Új tagokkal, félig új néven folytatja a zenekar. Az eredeti tagok közül csak a dobos marad. Énekesük még nincs, de pár ötletünk nekünk van.
Új tagokkal, félig új néven folytatja a zenekar. Az eredeti tagok közül csak a dobos marad. Énekesük még nincs, de pár ötletünk nekünk van.
Izgalmas, hiánypótló versenyt hív életre a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum. Ez az az egyetlen hazai iskola, ahol saját hangstúdióval, a szakma megbecsült, elismert hangmérnökei, sound designerei immáron több mint 10 éve készítik fel a 18-23 éves fiatalokat a hangtechnikus szakmára.
Temesi Berci április közepén a Klauzál Ház színpadán a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar kíséretében mutatta be negyedik, „Symphosium 40” dupla lemezét (egy instrumentális, egy vokális korong). A remekül felépített, katartikus élményeket nyújtó műsor során vendégként olyan előadók csatlakoztak Berciékhez, mint Szolnoki Péter, Bencsik Tamara, Kálmán Tamás, Vavra Bence, Nagy Laci Gitano, vagy éppen Csányi István.
Közel ezer üzletben, hipermarketben és szállodában szól kizárólag magyar zene május 12-én. Az Él a zene! kezdeményezés célja, hogy előtérbe helyezze a magyar szerzőket, előadókat és dalokat, egyben reflektál a pandémia okozta nehéz zeneipari helyzetre is. A megmozduláshoz számos lemezkiadó, rádió, zenetévé, együttes és egyéb zeneipari szereplő csatlakozott.
Tizenkilenc kategóriában hirdettek nyertest, és két életműdíjas is lett a Fonogram online díjkiosztón. Mutatjuk a győzteseket.
Az egyik legnézettebb amerikai televíziós csatornán, a CBS-en futó FBI című sorozat egyik akciójelenetében szólal meg Pátkai Rozina énekesnő és Benkő Dávid zongorista (PASO, Subtones) Partokon című dala április 26-án.
Bizonyossá vált, hogy idén pótolja 2020-ban elmaradt európai koncertjeit a Rage Against The Machine. Sőt, a korábbi helyszínek közé újak is bekerültek, Budapestre viszont nem jönnek.
Az idén 30 éves Fusio Group egy különleges jubileumi koncerttel, valamint egy új albummal jelentkezik! A hazai jazz élet egyik legismertebb zenekara 2022. április 24-én vasárnap tartja 30 éves jubileumi, és lemezbemutató nagykoncertjét Budapesten, a Trafó Kortárs Művészetek Házában.