Fülesbagoly

Vegyünk egy mély levegőt!

2018. január 18. - NagySzabolcs

A Dal 30 döntőse közül az egyik legizgalmasabb produkció a Noémo. Kérdés, hogy az eurovíziós versenyen meddig juthat a Levegőt! című számuk. Többek közt erről beszélgettünk Takács Noémivel, az együttes énekes-dalszerzőjével. 

img_3539.jpg

Korábban már szerepeltél A Dal c. műsorban, és a 2018-asba is jelentkeztél, illetve be is jutottál. Mi motivált az újbóli indulásra?

- A Dal c. műsor az egyetlen olyan zenei televíziós felület Magyarországon, ahol műfajtól függetlenül, különösebb kritériumok nélkül bárki bemutatkozhat, akit a szakmai grémium arra alkalmasnak talál. A rögösebb, hosszabb utat választottam a karrierépítés tekintetében, kerülöm a tehetségkutató műsorokat. Ez a műsor szerencsére nem tehetségeket kutat, hanem tehetségeket mutat be, akik közül a zsűri és a közönség választja majd ki azt az egy dalt, amelyik kishazánkat képviselheti Portugáliában. Számomra nagyon motiváló az, hogy a daloké a főszerep. Az előadásmód, a koreográfia, a díszlet, a grafika, és minden egyéb színpadi elem a dalokat kell, hogy erősítse és támogassa. A dalaink pedig “gyerekeink”, a legfontosabb szellemi produktumaink dalszerzőként. Azt gondolom, hogy ez a műsor nagyon jó megjelenési felületet biztosít egy feltörekvő előadónak. Nem kell szerepeket játszanom, a Noémo frontembereként előadhatom a saját dalomat a barátaimmal :). 

Ért el szép eredményt a tieddel azonos világú dal, például Petruska a legjobb négybe került, ByeAlex meg is nyerte a hazai válogatót, illetve nyert "eurovíziósabb" dal is, például a Compact Discoé. Szerinted milyen esélyekkel indulsz a versenyben a Levegőt!-tel?

- Én nagyon hiszek a dalunkban! Már mondom is, hogy miért. Számomra nagyon fontos, hogy fejlődjek. A trendekkel, és elvárásokkal nem foglalkozom, az a lényeges, hogy amikor kell, legyen szó akár dalszerzésről, előadóművészetről (ha szabad ezt mondanom), a jelenlegi tudásom legjavát tudjam nyújtani. Azt gondolom, hogy a Levegőt! az eddigi legerősebb szerzeményem. Teljes mértékben tükrözi mindazt, amit jelenleg emberileg képviselek, mind zenéjében, mind szövegében. Persze a határ a csillagos ég, a fejlődés sosem áll meg. Valamint nagyon jó csapatot alkotunk a zenekarban a fiúkkal: Szabó Dániel Ferenc dobol, Ifjabbik Tóth Pisti gitározik, Szeifert Bálint "Jason" basszusgitározik, Jeszenszky Márton volt a szövegírótársam. Rendkívül inspiráló, érzékeny, felemelő az ő hangszeres játékuk. A dalhoz közösen megszőtt zenei köntös pedig még inkább erősíti a Levegőt! mondanivalóját. Mindnyájunknak fontos, szívügy. Az eddigi visszajelzések alapján a közönség is hasonlóképpen értékelte. Úgy érzem jó esélyekkel állunk színpadra.

img_3538.jpg

Van, aki azt vallja, hogy a zenében ne legyen verseny, arra ott a sport. Zenélni azért jó, mert kikapcsol, szórakoztat, örömet ad, de ne teremtsen versenyhelyzetet. Te ezt hogy látod?

- Egyetértek ezzel az állásponttal. Bizonyos objektív mércéken túl nem lehet a zenét mérni. Mindenkire más benyomást gyakorol, ami a körülmények függvényében pillanatok alatt megváltozhat. Különböző műfajú, stílusú, nyelvű dalokat nem lehet összehasonlítani. Szerintem az adott pillanatban ránk, a nézőkre gyakorolt hatását lehet értékelni egy dalnak. De ez már egy szubjektív mérce. Azt lehet értékelni, hogy az adott zenemű megérint-e minket, elgondolkodtat-e, sarkall-e esetleg valamilyen cselekvésre. Ha igen, akkor az szerintem jó. Az én olvasatomban ez a műsor egy dalválasztó műsor, nem dalverseny.

A dalod címe Levegőt! Eszerint minek vagy kinek van szüksége levegőre?

- Minden élőlénynek szüksége van levegőre. Méghozzá csendes, sóhajszerűen mély levegőkre. Az elmúlt  évtizedekben rettenetesen felgyorsult a világ, amelyben élünk. Nőttek az elvárások, több pénz kell, gyorsabban, mindent akarunk, és lehetőleg azonnal és egyszerre. A technikai vívmányok ugyebár megugorják a mércét, az emberi szervezet viszont azóta sem változott. Száz, sőt ezer év alatt sem változott az anatómiánk, két kezünk van azóta is, két lábon járunk, nem nőttek szárnyaink. Próbálunk beilleszkedni, megfelelni a sokszor embertelen elvárásoknak. Én például nem bírom ezt az iramot. Szükség van szünetekre, nagy szükség van a csendre, nyugalomra. Szükség van elmélyülésre, időre van szükségünk, hogy megismerjük, elfogadjuk elsősorban önmagunkat, majd másokat. Felmérjük a képességeinket, a tudásunkat, megismerjük a határainkat és fokozatosan kiszélesítsük azokat. “Te magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél” - mondotta Gandhi. Álljunk meg egy pillanatra, és vegyünk egy mély levegőt!

Hogy néz ki a 2018-as éved?

- Január 20-án fogunk az énekes barátnőimmel, Lelkes Renivel és Szarka Anitával A Dal színpadán állni. (A fiúk épp a gröningeni Eurosonic fesztiválon muzsikálnak majd). Január 26-án pedig az idei év első, és tavaszig az egyetlen budapesti koncertünket adjuk a Noémoval a TRIP Hajón. Vendéget is hozunk, a csodálatos Barkóczi Noémi személyében. Így a Noémikből repetázhat a közönség. :) Nagyon várjuk már, hogy újra színpadra állhassunk! Ezúton szeretnék meginvitálni minden töltődni vágyó, nyitott embert a koncertre! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr10013586623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása