zenei eseménye?

- Az 1996-os Pearl Jam-koncert a Budapest Sportcsarnokban. Hihetetlen szabadságélmény, vigyorogva repkedő IFOR-katonák a fejem fölött, egy túlságosan józan és bölcs Eddie Vedder a színpadon, valamint annak megértése, hogy akkor mostantól ilyeneket lehet majd látni errefelé.

A gyulai Erkel gimnáziumban tanítasz, nem hagyhatom ki a kérdést: szoktál-e még órán léggitározni?

- Néha, de rájöttem, az se megy.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr2913728670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása