Charlie 70, december 29. Budapest Sportaréna – néz ránk a plakát a várost járva. Az énekes eddig teljes életművét összefoglalja majd ez az év végi koncert. A nagy buliról, jelenről és az elmúlt hét évtized történéseiről beszélgettünk vele.
„Dönts” címmel új albumot készített, amelyet november 18-án az Akvárium Klubban élőben is bemutat majd az Ocho Macho. Monstre bulit tervez a jövőre 15. születésnapját ünneplő csapat, melynek frontemberét, Kirchknopf Gergőt kérdeztük.
Tizenöt éves a Kowalsky meg a Vega. Nem veszik félvállról az évfordulót, október 2-ánmegjelenik „Kilenc” című dupla albumuk, rajta 10 új és 24 (!) korábbi dallal, a 2018-as jubileumi évét pedig Aréna koncerttel nyitják meg február 17-én.
Mi jellemző egy Fish!! koncertre? Pikírtség, irónia és óriási lendület, ami azonnal magával sodorja az embert. És mi jellemző a Necc Partyra? Kovács Krisztiánnal, a zenekar frontemberével igyekeztünk megtalálni a választ.
Fotó: Csányi Krisztina
Brutálisan indul az Audionerve első albuma, a sötét hangzás és a lassú, néhol középtempós súly pedig egy-egy nekilendülést leszámítva végig megmarad. A zenekar dalainak szerzője, gitárosa, producere, szíve, mindene Hájer Gergő nyilatkozott.
Bő egy hónap múlva, október 19-én Yokohamában kezdi ázsiai turnéját a Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint duó. Az öt távol-keleti koncert után európai színpadokon muzsikálnak. A hosszú utazás létrejöttéről Veronikát kérdeztük.
A Petőfi Rádióban ismerte meg az ország Horváth Gergelyt, akivel beszélgettünk egy jót a rádiózásról, a Cseh Tamás Program fontosságáról, könyvírásról és arról is, hogy egykor miért pont a református gyülekezetet választotta.
Fotók: Csányi Krisztina
A Sziámi, a Kontroll Csoport, az URH és az M. P. Sziámi AndFriends - évtizedek óta a hazai alternatív zenei élet emblematikus zenekarai. Közös nevezőjük Müller Péter Sziámi, aki most a Fülesbagoly rendelkezésére állt egy interjú erejéig.