Fülesbagoly

Harcsa Veronika egy feketeöves utazó

2017. szeptember 11. - NagySzabolcs

Bő egy hónap múlva, október 19-én Yokohamában kezdi ázsiai turnéját a Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint duó. Az öt távol-keleti koncert után európai színpadokon muzsikálnak. A hosszú utazás létrejöttéről Veronikát kérdeztük.

veronikabalint.jpg

Milyen előzményekkel vágtok neki a turnénak?

- Tíz éve dolgozom együtt japán kiadókkal, és mindegyik lemezem megjelent ott is. A mostani kiadónk (Whereabouts Records) októberben jelenteti meg Gyémánt Bálinttal közös Tell Her című albumunkat, ezt megyünk bemutatni a szigetországba. Ráadásul a kiadó vezetője elektronikus producer, és már régebben felkért, hogy vegyek részt az új projektjében, így a koncertek között Tokióban stúdiózni is fogok. A japán koncertek Osakában és Yokohamában lesznek jazz klubokban. Innen Taiwanba utazunk tovább három klubkoncertre, majd hazafelé a moszkvai átszállásra is sikerült beiktatnunk egy fellépést egy menő helyi jazz klubban.
Innen egyenesen Belgiumba utazom, ahol már nem Gyémánt Bálinttal, hanem a belga zeneszerző-zongorista Kris Defoorttal lesz közös lemezbemutató turnénk. Kris a brüsszeli konziban volt tanárom, ahol egy kétéves mesterképzésen vettem részt, tavaly hívott el az új lemeze felvételére, ami most jelenik meg.
Ezután jön ismét Gyémánt Bálinttal a London Jazz Fesztivál és három németországi klubkoncert, majd az évet Vietnámban zárjuk a Hanoi és Ho Si Minh-i Európai Zenei Fesztiválon.

Hogyan jöttek össze a koncertek?

- Nagyon változó, hogy melyik külföldi felkérés hogyan érkezik. A japán kiadónk mellett dolgozunk egy német kiadóval és koncertügynökséggel is, így ott is viszonylag rendszeresen lépünk fel. A belgiumi tanulmányaim után kapcsolatban maradtam sok ottani zenésszel, és jelenleg két belga jazz projekt énekese vagyok, tehát oda is hívnak. A vietnámi fesztiválokra a helyi magyar hivatalos képviselet delegált bennünket, ez sem ritka, sok helyen van kapcsolatban a kulturális attasé a helyi klubokkal és fesztiválokkal, és ajánl zenekarokat a saját országából, majd megosztják a költségeket.

- Milyen helyeken léptek fel?

A koncertek mérete, helyszíne és jelentősége nagyon változó. Általában a fesztiválkoncertek a legfontosabbak szakmailag, hiszen ott be lehet mutatkozni szélesebb közönség előtt. Ugyanakkor a jazz klubok közül sok kifejezetten kicsi, alig száz fős, ezeket nagyon szeretjük a közönség közelsége, az intim hangulat miatt. Sokszor előfordul, hogy nem igazán tudjuk, mi vár ránk. Ha nem ismerem, általában rákeresek a klubra, hogy lássam, kik lépnek ott föl, ebből nagyjából be lehet lőni az arculatát, a közönség összetételét. De azért nagyon sok meglepetés ér minket, és sok a különleges helyszín, idén is fellépünk például volt textilgyárban, zsinagógában, de az A38 hajón is, amit bár jól ismerünk, mégis mindig elámulok a hangulatán.

- Hogyan utaztok?

Az utazás többnyire repülővel történik (van is lelkiismeret furdalásom a sok kerozin miatt), de például Németországban többnyire vonatozunk a helyszínek között, ami kényelmes és olcsó. A szervezői fogadtatásunkban is óriásiak a különbségek. Júliusban Malajziában léptem föl a Romengo zenekar vendégeként, ott a reptéren helyi népviseletben vártak a fesztiváltól, és ajándék kendőt akasztottak a nyakunkba üdvözletképpen. De van, ahol ki sem jönnek elénk, hanem magunknak kell eltalálni a klubhoz. Feketeöves utazók lettünk, az biztos, mindenhol fel kell találnunk magunkat a helyi körülmények között.

Köszönjük, hogy elolvastad a cikkünket! Ha tetszett, lájkolj minket itt a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr1612821576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása