Szentenedrére költözött, megnősült és hamarosan újra kisgyermekes apuka lesz Lovasi András. Az 50. születésnapi koncert után vajon a szakmai élete is új irányt vesz? Múltról, jelenről, álmokról és lehetőségekről beszélgettünk vele.

Mit jelentett neked az 50. évforduló? Fájdalmat vagy inkább jóleső elégedettséget?
- 30 évesen az ember azt gondolja, hogy még előtte van a java, 40 évesen azt, hogy jó esetben most tart a felénél, 50 évesen pedig az jár a fejében, hogy vajon mennyi fér még bele az életébe. Azt hiszem, ebben a korban leginkább a testi és szellemi képességek hanyatlása miatt aggódik az ember. Nem jó érzés, de tanulságos látni az előtte járó generáció tagjain a változásokat és megismerni a lassítható, de feltartóztathatatlan folyamatot.

Egy ilyen kerek évforduló után az ember belekezd valami újba?
- Van egy természetes hullámzása a szakmai életünknek, ami nem kötődik évfordulókhoz. Az, hogy 50 éves lettem, nem feltétlen jelenti, hogy most megváltozna valami az életemben vagy a pályámon. Sokkal inkább alkalmas viszont összegzésre, személyes számvetésre, az álmok és korábbi tervek számbavételére. Persze összegeztünk már párszor, de – mivel ez most az én születésnapom volt – végre a saját eredményeimet, megvalósult és még előttem álló termeimet is számba vehettem.

És mire jutottál?
- Nem vagyok elégedetlen, de még van dolgom bőven az életben. Sok szempontból elértem azt, amit szerettem volna, sőt talán még többet is, mint amire számítottam. Nem gondoltam volna, hogy valaha ekkora sikert érek el a zenémmel, ennyien fogják szeretni a dalaimat. Persze ha belehallgatok a régi dalaimba, értelmezem a szövegeket, bőven találok hibákat, egy csomó mindent ma már másként csinálnék. De ezt természetes, 30 év hosszú idő, sokat változik és jó esetben fejlődik is az ember.

A közönség is másként viszonyul a régi Kispál dalokhoz?
- Nagyon érdekes megtapasztalni, hogy kinek mit jelent egy-egy zenei korszak, kiben milyen emlékeket ébreszt egy-egy Kispál vagy Kiscsillag dal.

Amikor egy-egy ilyen összefoglaló koncertre összeválogatod a dalokat és előkerülnek esetleg ritkábban játszott szerzemények is, szokott meglepetés érni?
- Inkább rácsodálkozom dolgokra. Például most arra, hogy a Kispál 90-es évek végi időszakából mennyire nehéz volt számot választani a koncertre. Olyan bonyolult és összetett nótákat írtunk akkoriban, amelyeket ma már kifejezetten komoly feladat eljátszani és elénekelni úgy, hogy az könnyed és koncertképes legyen. Ez persze természetes, hiszen eltelt azóta közel 20 év, vannak zenék, amelyet azzal az ártatlan lazasággal, mint akkor, ma már nem tudunk már eljátszani. Egyébként nagyon érdekes megtapasztalni, milyen dalokról gondoltuk akkoriban, hogy jók és milyenekről ma.

Megfontoltabb lesz az ember?
- Azzal, hogy képzettebb, tapasztaltabb zenésszé válunk, talán elvész a fiatal korra jellemző, „ide nekem az oroszlánt is” típusú bátorság vagy vagányság. Ahogy az ember megismeri a saját és a zenekar tagjainak korlátait, elkezd ezekhez alkalmazkodni és megpróbál ezek között a keretek között maradni. Amikor megtalálja egy zenekar vagy egy zenész a saját hangját, az egyéni stílusát az fantasztikus érzés, szinte eufórikus öröm. De később azért mindenki rájön, hogy az igazi művészet inkább ezen belül mindig megújulni, mindig hozzátenni valamit a már kitalált és működő stílusképlethez.

