Nyers, mocskos, cicomától mentes rock and roll. Az Appetite for Destruction lemeznek nincs gyenge pontja, az 1987 július 21-énmegjelenő album új lendületet adott a műfajnak, és a Guns N’ Rosest örökre beírta a rock halhatatlanjai közé.
Bocsánatos bűn, nálam nem az Appetite for Destructionnal kezdődött a Guns N’ Roses imádata. Szerintem rajtam kívül nagyon sokan lehetnek még olyanok, akiket 1991-ben, a You Could Be Mine videoklipje szippantott először a Guns-univerzumba, aztán jött a Don’t Cry, Live And Let Die, és a többi sláger a Use Your Illusion dupla lemezről. 14 éves srácként a rock and roll friss élmény volt számomra, még alig hagytam magam mögött Michael Jacksont, meg a többi, akkoriban menő popsztárt, még csak ismerkedtem a vonyító Gibson gitárok világával. De meglehetősen könnyedén, gyorsan és visszavonhatatlanul végbement az akklimatizálódás...
A világ legveszélyesebb rockzenekara
Most viszont nem a Use Your Illusionnek kell emléket állítani, hanem minden idők egyik legjobb bemutatkozó lemezének, az Appetite for Destructionnak. Amikor már alaposan kiveséztem az UYI albumot, egy délután a gimnázium egyik osztályterméből félreismerhetetlen hang szűrődött a folyosóra. Ez is Guns N’ Roses volt, de egy számomra addig ismeretlen nóta, a Nightrain bömbölt a magnóból. Hát ez meg mi az isten? Hol marad a komfortos zongora? Az andalító vonósok? A November Rain lágy fuvolaszólamai? A szájharmonika? A kellemes háttérvokálok?
Persze hamar beszereztem a szükséges információkat: ez a Rózsák első nagylemeze, ne röhögtess, hogy nem ismered a Paradise Cityt, a Welcome to the Jungle-t, a Rocket Queent, haver, te semmit sem tudsz a Gunsról... Hamar pótoltam szégyenletes hiányosságomat, az Appetite pedig a nagy nyári kerti partik elengedhetetlen kellékévé, főszereplőjévé vált, partvissal a kézben alakultunk át Slash-é, Duffá vagy Izzyvé.
Persze furcsa volt számomra a Guns N’ Roses „hátulról előre” való megismerése. Hiszen amíg a UYI I.-II. egy tökéletesen kidolgozott, művészi igénnyel és aprólékossággal megkomponált, grandiózus lemezpáros, addig az AFD egy ösztönös remekmű, mindenféle sallangtól mentes, vegytiszta rock and roll dalgyűjtemény. Koszos, karcos, sodró lendületű, az 54 perc hihetetlen pulzálással fut végig, az elejétől a végéig egyetlen hatalmas energiafröccs. Néhol egészen punkos zúzás, amelyet természetesen teljesen egyedivé fűszerez Slash kreatív, zseniális gitárjátéka. Amíg a UYI hallatán csillogó stadionokba, szépen megvilágított színpadra képzeljük a zenekart, az AFD olyan, mintha egy sötét sikátor mélyéről szólna Los Angeles valamelyik lepukkant negyedéből. A dalokat áthatja a szex-drogok-rock and roll szentháromsága, a srácok a mindennapjaikban megtapasztalt élményekről mesélnek, és ez roppant hitelessé teszi azt a zenét, azt a műfajt, amelyet a 80-as évék végén főképp pózőr bandák uraltak.
Akcióban egy 1987-es koncerten
Teljesen fölösleges belemenni a számok elemezgetésébe, a Guns rajongói kívülről fújják e dalokat, amelyekről a kritikusok már mindent leírtak az idők folyamán. A lemez természetesen szerepel a Rolling Stone magazin által összeállított, „Minden idők 500 legjobb albumának” listáján, a korongból majd’ 40 millió példány fogyott el világszerte. És persze a mai napig ezek a számok alkotják a gerincét a banda gyakran 2 órát is meghaladó koncertjeinek. Nem tudom megítélni, hogy egy mai fiatal számára menyire szól frissen ez a lemez, mennyire állta ki az idők próbáját. De az az erős gyanúm, hogy az olyan rockhimnuszok, mint a Jungle, a Paradise City, a Sweet Child O’ Mine valójában sohasem veszthetik erejüket. Klasszikusok, mélyen beleágyazódva a kollektív rock and roll tudatba.
Guns N’ Roses - Appetite for Destruction (teljes album)
Közreműködők:
Axl Rose – ének, szintetizátorok,
Slash – gitár és akusztikus gitár
Duff McKagan – basszusgitár, háttérvokál
Izzy Stradlin – ritmusgitár, háttérvokál
Steven Adler – dob
Dallista:
1. Welcome to the Jungle
2. It's So Easy
3. Nightrain
4. Out ta Get Me
5. Mr. Brownstone
6. Paradise City
7. My Michelle
8. Think About You
9. Sweet Child o' Mine
10. You're Crazy
11. Anything Goes
12. Rocket Queen
Megjelent: 1987. július 21.
Felvételek: Rumbo Studios, Canoga Park, Take One Studio, Burbank, Can Am Studio, Tarzana, Kalifornia
Hossz: 53:50
Kiadó: Geffen
Producer: Mike Clink