Van aki alsónadrágot, van aki Pokemon kártyát kért az idei Telekom VOLT fesztivál nagy sztárjai közül, a Muse pedig egy megaprodukciót szállít a Lővérekbe. Egy hét múlva már nyit a soproni fesztivál, már alig várjuk.
A zenekar február elején, zárt körben rögzített stúdiókoncertet. Az első sorban külföldi szervezőknek készült anyag első dalát mától mind megnézhetjük. A Bikai Sándor által rendezett felvétel a Sounday stúdióban készült, Nóniusz Gábor kezei alatt.
Újabb tematikus zenei műsorral bővül a Petőfi Rádió műsorkínálata: már nemcsak Nagy Feró a Petőfi Rockkal, hanem a HammerWorld zenei magazin egyórás műsora is várja a műfaj kedvelőit a Petőfi Rádióban.
A nemzetközi nevek után közel 100 magyar előadót is nyilvánosságra hozott a Sziget. Jól láthatóan más magyar fesztiválok húzónevei szinte egyáltalán nem lesznek a Szigeten, ellenben sok kevésbé ismert vagy az útja elején járó produkció lehetőséget kap a zenélésre.
Rosalia Fesztivál néven ismét megrendezik a legnagyobb nyárköszöntő borfesztivált Budapesten. Számtalan boros és gasztronómiai kiállító, ingyenes koncertek és családbarát programok lesznek a Városligetben július 10-től 12-ig.
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fülesbagoly Tehetségkutatót július 10-én a Kobuci kertben. A nagyszabású könnyűzenei versenyen fesztiválfellépést, sajtómegjelenéseket, videókészítést és lemezkiadást is lehet nyerni. A szerencsések dalukkal bekerülhetnek a Petőfi Rádióba és magyar…
Megérkezett a basszusgitáros „Time is not a magazine” címre keresztelt ötödik nagylemeze nyolcadik klipje, amit a „Rollin’” című számhoz készített. Nem is akárkikkel.