Fülesbagoly

Itt vannak a Hangfoglaló Program nyertes és új pályázatai

2021. január 04. - Bagolyhír

Húsz könnyűzenével foglalkozó médium 34,4 millió forint, a magyar dalra fókuszáló tizenkilenc pályázat pedig közel 30 millió forintos támogatásban részesül az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának utolsó 2020-as döntése értelmében.

jonathan-dubon-piuebwzgtky-unsplash.jpg

Tovább

A negatívból pozitívat csinálni – interjú Tarján Veronikával, a Veronaki dalszerző-énekesnőjével

Ha lenne olyan díj, amit azért adnának a magyar zenekaroknak, hogy ki tudott a lehető legjobban kijönni a vírushelyzet és a korlátozások okozta helyzetből 2020-ban, akkor a Veronaki családi zenekar egészen biztosan az élmezőnyben végezne. Tarján Veronika alapító dalszerző-énekesnővel az alkalmazkodás képességéről, az új nagylemezükről, a nagymamájáról, Varga Katalin írónőről, a hazai gyerekzenei színtérről, a Fonogram-díjról, sőt még az előítéletekről és a tetoválásokról is beszélgettünk.

tarjan_veronika_2.jpg

Tovább

Világhírű színészek, akik zenészként kezdték a karrierjüket

Barbra Streisand, Meat Loaf, Will Smith, Justin Timberlake, Scarlett Johansson, Jared Leto, Emmy Rossum, Juliette Lewis, Jamie Foxx, Bette Midler, Jeff Goldblum, Hugh Laurie, Vanessa Paradis – csak néhány világsztár, akik párhuzamosan aratnak sikereket színészként és zenészként. De vannak bőségesen még olyan film- és tévésztárok, akikről szinte már el is elfelejtettük, hogy zenélnek, sőt esetleg nem is színészként, hanem zenészként kezdték a pályafutásukat.

willis.jpg

Tovább

Biciklis futár hozza a szorongás ellenszerét a Twentees új klipjében

A karácsony idén nem mindenkinek a szeretetről és a családról szól. Sokan magányosan, a problémáikkal összezárva voltak kénytelenek tölteni az ünnepeket. Nekik is szól a Twentees új klipje, a Még nem késtél el, amelyben egy bringás futár igyekszik a drogfüggő főszereplő segítségére.

1_credit_lenart_gabor.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása