Fülesbagoly

Négy őszi hétvégén rendezik meg a kapolcsi Völgyhétvégéket

2020. augusztus 22. - Bagolyhír

Szeptember elejétől négy őszi hétvégén rendezik meg a kapolcsi Völgyhétvégéket, a programsorozat koncertjein, kiállításain, előadásain, filmvetítésein, beszélgetésein a részvételt összesen ötszáz főben maximalizálják, egy-egy hétvégére megnyitnak a Művészetek Völgye kedvenc udvarai is.

glodi_balazs_harcsa_veronika_20.jpg

Tovább

Száz művész szerepel Temesi Berci készülő szimfonikus dupla albumán

Szimfonikus dupla lemezt készít az ország egyik legfoglalkoztatottabb basszusgitáros-dalszerzője, zenei rendezője, Temesi Berci. Az egyik lemezen kizárólag instrumentális szerzemények kapnak helyet, míg a másikon énekesek is szerepelnek. A munkálatokban csaknem 100 művész közreműködik. A lemez első dala az Eltűnik a távolság címet kapta.

temesi_berci_foto_toth_matyas.png

Tovább

Klubokat és elektronikus zenei előadókat támogat a Hangfoglaló Program

Két pályázatot is meghirdetett a héten a Hangfoglaló Program. Két feltörekvő elektronikus zenei előadó és producer kaphat támogatást az induló előadói alprogram pályázatán másfélmillió forintra. Az új évadban is 210 millió forint juthat koncerthelyszínek eseményeinek támogatására.

maddow.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása