Idén is átadja a MAHASZ a Fonogram Díjakat. Április 30-án, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését 18+1 kategóriában. Megvannak a jelöltek, mutatjuk őket.
Idén is átadja a MAHASZ a Fonogram Díjakat. Április 30-án, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését 18+1 kategóriában. Megvannak a jelöltek, mutatjuk őket.
November 21-én érkezik Budapestre a Ministry lemezbemutató turnéja. A több mint 40 éve indult amerikai industrial metal zenekar egy hasonlóan tekintélyes múltra visszatekintő pályatársát, a finn 69 Eyes-t hívta el a Barba Negrában tartandó koncertre.
A White Canvas című dal egyúttal reményt is kíván nyújtani azoknak, akik éppen nem találják önmagukat, elbizonytalanodtak, vagy épp úgy érzik, letértek a kijelölt ösvényről. Hiszen az, hogy ismét fehér vászonra dolgozunk, tiszta lappal indulunk, nem jelenti azt, hogy nem festettünk, írtunk tele korábbi oldalakat. A zenekar videóklipjén keresztül Szelestey Bianka, rendező értelmezése elevenedik meg előttünk:
Eddig már több mint 20 európai ország összefogásával Nemzetközi Jótékonysági Koncert-Maratont szerveznek Ukrajna megmentéséért, melyhez Magyarországról a Sziget csapata is csatlakozott. A #StopWar-t március 27-én rendezik, több mint 50 nemzetközi híresség, zenész, előadó részvételével és támogatásával. A Sziget a monstre koncert adását streameli majd a saját felületén.
Az egy főre eső koncertek számának drasztikus emelkedésével várja a tavaszt Debrecen városa március 26-án, az első Made in Debrecen Fesztiválon. 8 színpadon több mint 400 zenész, pécsi és nagyváradi sztárvendégek fémjelzi a Pécsről indult rendezvény első debreceni mutációját - de a pénteki előeste is tartogat meglepetéseket.
A legkedveltebb hazai és nemzetközi hardcore punk zenekarok veszik be július második hétvégéjén a baranyai Orfűt, a háromnapos TOXIC Weekend keretében.
Kilenc élő zenei színpadon és hat további zenés-táncos helyszínen sokszínű könnyűzenei programmal, továbbá változatos kulturális-művészeti aktivitásokkal, szabadidős lehetőségekkel és élményekkel várja látogatóit hazánk legkomfortosabb nyári fesztiválja, a Campus Fesztivál, mely méltán viseli a “Dunától keletre a legnagyobb” címet.
Mostanában sokat foglalkoztat az a kérdés, hogy vannak-e jelenleg releváns új magyar előadók, akik nem a szokásos Kispál-Quimby-Hiperkarma-köpönyegből bújtak elő, hanem olyan eredeti, innovatív zenével kísérleteznek, ami eddig nem feltétlenül szerepelt a magyar zenei palettán, vagy ha igen, akkor olyan stílust képviselnek, ami viszonylag marginális szerepben van jelen. Vannak olyan kedvenceink az eggyel fiatalabb generációban, akik nem szorulnak bemutatásra, ilyen a Ricsárdgír, Black Bartók vagy a Mayberian Sanskülött, de most arra voltunk kíváncsiak, hogy a Z generáció tagjai között is találunk-e olyan feltörekvő tehetségeket, akikre érdemes odafigyelni. A Keret Kikeltető tehetségkutató záróbuliján jártunk, ahol a nyertesek közül szemlézgettünk.