A Petőfi Rádióban ismerte meg az ország Horváth Gergelyt, akivel beszélgettünk egy jót a rádiózásról, a Cseh Tamás Program fontosságáról, könyvírásról és arról is, hogy egykor miért pont a református gyülekezetet választotta.

Fotók: Csányi Krisztina

Nem hiányzik a rádiózás? – szegeztem Gergelynek a kérdést, miután kényelembe helyeztük magunkat a kávézó teraszán.

- De, végre újra érzem a hiányát. Pontosabban a műsorkészítés az, ami hiányzik. De már egészen más műsortípusban gondolkodom.

Ez azt jelenti, hogy visszatérnél, ha úgy adódna? Esetleg vannak már konkrét terveid is erre?

- Több úton gondolkodom. Az ősz folyamán például elkezdem a saját podcastokat, élén egy szisztematizáltabb beszélgetéssorozattal. Ez az egyik műfaj, ami most leginkább érdekel.

Úgy érzed, erre van igény Magyarországon?

- Nekem van igényem visszatérni ezekbe a beszélgetésekbe, és majd csak kiderül, hogy mennyire érdekel másokat. Itt megvan a tartalomválasztás szabadsága. Az elmúlt időszak történései során már kezdtem elveszíteni a természetes kíváncsiságomat, azt a felfedezési, megértési törekvést, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy mikrofon mögött jól érezzem magam. Hiányzott a hiánya, meg is rémisztett, de már újra beköszönt.

Egyébként milyennek látod jelenleg a hazai rádiós piacot?

- Egy régi kollégám a napokban posztolt egy fotót, ami még 1997-ben készült a Reggeli Csúcs szerkesztősége előtt. Rajta van két egykori kolléganőm, Rácz Zsuzsa és Barna Erika is. Eszembe jutott, hogy akkoriban volt köztünk némi kimondatlan vetélkedés arra vonatkozóan, hogy épp melyikünk ír ütősebb napindító jegyzetet. Intellektuálisan egyfajta sexy thing. Felkeltem reggel 6-kor csak azért, hogy meghallgassam, ők mit mondanak. Ez hiányzik. Hogy valaki miatt fölkeljek, valakiért beállítsam a rögzítőt vagy visszahallgassak. Vannak a műfajukban profi rádiók, ugyanakkor viszonylag szerény a kockázatvállalás. Persze hallom a kivételeket is, akár egy-egy adón belül. A probléma az, hogy megfogyatkoztak az elmúlt időszakhoz képest.

A magyar zenét sem támogatják túlzottan az adók. A Cseh Tamás Programnak is kritikus pontja a rádiós megjelenés.

- Korábban elég nagy összeget áldoztunk vidéki rádiós támogatásra, de a Petőfi átalakulásával és a Class FM földfelszíni sugárzásának megszűnésével, illetve az olyan új adók indulásával, mint például a Rádió 1, gondban vagyunk. Ez utóbbi például magáévá teszi a vidéki rádiók egy jelentős részét is, a CSTP-s előadók többsége így egyre több adó játszási listájáról kiszorul, mert a „rádióegység” másról szól. Megkeresem, mi szól most a Rádió 1-en – mondja, miközben a telefonjához nyúl. – Másfél órája nemhogy magyar nyelvű, de egyetlen hazai előadó felvétele sem szerepelt. Ez a formátum felől nézve teljesen érthető, ugyanakkor így nehéz megoldást találni a CSTP-s előadók számára.

Szerinted javulhat a helyzet belátható időn belül?

- Nyár elején a Music Hungary konferencián Vaszily Miklós vezérigazgató úr (MTVA) személyesen jelezte, hogy a Petőfi a magyar zene rádiója kíván lenni és maradni. Rövid és középtávon ennek hogyanjában lehet a legnagyobb potenciál.

Harmadik éve vagy a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának tagja. Hogyan látod a működését? Van még, amin csiszolni kellene?

- Az NKA a programon keresztül eddig 2,1 milliárd forintot osztott szét a pályázók között, most a negyedik évadban 650 milliót. A hazai könnyűzene az indulása óta nem kapott ilyen rövid idő alatt ekkora támogatást, mint az elmúlt három évben. Ahhoz viszont, hogy a CSTP tökéletesen működjön, egy kiépült iparági struktúra kell. Állandó topik, hogy nincs zenei expo iroda és bizonyos szabályozók is hiányoznak, amelyeket csak kormányzati és törvényhozói segítséggel lehet megteremteni. Ezért fontos, hogy a szakma és az állam által közösen kialakított elvek mentén megtörténjen az átfogó iparági rendezés. Ennek egyik lényeges stratégiai kérdése, hogy hol hallható ez a szcéna. Aminek szeretnénk erősítő oltást adni, annak egyre kevesebb a rádiója. Persze van pálya rádiós megjelenés nélkül is, de javítani kell az érdemi nyilvánossághoz jutás esélyein. Mert ebben minőségi felfutás van; a könnyűzenével most be lehetne futni azt az utat, mint a filmmel.

A pályázatok mellett idén egy új kezdeményezéssel is előrukkolt a CSTP. Milyen tapasztalatokat szereztetek a ’Hangszert a kézbe’ program során?

- Egyik zeneipari kollégámat idézném, ő ugyanis azt prognosztizálja, hogy 10 év múlva egy nagyon menő zenekar gitárosa majd azt mondja, ezen a rendezvényen vett kézbe először hangszert. Ez így működik. Egyébként nagy siker volt és óriási élmény. A zenélésre vágyódás valamiféle természetes kielégítése, melynek során kiderült, mennyire fontos kézbe adni a hangszert. Ez a mozdulat minőségi változás, vagy akár életforduló is lehet. Jön a folyt. köv.

Júniusban jelent meg a ’Jézus és a rock and roll’ című könyved. Miért akartad a nyilvánosság elé tárni a megtérésed útját?

- Sokszor olyan szellemi erők hatnak ránk, amiket mi magunk sem értünk, ám így vagy úgy, de pusztítanak. Ezek szorításából csak Isten segítségével van szabadulás. Ebben az értelemben felszólító módban van előttünk Chester Bennington és Chris Conell halála is. Más esetleg kezeli a hangulatunkat, ráébreszt bizonyos folyamatokra az életünkben, felismertet fontos előrevivő utakat, de megszabadítani nem tud, mert ehhez alapvető változásra van szükség a szívünkben és a gondolkodásunkban. A helyreállítás ott kezdődik, hogy észreveszed, sok olyan dolgot szeretsz, ami a sehovába visz, és közben kikészít, lassan vagy gyorsabban. A halálban vagyunk, és ha látod, hogy a másik ezt nevezi életnek, akkor rázod a vészcsengőt és kiabálsz. Mert te is onnan jössz. Ez a könyv ebben az értelemben egy vészcsengő, ezért volt olyan sürgető, hogy megírjam. Az alcíme: freestyle tanúságtétel. Ennek a műfajnak nagy szerepe van abban, hogy meg tudjuk mutatni, a személyes életünkbe mikor és hogyan avatkozott be Isten. Ami mindig életmentés.

Azért nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy az ember ilyen szinten megmutassa magát.

- Nehéz addig volt, amíg el nem fogadtam, hogy személyes lesz. Eredetileg csak filmekről, dalokról, könyvekről és a Szentírásról akartam írni, de rájöttem, hogy ez önmagában nem lesz hiteles. Ki kell állnom és elmondanom, ki vagyok, miért vagyok most az, aki, honnét jöttem és hová megyek, mit gondolok és milyen változás jött az életembe. Lehet, hogy ez bátorság, de nem volt más választásom. Tudtam, hogy nem számíthatok óriási sikerre, de abban bíztam és bízok, hogy a könyv a saját útját járja majd és lesznek olyan olvasói, akiket megerősít a saját életében fontos dolgokban, mert ugyanazon az íven haladnak, mint én. Ha valakinél bátorítás tud lenni, csak abban, hogy ő is érez hasonlókat, akkor célba ért.

Milyen volt a fogadtatása?

- Egy ilyen könyv polarizál. Sokak számára most derült ki, hogy mit gondolok és vallok a világról. Többen meghökkentek, volt, aki hátrébb lépett, megint mások előrébb. De ez rendben van így. Ha valaki hátrébb lép, nem jelenti azt, hogy később nem jöhet előrébb, vagy én nem léphetek mellé. Engem ez a könyv megerősített az utamon.

Egyébként miért pont a református egyházat választottad?

- Felnőtt megtérő vagyok. Az én katalizátorom egy vacsora volt az édesapámmal, amikor megláttam benne az ő édesapját, és rájöttem, hogy minden generáció ugyanazokat a történeteket fogja legyártani. Ebből szabadulni akartam. A bátyám, aki már megtért ember volt, a kezembe adta az Áldás és átok című könyvet. Miközben olvastam, életemben először azt tapasztaltam, hogy valaki úgy beszél a Szentírásról, hogy annak van értelme. Megvillant az igazság a világ rendjéről, amikor pedig a végén elmondtam egy imát, megindult bennem valami. Létrejött a személyes kapcsolat és Isten kezelésbe vett az összes lépésemmel együtt, amik addig mind zsákutcába futottak. Korábban ezekből nem tudtam kitörni, az emberi kapcsolatok és a karrier terén is mindig ugyanabba a falba ütköztem. A megtérésem után többnyire gyorsan jött a változás. Elkezdtem olvasni a Bibliát, aztán azon gondolkodtam, hogy közösségbe kellene mennem, de a családon belüli alternatívákat nem éreztem sajátomnak. Imádkoztam és végül egy református gyülekezetbe hívott el a Lélek. Az egyik legfontosabb református erény, hogy szigorúan igei. A reformáció korának egyik vívmánya, hogy visszavezetett minket Isten Igéjéhez, mint a Teremtő megismerésének egyedül dedikált forrásához.

Tervezed, hogy újabb könyvet írsz?

- Igen. És folytatom a ’Jézus és…’ sorozatot is.

A Lemezjátszó sorozat is folytatódik. Mi ennek a közös bakelithallgatásnak a lényege?

- A Fülesbagoly Blog, illetve a B32 Galéria és Kultúrtér csapatával közösen szervezzük a Lemezjátszót. A tavaszi bakelithallgatások alkalmával azt tapasztaltuk, hogy nagyon jól működik. Tulajdonképpen a könnyűzene történetének ikonikus lemezeit elemezzük ezeken az esteken, olyan magyar zenészekkel, akik személyesen is rajonganak az aktuális album iránt és segítenek annak kapcsán megérteni a nüanszokat. Egy-egy ilyen „zenés áhítat” alkalmával high tech körülmények között hallgatjuk meg a bakelitek A és B oldalát, előtte, közben és utána pedig beszélgetünk róla. Az alapvető cél, hogy felhívjuk a figyelmet az albumkoncepció fontosságára. A közös zenehallgatás élménye, mint rítus, a jó értelmű emlékezés és az újrafelfedezés. Döbbenetes, hogy az időtálló albumoknak mennyi üzenete van a mának.