Van kedvenc Kispál vagy Kiscsillag korszakod?
- Talán nem mondanám, hogy kedvenc, de nyilván a kezdeti időszakra mindig szívesen emlékszik az ember. Így nagyon szeretem a korai Kispál dalokat, de a Kiscsillag első számait is. Azt hiszem, nem is annyira a dalok, hanem a hozzá kötődő emlékek és élmények miatt. Akkoriban valószínűleg nem szívesen ültünk hajnalban, félrészegen chipset majszolva egy benzinkút mellett a hideg wartburgban, de mára már ez is romantikus emlékké szelídült.

Sok a tanulság?
- Léptünk okosakat, de léptünk jó pár hülyeségeket is. Egy zenekar létrehozása és működése általában egyfajta „ember kísérlet” is. Egy csapat különböző társadalmi és szociális közegből érkező ember bekerül egy közegbe, ahol először nagyon sokat kell gürcölniük a semmiért, siker esetén pedig meg kell küzdeni a népszerűséggel és a felül értékeltséggel. Ez nem mindenkinek megy ugyanúgy, ami pedig sokszor konfliktusokhoz vezet.

Ezek kikerülhetetlenek?
- Mára végignéztem sok-sok zenekar karrierjét és azt látom, ez minden egyes esetben szinte ugyanúgy működik. Ugyanazokba a csapdákba lépnek bele és ugyanazokat a hibákat követik el. Ha kapnak tanácsokat, akkor is, ha önállóan döntenek, akkor is.

Mi kellett ahhoz, hogy a Kispál és a Borz ennyire népszerű legyen?
- Azt hiszem, a rendszerváltás időszaka, a 80-as 90-es évek fordulója afféle kegyelmi időszak volt számunkra. Két új induló zenekar volt akkoriban, amelyik később meghatározó tagjává vált a hazai könnyűzenei életnek: a Tankcsapda és a Kispál és a Borz. Nekünk szerencsénk volt, játszott minket a rádió, szerepeltünk a Garázs című műsorban, bemutatkoztunk egy csomó TV műsorban, ami nagyon sokat segített. Az utánunk következő generáció, a négy-öt évvel később indult zenekarok már a kereskedelmi rádió szigorú vezetőivel találták magukat szemben, és nagyon nehéz volt bekerülniük a médiába.

Azért ebben a kereskedelmi szférában már nektek sem volt olyan könnyű dolgotok. Próbáltatok valaha alkalmazkodni az igényekhez?
- Dehogy. Csináltuk, amiről azt gondoltuk, hogy jó. Azt hiszem szerencsénk volt, jókor voltunk jó helyen. Biztos volt és van egy csomó sokkal tehetségesebb zenekar sokkal jobb számokkal, de nem jut egyről a kettőre mert nincs lehetősége rá, hogy megmutassa magát.

Mi jön még a Kispál és Kiscsillag mellett és után?

- Nekem személy szerint ez a forma, ami a Lovasi 50 koncerten kialakult, nagyon a szívemhez nőtt. Megvoltak a fontos emlékek, jöttek a jól ismert dalok, de nem kellett egy az egyben nosztalgiázni. A Kispál, mint aktív zenekar befejezte a közös munkát. Már nem próbálunk és nem készítünk új, közös dalokat. Ha adódik valamilyen speciális alkalom, talán még fellépünk együtt, de már nincsenek közös alkotói energiáink. Számomra nagyon izgalmas egy koncertre összegyűjteni a dalaimat, amelyeknek a nagy részét én írtam. Van, amelyik Kispál, van, amelyik Kiscsillag lemezen jelent meg, de ott vannak a szóló felvételek is. Olyan koncerteket szeretnék, ahol ezeket mind sorba rakhatom és eljátszhatom. Valahogy így képzelem el a jövőt.

Fotók: Csányi Krisztina (A képek a B32 Galéria és Kultúrtérben készültek a Lemezjátszó est közben, illetve előtte)