Kiss László kétségtelenül a legkúlabb történelem-irodalom szakos tanár ma Magyarországon. Amellett, hogy a gyulai Erkel gimiben tanít, ír is rendszeresen, novelláit angol, német, olasz, román és szerb nyelvre fordították le. Mi azért is kaptuk el egy interjú erejéig, mert neki köszönhetjük az ektomorfos Farkas Zotya könyvét, az Outcast-ot. Laci metal iránti szeretete megkérdőjelezhetetlen, erről tanítványai is tudnának mesélni, például amikor dolgozatírás közben léggitározni látják a Tanár Urat.

A könyv nemcsak egy zenekar fejlődését, jóval inkább egy alulról jött ember életútját mutatja be. Mit mond számodra az Ektomorf, Farkas Zoli története?

Azt, hogy minden megvalósítható, amit az ember elképzelt, vagy amiről akár csak egyszer is álmodni merészelt. Inspiráló éven vagyok túl, valahányszor leültünk Zolival beszélgetni, kis túlzással mindig úgy álltam föl, hogy minden, ami velem történik, kizárólag rajtam és az elszánásomon múlik. Épp az interjúzás-könyvírás közben jött ki nyáron Ki mondta, hogy jó volt című kötetem, elég jót tett neki ez az outcastos munkafolyamat.

Hogyan viszonyulsz az előítéletekhez? (Jellemző előítélet, hogy az irodalom és a metal nem fér meg egymás mellett.)

Előítéletesen viszonyulok az előítélethez, gondolkodás nélkül elutasítom, amikor meg bennem jelentkezik, igyekszem utánajárni, megfejteni az okát. Az irodalom meg a metal (rock és egyéb szinonimák) pedig olyannyira megfér egymás mellett, hogy sok írónk kifejezetten rajongó, az egyik Lemmyre és a Motörheadre esküszik, a másik posztmetalt hallgat, de van, aki Rob Halfordért vagy Ozzyért tenné tűzbe a kezét. És még sokan mások. A néhány éve megjelent Hasítás antológia, a maga pazar küllemével, csak egy szerény példa arra, mi zajlik ezen a fronton.

Történelem-irodalom tárgyat tanítasz a gyulai Erkel gimiben. A zene iránti rajongásoddal tisztában vannak a diákjaid? Miképp viszonyulnak hozzá?

A többségük, vagy aki kicsit is figyel a 45 perc alatt, biztosan. Nehéz leplezni a különféle szenvedélyeket, ha az ember őszintén nyomja az órán. Márpedig magyart hogyan is lehetne másképp. Vagy törit. Mindkét tantárgy elég metal. Előfordul, hogy dolgozatíratás közben léggitározom, azt láthatóan furcsállják – én meg ezt furcsállom. Mit lehet tenni, ha zene van, zene van.

Villont el tudnám képzelni egy Sex Pistols koncerten, Toldi Miklóst egy Pro Pain-en, Shakespeare-t egy Marilyn Manson-on. Neked vannak ilyen képzettársításaid a modern zene és történelmi, irodalmi figurák között?

Húszéves koromban szépen megettem a gothic-black vonal középkorias csemegéjét, jól is esett, de viszonylag hamar elteltem vele. Akkoriban, töri szakos egyetemistaként bolondultam a középkorért, nagy kaland volt felfedezni ezt a zenei világot, még ha csak szeletkéjét is. Juhász Gyula Pearl Jam-en? Karinthy Irigy Hónaljmirigyen? Át kéne gondolnom.

A szépirodalom után az Outcast (Athenaeum Kiadó) csak egy kiruccanás volt az írói munkásságodban, vagy elképzelhetőnek tartod, hogy a jövőben is hozzányúlsz egy élő, dokumentarista témához, akár megmaradva a zenei színtéren?

El tudom képzelni, de egyelőre nem vágyom hasonlóra, főleg mert a Zoliról szóló könyv igazi belügy volt, szívmunka, s mint ilyen, egy és egyetlen. Itt most egyelőre fölhúzom a kerítést, kész a rezervátum.

Mi megy mostanság a lejátszódban, mi az aktuális kedvenc?

Ebben a pillanatban az Onslaugth 66Fuckin6 című lírai természetű opusa zsizseg, mostanában, amin az elmúlt hónapot értem, ide-oda kalandoztam a Children Of Bodom életművében, sok Motörheadet is hallgattam, de főleg a Replika-diszkográfiával boldogítottam a környéken élőket, nehezen emésztem meg, hogy Csató Petiék elbúcsúztak közönségüktől, nagyon fog hiányozni ez a karcos-erős vokál, ez az érzelemmel teli metalmuzsika. A Cadaveres Demoralizer lemezére is nagyon szerettem tekergetni a kormányt, az Ektomorf legutóbbija, az Aggressor pedig nagyon nagy dobás, kompakt, erős anyag, hallgatni, hallgatni, hallgatni. És örülök, hogy a nagy kedvenc Machine Head műhelyében sem állt le a munka, várom az új albumot.

Melyik volt életed koncertje?

Amikor kijöttem a Budapest Sportcsarnokból a Pearl Jam bulijáról, 96-ban, akkor azt hittem, az. Amikor 2004-ben a Slipknot, dacolva a szélviharral, tönkrezúzta a Népstadion melletti placcot, azt gondoltam annak. Tavaly ugyanők száműzték belőlem a hörgőgyulladást a Sportarénában, eszméletlen kemény volt. De a legemlékezetesebb a 2005-ös bécsújhelyi Aerodrome Festival, a felejthetetlen line-up-pal, úgymint Ektomorf, Slipknot, Rammstein. Akkor, Ausztriában nagyon jó volt magyarnak lenni, pedig kurva korán kellett kelni hozzá.

Mit jelent számodra a metal? Energialevezetés? Lazítás? Lehet ez a zene kulturális élmény?

Mindhármat jelenti, változó sorrendben.