Fülesbagoly

A trendek miatt nem fogunk változtatni semmin

2017. december 02. - Leirer Tímea

Nemrég került a kezünkbe a Depresszió zenekar új lemeze, a Válaszok után. A csapat ismét a klasszikus négyes felállásban dolgozott, de most is szolgáltak meglepetéssel: egy női hanggal. A lemezről Halász Ferit, a Depresszió frontemberét kérdeztük.

img_0389.jpg

Az új Depresszió album címe, Válaszok után. De mik voltak a kérdések? És vajon milyen válaszok érkeztek, amelyek után vagyunk?
Sokáig gondolkodtunk, hogy mi legyen a lemez címe. Van egy Válaszok után című dalunk, ennek kapcsán kezdtünk el gondolkodni és arra jutottunk, hogy tökéletesen passzol az album mondanivalójához. A dalokban ugyanis kérdéseket teszünk fel és kérdéseket válaszolunk meg. Pont jó összegzésnek tűnt ehhez a Válaszok után cím. Egyébként, ha nagyon meg akarnám magyarázni a dolgokat, valójában azt is mondhatnám, hogy ez a cím jól jellemzi a Depresszió zenekart, amely most már 17 éve működik. Ennyi idő elteltével egy banda már a „válaszok után” van, nem keresi önmagát, hanem nagyon jól tudja, mit akar és megy előre az úton, hogy elérje, amit szeretne.

És mik azok a kérdések, amelyekről úgy gondoltátok, hogy érdemes felvetni őket az album dalaiban?
Nyilván azokra a társadalmi vagy emberi kapcsolatokra vonatkozó kérdésekre reflektálok, amelyek engem éppen foglalkoztatnak. Sokszor gondolkodom és írok dalokat az emberi lélek működésével kapcsolatban. Mindig szerettem ezeket a kérdéseket fejtegetni, boncolgatni és a saját álláspontomat kifejteni velük kapcsolatban. A dalszerzés kiváló alkalmat ad erre. Az alapgondolatok nem, csak inkább az érettségi szint változik.

Fontos, hogy egy rockzenekar dalszövegei tartalmasak legyenek?
Születtek már sikeres rocklemezek anélkül is, hogy bármilyen mély tartalom lett volna mögöttük. Ugyanakkor, számomra ez egyfajta önkifejezési forma, ahol azokról a dolgokról „beszélek” az embereknek, amelyeket fontosnak tartok. Az elejétől fogva volt bennem egyfajta elszántság, hogyha úgy érzem, hogy egy dal jól sikerült, akkor ahhoz szeretnék hasonlóan színvonalas, tartalmas szöveget írni. Nagyon sokszor, amikor megszületik a fejemben egy dallam, egy zenei motívum, már jönnek is hozzá a gondolatok és megszólalnak a sorok a fejemben. Fontosnak tartom, hogy tartalmas szövegeket írjak, hiszen ezeknek a gondolatiságával tudnak igazán azonosulni, ezekhez tudnak kötődni az emberek.

img_0251.jpg

Fotók: Csányi Krisztina

Az új albumon ismét négyen dolgoztatok. Ez változtatott a dalok hangzásán vagy az alkotói folyamaton?
Az alkotói folyamaton nem igazán, mert bár januárig volt egy sampleresünk, többnyire négyen írtuk a dalokat, most sincs ez másképp. Sőt, ha az új daloknál eszünkbe jutott, hogy esetleg elférne valamelyik dalban egy-egy „szinti szőnyeg”, akkor ezt is belekalkuláltuk és Varga Zoltán, a producerünk kisegített minket egy-egy billentyűs szólammal. Nyilván most nem volt bennünk az a „kényszer”, hogy mivel van egy ötödik zenekari tagunk, ezért az ő hangszere is mindig szerepet kell, hogy kapjon.

Hol készült a lemez?
Ahogy korábban, úgy most is Varga Zoli producerrel dolgoztunk, csak most másként osztottuk el a feladatokat és másként osztottuk be az időnket, mint korábban. Eddig mindig „egyszuszra” nyomtuk le a lemezfelvételt, vagyis bementünk a stúdióba és kis túlzással addig kis sem jöttünk, amíg meg nem volt az összes dal. Ezúttal május óta folyamatosan stúdióztunk, heti két-három alkalommal dolgoztunk, ez egy sokkal kevésbé fárasztó, nyugodtabb munkafolyamatot eredményezett.

A Kés hegye című dal, ami most a Válaszok után című albumon jelent meg, már korábban is ismert volt, az előző turnétok is ezt a címet kapta. Mennyiben jellemzi ez a szám az album világát?
A kés hegye egyfajta ízelítő, remek keresztmetszete a lemeznek. Van benne egy dallamos vonulat, de azért érezni, hogy van itt zúzás rendesen. Maga a zeneszerzési folyamat sokkal átgondoltabb, tudatosabb volt, sokkal több energiát fektettünk a munkába. Kétszer-háromszor annyit dolgoztunk a dalokon, mint korábban.

A Nincs kivétel lett a második dal a lemezről. Miért pont ezt választottátok?
Ez lett a lemez nyitódala, afféle klasszikus „lórúgásként” indítja el az albumot. Kicsit viccesen úgy gondoltuk, hogy ha már jön az új album, akkor jöjjön ki egy ilyen nagyon zúzós dallal, „rúgjuk be az ajtót” és jelezzük, hogy megérkezett az új Depresszió lemez. Már most látszik a koncerteken, hogy a Nincs kivétel az új lemez egyik legnépszerűbb tétele lesz.

A Tudom miért című daban a Nova Prospectes Besnyő Gabi is énekel. Miért pont ő lett a kiválasztott?
Korábban már volt előzenekarunk a Nova Prospect. A hazai rockszakmán belül igen kiemelkedő Gabi hangja és énekstílusa. Sokáig gondolkodtam, hogy milyen vendéget hívjunk a lemezre, míg végül arra jutottam, hogy miért is ne lehetne egy ilyen jellegű dalunk, ahol egy jó zúzós dalhoz egy női hang társul. A hallgatók számára is újdonságot, frissességet hozott, hogy ezúttal nem egy reszelős férfihangot, hanem egy női éneket hallanak tőlünk.

Ha 17 éve működik egy banda, már keresi az újdonságokat? Agyal rajta, hogy mivel lehetne mindig egy kicsit mást mutatni a közönségnek?
Természetesen, talán ezért is tartott tovább ezeknek a daloknak az elkészítése. Ha csak egyszerűen ösztönösen alkotnánk és nem gondolkodnánk folyamatosan, hogy mit lehetne még belevinni, unalmassá válhatna a dolog. Ezt pedig természetesen nem akarjuk.

A Depresszió zenekar jelenleg is országos turnén mutatja be új lemezét. December 8-án Szolnokon, másnap Kecskeméten lépnek fel. A koncertsorozat december 16-án Budapesten zárul.

Ezen kívül mi kell még ahhoz, hogy ilyen sokáig egyben maradjon egy csapat? A ti négyesetek az indulás óta együtt van.
Azt hiszem az a jó, ha barátságon alapul egy zenekar. Nagyon sok türelemre, megértésre van szükség. Alkalmazkodni kell a világ folyásához, az idő múlásához, a tagok élethelyzetéhez és el kell fogadni, hogy emberek vagyunk, néha hibázunk, vannak rossz napjaink, de attól még az élet megy és a zenekar működik tovább.

Ez már a nyolcadik Depresszió album. Szerinted hol tart most a zenekar. Erre vágytál 17 évvel ezelőtt?
Azt hiszem, ha valaki azt mondja nekem 17 évvel ezelőtt, hogy ennyi idő múlva 800 koncert lesz a hátam mögött, lesz egy platina, és négy aranylemezünk, talán el sem hiszem, de folyamatosan megyünk tovább, tervezzük az újabb és újabb lépéseket, nincs megállás. Ez szükséges ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsuk a közönség érdeklődését.

Ehhez még mindig nincs jobb eszköz, mint az őszinteség?
Azt hiszem, nincs. Nagyon hamar kiderül, ha valami nem valódi. Úgyhogy mi ragaszkodunk az elképzeléseinkhez, nem fogunk semmin csak azért változtatni, mert a szakma vagy a trendek úgy kívánják. Megvan az eredménye, hiszen a közönségünk kitart mellettünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5913411045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása