Fülesbagoly

A veszteségekről és a tanulásról szólt 2020 – interjú Molnár Mátéval, a ROAD frontemberével

2020. december 27. - Bagolyhír

Személyes veszteségekről, az újratervezésről és a tanulságok levonásáról szólt az idei év a ROAD zenekar dalszerző-énekes-basszusgitáros frontembere számára. Molnár Mátéval egyebek mellett a készülő új nagylemezükről, az 500 fő alatti nyári koncertekről, a nappaliban forgatott karanténklipekről, az online koncertekről, valamint a fesztivál- és a koncertpiac lehetséges jövőjéről is beszélgettünk.

egerva_r.png

- Ahogy végigpörgettem az oldalaitokat a közösségi médiában, azt láttam, hogy a vírushelyzet és a korlátozások ellenére a ROAD nem sokat unatkozott az elmúlt háromnegyed évben.
- Igen, igyekeztünk megfogni a játék másik oldalát. Ha nem lehet játszani az építőkockákkal, akkor játsszunk a kisautókkal – hogy ilyen gyermekien fogalmazzak. Nagyon fura év volt ez a 2020. A napokban próbáltam összegezni, most, hogy lecsendesedett minden. Amúgy is csendes volt az egész év, de most aztán még inkább. Elmélkedtem ezen az éven, és arra jutottam, hogy számomra életem egyik legmeghatározóbb, legfontosabb éve lett. Nagyon sokat tanított és nagyon sokat mutatott, mert sok mindent felfedeztem, megértettem, átértékeltem. Barátok jöttek, barátok mentek, emberi kapcsolatok értékelődtek át vagy csak hangolódtak át egy másik, valami új frekvenciára. Történt velem ez-az, van, ami már sosem lesz olyan, mint amilyen régen volt és van, amihez több idő kell majd, hogy jobb legyen. Persze voltak számomra kellemes találkozások is. Néhány, számomra új vagy kevésbé ismert arc útjai keresztezték az én utamat, és eközben olyan értékes emberi tulajdonságaikat mutatták meg, amiktől közelebbi, baráti viszonyba kerültünk egymással. Idén veszítettem és nyertem is. A nyár végén életem egyik legfontosabb emberét veszítettem el, amikor meghalt az édesapám. Néhány hete pedig egy hosszantartó, súlyos betegségben elhunyt egy régi, gyerekkori barátom, akivel együtt lógtuk végig a kamaszkorunkat. Egyik veszteségért sem hibáztatok senkit, de nekem 2020-at ezek a szomorú események és a tanítás határozták meg. Mondhatnám úgy is, hogy életem egyik legkalandosabb éve volt. Ami pedig a zenét illeti: próbáltuk megfogni azt a részét, ami még engedélyezett volt. Eredetileg úgy terveztük, hogy az év első felében stúdióba vonulunk, aztán májusban indult volna a nyári turné, utána szeptembertől mentünk volna vissza a stúdióba megcsinálni a lemez második felét. A terv szerint egy kis szünet után decemberben folytattuk volna a munkát, vagyis most, amikor beszélgetünk, éppen az utolsó simításokat végeznénk a lemezen a stúdióban. Na, ez volt a terv.

-És ehhez képest milyen lett a valóság?
- Idén nem terhelt minket az a pozitív értelemben vett nyomás, ami a turnék során szokott előfordulni. Egy turné közben folyamatosan oda kell figyelni a zenekarra, a háttérstábra, a technikára, a merch-re, kitalálni a díszleteket, a pyro-t, egyeztetni a helyszínekkel, a koncertszervezőkkel és még kismillió biszbasz van a nyakunkban, szóval nem kevés a meló egy-egy koncert kapcsán. Édes teher ez, de akkor is megterhelő, hiszen rengeteg részletet kell összehangolni, kézben tartani, plusz ott van az állandó úton levés és a távollét a családtól. A tavalyi jubileumi évünk minden szempontból nagyon jól sikerült, ezért idén nagyon meg akartuk nyomni újra a gombot, és arra készültünk, hogy a ROAD a fennállása óta a legtöbb koncertjét adja idén nyáron. Ehhez képest életünk legkevesebb koncertjét adtuk. Ahogy jöttek az újabb és újabb korlátozások, úgy potyogtak le a vállunkról ezek az édes terhek, ezért úgy döntöttünk, hogy akkor csak a lemezre koncentrálunk. Volt mit tenni, volt mivel foglalkozni, de nem kellett megosztani az energiákat és a gondolatokat a lemezkészítés, turnézás és a családjaink között. Idén gyakorlatilag szinte semmi mással nem foglalkoztunk, csakis az új lemezzel. Hétköznaponként próbáltunk, demóztunk, stúdióztunk, az estéink és a hétvégéink pedig a családé maradtak. Egészséges arány alakult ki az életünkben, mert le voltunk foglalva zeneileg, ugyanakkor lelkileg is fel tudtunk töltődni. Fura ez a szó, de ideális állapot alakult ki néhány hónap erejéig.

- Az 500 fő alatti koncertek lehetőségével ti is éltetek a nyáron. A ROAD az egyik legnépszerűbb magyar rock/metalzenekar, a koncertjeiteken nagyon profi látványvilág és pirotechnika is szokott lenni. Ti, akik már évek óta „ahhoz vagytok szokva”, hogy többezres tömeg előtt léptek fel ilyen komoly körülmények között, milyen tapasztalattal zártátok ezt a -gyakorlatilag – mini klubszezont?
- Életünk legkevesebb koncertjét adtuk, talán 11-12-t összesen, és meg kell mondanom, eléggé vegyesek az érzelmeim. Még emlékszünk rá, amikor a pályánk kezdetén 10-20-50 néző jött el egy-egy koncertünkre, és nincs is ezzel semmi baj. Senki sem úgy születik, hogy rögtön többezer fős tömeg előtt lép fel, ennek fokozatosan kell kialakulnia, ez így egészséges. A kulcs mégis valahol abban van, amit mondasz, de nem csak mi, négyen a színpadon, hanem a közönség is „hozzá van szokva” a többszázas, többezres nézőtérhez. Őszintén mondom, hogy „békeidőben” egy néhányszáz fős klubkoncerten is annyi tapintható energia árad egy koncerten a közönségtől, mint egy nagy fesztiválon, ahol 15 000-en gyűlnek össze a színpad előtt. De most, amikor elmegyünk egy 700-800-1000 fő befogadására alkalmas klubba, ami le van korlátozva pár száz főre, akkor a közönség szeméből egyfajta félelem, diszkomfort, csalódottság, értetlenség tükröződik. Látod a tétova fej- és szemmozgásokat, és fenn a színpadon tudod, hogy ők is érzik: ez így nagyon nincs rendben, ez így nem az igazi. És tulajdonképp ez érezhető is volt a legtöbb helyszínen idén. Ott is, ahol kifejezetten jó 500-as bulik sikeredtek, Veszprém, Egervár vagy Budapest, ahol dupla koncertünk is volt a nyár végén vagy például a mi fővárosunk, Eger, amely azért is emlékezetes, mert 2020 utolsó ROAD-koncertjére itt került sor szeptember 19-én, amit akkor még nem gondoltunk volna. Végig érezhető volt a levegőben, hogy ez így nagyon nincs rendben. A közönség nem hazudik. Meg is kaptuk az ébresztő pofont. Bár simán létezhet egy zenekar életében az „egyszer fenn, egyszer lenn” effektus, azt gondolom, hogy ahol egy évvel ezelőtt, önálló ROAD koncerten (tehát vendégzenekarok nélkül, csak egyedül mi) full teltházzal, 730 néző előtt adtunk koncertet, most, egy évvel később, a Covid kellős közepén 170 néző gyűlik össze, az nem azt jelenti, hogy a zenekarral van baj! Ráadásul úgy, hogy aznap este másik 4 produkció is volt még a színpadon, és így is csak a befogadóképesség kb. egyharmadát tudták jegyre váltani. Ebből végül még kb. 100 ember maradt inkább otthon és hagyta veszni a pénzét. Egyértelmű volt hát számunkra az üzenet. Ne csináljunk butaságot, ne hősködjünk és engedjük el az őszt.

band_9593z.jpeg

- Nemrég a Fülesbagoly blognak nyilatkoztak a Bagossy Brothers Company tagjai, akik szerint az a nagy kérdés, hogy a vírushelyzet után mikor mernek majd újra tömegrendezvényekre menni az emberek, hiszen nyilvánvalóan lesznek, akik akkor is óvatosabban indulnak neki, ha majd újra engedélyezik az ekkora koncerteket és a fesztiválokat. Ez pedig értelemszerűen azt is jelenti, hogy azok a nézőszámok, amiket a vírushelyzet előtt egy-egy zenekar produkálni tudott, egyáltalán nem biztos, hogy 2021/22-ben is megállnák a helyüket. Mit gondolsz erről?
- Ezzel egyetértek én is. Nekem ez az említett kellemetlen élmény jelentette a fordulópontot. Úgy terveztük, hogy miután lezártuk a nyarat, bejelentjük, hogy folytatjuk a Road 500-at, de végül úgy döntöttünk, hogy ezt, ebben a formában biztosan nem csináljuk tovább. Zárt helyen, klubban, felelőtlenül veszélyhelyzetbe hozni a közönségünket és a stábunkat, nem szeretnénk. Azok a srácok, akik velünk dolgoznak a háttérben, rendelkeznek civil munkával is, van köztük vállalkozó és van, aki alkalmazott valahol. Vagyis ők abban a viszonylag szerencsés helyzetben vannak, hogy el tudnak járni dolgozni hétköznap a munkahelyükre, és kevésbé sínylették meg ezt a vírushelyzetet, mint ahogy a zenekar tagjai, akiknek ez a főállása. A másik része a dolognak, hogy nem vennénk a lelkünkre, ha elmennénk fellépni valahová, és pár nap múlva jönnének a hírek, hogy 12 ember megfertőződött a koncert alatt a nézőtéren. És persze ennek anyagi következményei is lennének, hiszen a zenekarnak kellene finanszíroznia a teljes háttérstáb Covid-tesztjét, hogy bejárhassanak dolgozni a munkahelyükre. Szóval egy ilyen helyzet olyan iszonyatos lavinát indítana el, amit nem tudnánk felelősséggel vállalni és kezelni. Arról nem is beszélve, hogy ha mi megbetegednénk egy koncerten, a vírust mi is hazavinnénk a családtagjainknak, a feleségeinknek, a gyerekeinknek. Emiatt úgy döntöttünk, hogy inkább lefújjuk az őszre tervezett turnét. A legtöbb zenekar hasonlóan járt el, de azért voltak utolsó mohikánok, akik még mindig meg akarták mutatni, hogy ősszel is mennek és koncerteznek. Szerintünk viszont ez most nem az a helyzet, amikor mindenáron turnézni kell. Mi tanultunk ebből, és remélem, hogy mások is. Szerintem 2020-ban azt kellett megmutatni, hogy ha muszáj, akkor csendben is tudunk maradni. Idén máshogy kellett gondolkodni, tervezni, élni. Legyen tele a hűtő, a gyerek ne haljon éhen, mi meg vigyázzunk az egészségünkre, oszt’ nagyjából ennyi. A kreativitás akkor is előjön, ha szorul a nadrágszíj. Én úgy fogtam fel ezt az időszakot, hogy gyűjtögetem, rakosgatom össze az ötleteimet, hogy ha majd vitorlát lehet bontani, akkor legyen mivel nekivágni a nyílt víznek. Eljön majd annak is az ideje, amikor visszatérünk az „unalmas” békeidőkhöz, de addig sem kötelező unatkozni.

ma_te_logo.jpeg

- Te mit prognosztizálsz: mikorra állhat helyre a vírus előtti, normális rend? Véleményed szerint mikor lehet újra a szokásos módon koncerteket, fesztiválokat rendezni?
- Mindez csak találgatás, de abban bízom, hogy 2023 nyara már olyan lesz, mint 2019 nyara volt. Viszont mindemellett azt is remélem, hogy jövő nyáron már nem 500, hanem akár 1000-2000 fős koncertek lehetnek, és nem tíz fellépésünk lesz, hanem mondjuk húsz-harminc. Az szinte biztos, hogy a jövő tavaszi klubszezont is ki fogjuk hagyni, és csak akkor kezdünk turnézni, amikor ez már szabadtéren lehetséges lesz. Megbeszéltük a zenekarral, hogy nálunk 2021 tavasza még az új lemez, az egyéb alkotási folyamatok és a család és jegyében telik. A jövő őszi turnét pedig a nyári események függvényévé tesszük. Ahogy figyelem a külföldi zenekarok kommunikációját, azt látom, hogy ők is óvatosabbak és 2021-re vagy még inkább 2022-re próbálnak teljes figyelemmel koncentrálni. Én 2022-re nagyjából 80-90 százalékos rendet várok a világban, és 2023-ra olyat, mintha mi sem történt volna. Remélem, hogy legkésőbb 2023-tól lesz az, amikor tavasztól télig bárki, bárhol, bármennyit koncertezhet, és persze a legfontosabb, hogy a közönség el is megy a bulikra és elfelejthetik az emberek ezt a szájmaszkos időszakot. De ez csak találgatás a részemről. Azt mondom inkább, ne legyen igazam és jövőre legyen minden rendben! Sajnos eléggé borúlátó vagyok annak tekintetében, hogy mihamarabb biztonságossá válik a helyzet. Ami a nagy fesztiválokat illeti, azt remélem, hogy jövő nyáron már az összes hazai nagy fesztivál elindul majd, legalább egyfajta csökkentett üzemmódban. Ha külföldi fellépőket nem is tudnak integrálni a programba, magyarok azért lesznek, és lesznek kisebb zenei fesztiválok, motoros találkozók, a klasszikus értelemben vett sör- és bornapok. Arra számítok, hogy jövőre - ha lassan is - de beindul újra az élet. A jelszavak most a fokozatosság, az óvatosság és a türelem.

- Említetted, hogy az idei év a ROAD számára az új lemez készítéséről szólt. Milyen lesz az új album?
- Azt szokták mondani, hogy egy lemezt sose lehet befejezni, csak abba kell hagyni egy ponton. Olyan ez, mint egy házfelújítás vagy a lakberendezés. Nyilván mindig találsz benne olyat, amin még lehetne változtatni, még jobbá tenni. Ha ennek a lemeznek júniusban vagy októberben kellett volna kijönnie, akkor az akkori állapotában jelent volna meg. Így viszont, hogy nem volt rajtunk más nyomás és nem voltunk időhöz kötve, a megjelenést jövő tavaszra tettük át. Ennek megfelelően a mai napig jönnek új ötletek még a keverés fázisában is, születnek új dalok és dalkiegészítések is. Az a lényeg, hogy soha életünkben nem volt ennyi időnk egy lemez elkészítésére. A sors így hozta és egyáltalán nem bánjuk. Amúgy is kísérletezős fajta zenekar vagyunk, semmi világmegváltó gondolat, de szeretjük a saját határainkat feszegetni, az előző lemezekhez képest mindig egy kicsit másképp gondolni, másképp dolgozni, más hangulatot beemelni a zenébe. A 2021-es ROAD-lemezben is benne lesznek a tőlünk megszokott ízek, de lesznek egészen új oldalról megfogott gondolatok, hangulatok, érzések. Szeretünk is és akarunk is mindig egy kicsit újabbat, valami mást megmutatni magunkból a korábbiakhoz képest.

- Mikor hallhatja a közönség az első dalokat az új lemezről?
- Az Ahol a hegyeket látod című dalt már bemutattuk. Ez a számunk szerepelt a ROAD MOVIE sorozatban (a VOLT Film zenészeket, előadókat kért fel, hogy írjanak dalt egy számukra fontos magyar városról, tájról, régióról. A domoszlói Road zenekar szűkebb hazájáról, a Mátráról írt dalt- a szerk.) Nagyon jó volt egyébként ez az egész ROAD MOVIE-élmény: számunkra az idei év erről a dalról szólt, ennek a megírásáról, a rögzítéséről, a klipforgatásáról és a bemutatásáról. Ilyen sem történt még velünk soha, hogy egyetlen dal életgörbéje gyakorlatilag februártól decemberig kitartson. Még most is van utózöngéje, hiszen nemrég mutatták be a filmet, két werkfilm is készült, az egyiket Tilla csapata, a másikat pedig a Mihaszna Film forgatta. Nagyon átfogó, nagyon komplex, több oldalról megtámogatott projektről van szó, amiben tök jó volt részt venni. Bárcsak minden lemezünkről legalább egy dal kapna ennyi figyelmet! Nagyon benne van a levegőben egyébként, hogy télen egy újabb dalt megmutatunk erről a készülő, hamarosan megjelenő új lemezről. Megy az ötletelés, hogy mikor és milyen formában, de szerintem januárban sor kerül rá.

- És klipforgatásra lesz lehetőségetek most, amikor utazgatni, gyülekezni nemigen lehet?
- Egy bringás baráti társasággal minden évben meg szoktuk tartani a fatbike (tudod, ez az a dagi kerekű mountain bike terepkerékpár) világnapját december első szombatján. Az ideit a szervezők nagyon bölcsen és felelősségteljesen lemondták, hogy inkább ne tömörüljünk. Ez egy ilyen tízen-huszonfős gurulás, vagyis eleve nem szoktunk sokan lenni, mégsem tartották meg. Így vagyunk valahogy a klipforgatással is. Januárra terveztünk egyet, de most úgy néz ki, hogy ha minden jól megy, azt átcsúsztatjuk februárra. A januárban bemutatandó új dalunkhoz pedig már készül egy szövegvideó.

- A jó reménység foka című dalotokhoz egy látványos, homokanimációs klip készült pár éve. Az ilyen megoldások most előtérbe kerülhetnek?
- Igen, én erre szavazok. Egyrészt biztonságosabb, hogy otthon dolgozik rajta egy animációs művész vagy egy grafikus, másrészt ezek a klipek sokkal izgalmasabbak, színesebbek, kreatívabbak, mint a hivatalos karanténvideók. Bocs, de én már ott tartok, hogy lassan meg se nyitom ezeket, amikor azt látom, hogy otthon ül a zenekar a nappalijában pizsamában és penget. Az első néhány ilyen karanténklip még jópofa meg vicces is volt, amikor mittudomén karfiollal doboltak, de az ötezredik hasonló külföldi és magyar klip után már nem olyan izgi. Amúgy nem lenne ez rossz formátum, csak már kicsit sok, ötletek terén meg kevés. Tavasszal körbeért szerintem ez a sztori. Mi nem tervezünk ilyesmit csinálni. Inkább animációs szövegvideókat, mert ott még azért lehet egy kis puskaport találni, még ha becsúszik az a „láttunk már ilyet vagy hasonlót” effektus is, nem az van, hogy most mindenki ilyet csinál. Tavasszal egyébként pattintottunk mi is egyfajta karanténvideót a „Maradj otthon!” jegyében, aminek az volt a lényege, hogy a rajongóinkat kértük meg, szerepeljenek benne, mindenki énekeljen el egy sort, küldje át, mi összevágjuk. Természetesen ez sem spanyolviasz, hiszen bőven akad hasonló jellegű klip a neten, mégsem csak mi vagyunk benne végig selfie üzemmódban. Azt gondolom, hogy ettől a személyes kötődéstől van benne egy plusz csavar, amitől szerethető kis mozi lett, és nagyon jó látni a rajongóinkat ROAD-os cuccokban, a kisgyereket az anyukájával, a kismamát a pocakjával, a férfiakat léggitárral.

- Úgy gondolom, hogy egy ilyen típusú közönségklip azt a fajta közösségi, összetartozási élményt adja vissza – még ha csak virtuálisan is – ami miatt koncertekre járunk.
- Igen, én is így látom. A koncertélményhez a zenén túl az is hozzátartozik, hogy együtt vagyunk. Együtt ugrálunk, együtt énekelünk, együtt izzadunk, közben néha koccintunk és lehet, hogy a nyakadba löttyen valakinek a söre. Most erre a közösségi élményre nincs lehetőség. Jó, hogy vannak virtuális koncertek, streamek az interneten, de ezek szerintem túl sterilek, és pont az élő koncert hangulatát nem tudják visszaadni. Sok zenekarnál látom, hogy a YouTube-on iszonyatos nézőszámmal pörögnek az új klipjeik meg a régi klipjeik, de amikor netes koncertet adnak, azt meg alig nézi valaki. Az élő koncertpiac tragikus állapotba került, és megítélésem szerint ezt a helyzetet sem a koncertszervezők, sem a zenekarok nem tudják megfelelően kezelni. A zene kell, mert az az egyik, ha nem a legfontosabb lelki táplálék. Bármilyen műfajról beszélünk, a zene kell. Az viszont nem mindegy, hogy ez a táplálék hogyan van tálalva. Mi is úgy vagyunk vele, hogy ha valaki zenét akar hallgatni, az beteszi a CD-t, rádiót kapcsol, benyomja a Spotify-t. Ha klipet akar nézni, felmegy a YouTube-ra. És ha koncertet akar nézni, akkor elmegy a koncertre, már ha teheti. Tévéképernyőről vagy laptopról valahogy mégsem olyan igazi az egész. Én sem szeretem. Na, persze azért egyszer-egyszer mittudomén egy Slipknot, Metallica vagy Rammstein-koncertvideót megnézni tök jó dolog. Az nem egy mindennapos koncertélmény. Profi, mozgalmas, látványos, egyedi és a képernyők elé ragasztja az embert, de nyilván az egy másik liga. Más műfajoknál, a színházaknál, a gyerekzenekaroknál, a komolyzenénél talán jól tud működni egy élő, online közvetítés, de abban, amit mi csinálunk, kell, hogy mellbe vágjon a hang, hogy elvakítson a fény, hogy érezd a forró meg a jéghideg látványeffekteket, hogy néha rád fröccsenjen a sör, hogy ordítsunk és izzadjunk, valós formában legyünk együtt. Sajnos jelenleg pont ezek a legnagyobb veszélyforrások a vírus terjedésében. Szóval türelem! Ez most a jelszó. Mindeközben türelmetlenül várjuk, mikor találkozhatunk újra a koncerteken!

Tölgyi Kriszta

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr4516358574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása