Fülesbagoly

Újjáalakul az Omega. Szerinted ki legyen az énekes?

2022. május 03. - Bagolyhír

Új tagokkal, félig új néven folytatja a zenekar. Az eredeti tagok közül csak a dobos marad. Énekesük még nincs, de pár ötletünk nekünk van.

omega_70.jpg

Azt gondolnánk, az elmúlt másfél év tragédiái végzetes csapást mértek az Omega zenekarra. 2020 novemberében elhunyt a banda legendás billentyűse, Benkő László, pár nappal később a korábbi basszusgitárosuk, Mihály Tamás, tavaly decemberben pedig a kultikus frontember, Kóbor János halt meg, míg Molnár György Elefánt súlyos betegséggel küzd, nemrég operálták. Ám a zene, úgy tűnik, a gyásznál is erősebb, a zenekar ugyanis nem szűnik meg, Omega Testamentum néven újjáalakul. Igaz, egyelőre az énekest nem találják, az új tagokkal mindenképpen együtt zenél majd Debreczeni Ferenc, azaz Ciki és a korábbi kisegítő basszusgitáros, Szöllőssy Kata is - írja a Blikk.
– Omega Testamentum néven szeretnék összehozni egy zenekart, amelyben Ciki benne van, Kati is benne van, és megtaláltam a gitárost, akit úgy hívnak, hogy Maróthy Zoltán. Ő egyébként a Kőbányai Zeneiskola igazgatóhelyettese – sorolta Trunkos András, a zenekar menedzsere, aki Boros Lajos és barátai Lali király Csütörtöke című műsorában mesélt arról, milyen tervei vannak az Omega-életművel kapcsolatban. – Semmiképpen nem tribute, azaz emlékzenekart csinálok az Omegának. Összerakok úgy öt embert, vagy ha kell, többet is, akik az Omega-életműből a legnagyobb klasszisokat játsszák az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis albumokról, illetve a Meckyvel nemrég közösen elkészített Testamentum című lemezről.
A menedzser szerint a legnehezebb feladat énekest találni ebbe a formációba,
– Engem az nem érdekel, ha valaki eljátssza a Gyöngyhajú lányt rosszul. Szeretném átadni azt az értéket, amely az Omegában benne van. Fogalmam sincs, ki lesz az énekes. Olyan énekes kell, aki nem is akar hasonlítani Kóbor Jánosra, mert rá nem is lehet. Egy nagyon jó énekes kell, akivel újrafogalmazzuk a nótákat – árulta el a menedzser, aki persze, nem egyedül dönti el, ki zenéljen az új Omegában, hiszen a dobok mögött ülő Debreczeni Ferencnek is van szava, neki kell megtalálnia a közös hangot az új emberekkel, akik azok helyére lépnek, akikkel ötven évig zenélt együtt.

Pár név eszünkbe is jutott, akikkel érdekes lehetne a zenekar. Mit gondoltok?

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr9217822649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.05.03. 17:34:10

Tehát ez egy tribute zenekar.
Akkor tökmindegy, hogy ki az énekes, csak jól énekeljen.

_Neville 2022.05.04. 17:10:32

Omega tribute zenekar már létezik, minek még egy?

Bafana 2022.05.04. 20:28:42

Ez már nekrofília.

Vén motoros 2022.05.04. 22:19:03

Ez nem újjáalakult Omega, ez gátlástalan hullarablás és hullagyalázás. Holttesteken keresztülgázoló Golddiggerek. Olyan, mint az anekdota-beli Kossuth bicskája: a korhadt nyelét háromszor faragtuk újra, a pengéje is kétszer elvásott már, de amúgy ECHTE EREDETI DARAB! Damn it.

Sólyom Tomi 2022.05.05. 00:28:11

Inkább örülnének a fanyalgó kommelvtársak, hogy ha már az Omega nem, de legalább a kapzsiság örök!

MaczyLaczy 2022.05.05. 09:11:15

Nekem már a Testamentum sem Omega, ez az új formáció meg pláne nem az. Azt el tudom fogadni, hogy Ciki még nem kész a szögre akasztani a dobverőt, de találhatott volna ennél elegánsabb megoldást is. Bár valahol "méltó" lezárása annak a folyamatnak, amelyet Kóbor indított el a Szimfóniával és a Rapszódiával, és csúcsra járatott a Testamentummal. Arra azért kíváncsi lennék, hogy Elefánt áldását adta-e erre az őrületre.
süti beállítások módosítása