Fülesbagoly

Angyali hang a kriptából

2016. január 29. - matesas

Sonya egy csinos, vagány csaj, akinek gyönyörű hangja van és a gitár is jól szól a kezében. Naná, hogy a bagoly is rárepült az énekesnőre, aki ahelyett, hogy elhessegette volna a madarat, adott neki egy interjút.

sonya2.jpg

Nem rég mutattátok be Krypta (Tales Of Youth) című dalotok videoklipjét. A szám és a képi megjelenítés is sötét, apokaliptikus hangulatot áraszt. Ilyen durvának látjátok a világot, a dolgok jelenlegi állását? 

A klip elsősorban az elkerülendő közeli, fiktív jövőt szeretné megeleveníteni. Szereplői csakis fiatalok, ami nyilván arra enged következtetni, hogy megfelelő összefogással képessé válunk változtatni a saját jövőnkön és talán még most sem késő. A klip elég nyers, ettől függetlenül a stáb is és mi is úgy érezzük, hogy erről beszélni kell, tegyünk valamit. A videó egyébként események sorozatából áll, nem feltétlen kell érteni, viszont azt gondolom, hogy elértük a célunkat, mert sokan arról számoltak be, hogy gondolatébresztően hatott rájuk. A klip koncepciója egyébként a rendezőnknek, Sebastien Praznoczynak köszönhető, és Bognár Szandi forgatókönyvírónak. Oersze ne feledjük a Spáh Karcsit sem, akinek a gyönyörű képi világot köszönhetjük. 

2014 mozgalmas év volt számotokra, megjelent az öt számot tartalmazó Celine Gibassier című EP-tek, és a Kitchenfloor videóval Viva Comet díjat nyertetek. Mi történt azóta a zenekarral? 

Elkészítettünk jónéhány dalt, és nagy időt vett el a klipre való felkészülésünk is, mivel az utolsó pillanatban derült ki, hogy a Krypta című dalból készítjük (ami akkor még csak nyers demó verzióban létezett szöveg nélkül). Túl vagyunk néhány akusztikus koncerten, átalakítottuk a dalokat erre a célra, kicseréltünk részeket, (ez jó kis memóriajáték, haha) és túl vagyunk pár tévés szereplésen és fesztiválon. Nagyjából ennyi.

sonya1.jpg

Milyen hatások érik a zenekart? A súlyosabb gitártémák alatt az ének szinte lebegős, éteri. Ez egy direkt kontraszt? 

Biztos vagyok benne, hogy mint mindenkit, minket is érnek hatások. Kimondottan ide tudnám sorolni az Envy-t, ami egy japán screamo zenekar és mondjuk a Deftones-t, ami aktív kísérője a kamaszkorunknak és most a felnőtt éveinknek is. Az akusztikus performanszra - ránk nem jellemző módon - vittünk egy feldolgozást, ami a Be Quiet And Drive volt, ezt meg is lehet hallgatni online. Az éteri ének pedig nem annyira tudatos. Gondolom a fejemben így hallom és persze nem vagyok egy Janis Joplin.

Kik a személyes kedvenceid, akiket mindig szívesen hallgatsz?

Sajnos már alig hallgatok zenét. De még mindig örömkönnyet csal a szemembe a The Black Dahlia Murder vagy a Job For a Cowboy. Aztán ott van a The Dillinger Escape Plan, amit 17 évesen rongyosra hallgattam. Szeretem a Panterát, újak közül az Architects első 2-3 albumát. Imádom a The Chariotot vagy a norvég fastcore ász JR Ewingot, újat adott a Protest The Hero, habár néhol már-már power-metal, amit sosem szerettem. Mostanában Debussy, Grieg is mérvadó. A legújabb bandák közül kedvelem a Foals-t és a Cerebral Ballzy-t.

sonya3.jpg

Hová vezet a zenekar útja, hogyan látod magatokat mondjuk 5 év múlva?

A mi esetünkben fontos hogy picit globálisabban gondolkodjunk. Mi is tisztában vagyunk vele, hogy nem mainstream, amit csinálunk. Ahol megvan a közönségünk, oda nyilván szeretnénk eljutni - nem csak digitálisan, hanem személyesen is. Ez a cél, a többi pedig alakul.

Egy csinos, babaarcú lány vagy, aki kőkemény zenéket szeret. Meg szoktak ezen lepődni a téged nem ismerők?

Meg. (És ehhez a válaszhoz kaptunk egy mosolyt is...)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr968328214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása