Fülesbagoly

Világhírű színészek, akik zenészként kezdték a karrierjüket

2021. január 01. - Bagolyhír

Barbra Streisand, Meat Loaf, Will Smith, Justin Timberlake, Scarlett Johansson, Jared Leto, Emmy Rossum, Juliette Lewis, Jamie Foxx, Bette Midler, Jeff Goldblum, Hugh Laurie, Vanessa Paradis – csak néhány világsztár, akik párhuzamosan aratnak sikereket színészként és zenészként. De vannak bőségesen még olyan film- és tévésztárok, akikről szinte már el is elfelejtettük, hogy zenélnek, sőt esetleg nem is színészként, hanem zenészként kezdték a pályafutásukat.

willis.jpg

Az Igazából szerelem című filmben Lucia Moniz alakította Ameliát, a bájos portugál házvezetőnőt, Jamie szerelmét. A színésznő ezzel a szereppel lett világhírű, pedig jó néhány évvel korábban, 1996-ban énekesnőként már bemutatkozott a világ egyik legnagyobb, százmilliók által nézett könnyűzenei eseményén, az Eurovíziós Dalversenyen. Az 1996-os fesztiválon az akkor 19 éves Lucia Moniz képviselte Portugáliát és 6. helyezést ért el. (Abban az évben magyar selejtezőt Delhusa Gjon nyerte meg a Fortuna című dalával, de a nemzetközi döntőről lemaradt, mert az utolsó továbbjutó helyet Finnországnak adták, amely több magas pontszámot kapott.)

Will Smith nem az egyetlen dudás otthon a csárdában, hiszen két gyereke, Jaden és Willow is zenei pályára adta a fejét. Sőt, a felesége Jada Pinkett-Smith, az ugyancsak sikeres hollywoodi filmsztár is zenészként kezdte a pályáját. Mivel a középiskolában 2pac Shakur volt Jada egyik legjobb barátja, később pedig egy rapperhez, Will Smith-hez ment feleségül, az ember azt várná, hogy ő is a hip-hop műfajban utazott. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk! Jada Pinkett-Smith ugyanis a Wicked Wisdom metalzenekar dalszerző-énekesnője volt. Az út meglehetősen göröngyös volt számára ebben a műfajban. A nehézségekről 2011-ben a Metro UK című lapnak így nyilatkozott: „Amikor metalt játszottam, mindenki kigúnyolt. Még halálos fenyegetéseket is kaptam, amikor meghívtak minket az Ozzfest (Ozzy és Sharon Osbourne utazó rock/metal fesztiválja – a szerk.) programjába. Ennek ellenére nem adtam fel, és a koncert végére a közönség már velünk volt. Metalzenét játszani az egyik legfontosabb tanulási időszak volt az életemben. A sikereim jelentős részben arra vezethetőek vissza, hogy megtanultam: nem szabad félni”.

Ki ne emlékezne a Csengetett, mylord? című brit tévésorozatra és főszereplőire? Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a kedves szobalány, Ivy szerepében megismert színésznő, Su Pollard popénekesnőként próbálkozott először a nyolcvanas években. Nem rossz a hangja, ám az első dala klipjét elnézve nem vagyunk meglepve, hogy inkább színészként futott be…

Kevin Bacon nevét mindenki ismeri, és a világhírű filmszínészről az is köztudott, hogy van érzéke a zenéhez és remekül táncol, mint azt például a Footloose (Gumiláb) című filmben is megmutatta. Azt viszont kevesebben tudják, hogy Kevin Bacon a bátyjával, Michaellel közösen alapított zenekart The Bacon Brothers néven. Eddig hat lemezt adtak ki és a duó a mai napig aktívan működik Kevin Bacon hollywoodi karrierjével párhuzamosan. Michael Bacon pedig a testvére több filmjének a zenéjét szerezte.

Az Egy rém rendes család című tévésorozat bugyuta felesége, Peggy Bundy szerepét Katey Sagal alakította. A Golden Globe-díjas színésznő egyben elismert énekesnő is, aki a mai napig ad ki lemezeket. Pályafutását nem színészként, hanem profi háttérénekesként kezdte a ’70-es, ’80-as években, egyebek mellett a később Nobel-díjjal jutalmazott Bob Dylan, illetve a Grammy-, Tony- és Emmy-díjas színésznő-énekesnő, Bette Midler mögött vokálozott.

Keanu Reeves egy alternatív rockbanda, a Dogstar énekes-basszusgitárosa volt 2002-ig. Ezalatt a színészi karrierje is beindult és az egyik legkeresettebb filmsztár lett a világon. Emiatt a zene kissé háttérbe szorult, de 1999-ben a színész még reménykedett, hogy az rajongók „ebben a szerepben” is kíváncsiak lesznek rá. Az Empire magazinnak adott interjújában akkor elmondta: „Tudod, miben bízom? Remélem, hogy ha látnak az emberek egy filmben, amiben tetszettem nekik, utána eljönnek a koncertjeinkre is. Mert ha eljönnek, talán bejön nekik a zenénk is. Nem lenne rossz.”

A Rocksuli című filmben Jack Black nemcsak eljátszotta, hanem bebizonyította, hogy tényleg kiváló hangszeres muzsikus és remek énekes is. Mielőtt Hollywoodban színészként befutott volna, a Tenacious D nevű szatirikus-komikus rock (ahogy a zenekritikusok angolul elnevezték a stílust: mock rock) duóban zenélt egy másik színész, Kyle Gass társaságában. A Tenacious D, avagy a kerek rockerek című filmjük 2004-ben jelent meg a mozikban, és olyan zenészek vállaltak benne mellékszerepeket, mint Dave Grohl, a Foo Fighters alapítója, a rockzenész-színész Meat Loaf vagy éppen Ronnie James Dio, a Rainbow, a Black Sabath és a Dio zenekarok egykori frontembere.

Elsősorban a Már megint Malcolm című vígjátéksorozatból lehet ismerős Frankie Muniz, aki a címszerepet játszotta. A kétszeres Golden Globe-jelölt fiatal színész egy indie rock banda, a Kingsfoil dobosa volt, de egyre gyarapodó tévés és filmes színészi munkái mellett már nem tudta vállalni a zenekari tagsággal járó feladatokat, ezért a társai egy szép napon lecserélték egy új dobosra. Frankie Muniz a Facebookon azt írta: „Bár elszomorít, hogy már nem vagyok a banda tagja, megértem a döntésüket és mellettük állok a folytatásban is”.

Az Oscar-díjas színésznő, Brie Larson, a Szoba című dráma főszereplője szintén zenésznek készült. Első és mindeddig egyetlen kislemeze, a Finally Out 2005-ben jelent meg, de nem aratott nagy sikert: csupán 3500 példány kelt el belőle. Ennek ellenére maroknyi, ám lelkes rajongótáborának 2008-ban egy MySpace-bejegyzésben azt ígérte, hogy hamarosan új poplemezzel jelentkezik. Erre viszont már sosem került sor, mert a filmszínészi karrierje beindult. A zene a jelek szerint az élete része maradt: idén karácsonyra például egy karanténklippel lepte meg a YouTube-on a követőit, dalt írt a kommentek alapján, amit gitárkísérettel adott elő a kanapéján.

Bruce Willis az első, kiugró sikere, a Simlis és a szende című tévésorozat végeztével és egy évvel a Drágán add az életed című akciófilm bemutatása előtt, vagyis 1987-ben adta ki az első lemezét. A pop-blues album a The Return of Bruno címet viselte, és kilenc feldolgozás mellett a Jackpot című saját dalt tartalmazta, amelynek Bruce Willis a társszerzője is volt.

Gyerekszínészként már imádta az amerikai közönség, nálunk pedig fiatal felnőttként elsősorban a Melrose Place és a Bűbájos boszorkák című tévésorozatban vált ismertté Alyssa Milano. A bájos színésznő a ’80-as évek második felében négy poplemezre szóló szerződést kapott Japánban, és az ázsiai országban mindegyik óriási siker lett. A világ más részein azonban teljesen láthatatlan maradt ez a siker. A színésznő az L.A. Times című lap kérdésére 1991-ben elmondta, hogy azért nem jelentette meg a dalait Amerikában is, mert nem akarta, hogy kiröhögjék. „Egy csomó színészt kigúnyolnak, ha a könnyűzenében is próbálkoznak. Ebben nem szeretnék részt venni. Inkább jelenjen meg a zeném olyan helyen, ahol elismerik, mint ahol kinevetik”.

A hollywoodi A-listás ligába küzdötte fel magát az évek alatt a börtönviselt Mark Wahlberg, aki sok kiváló alakítás után végleg letette a névjegyét például a Boogie Nights című filmmel, majd Oscar-díjra jelölték A tégla, illetve A harcos című filmekben nyújtott teljesítményeiért. A színészről szinte mindenki tudja, hogy rapperként a zenekarával Marky Mark & The Funky Bunch néven aratott zajos sikereket a ’90-es években. Az viszont lassan már a múlt homályába vész, hogy a rosszfiús Marky Mark-korszak előtt a jófiús New Kids On The Block fiúcsapatnak is alapítótagja volt, ahová a bátyja – az azóta szintén hollywoodi filmszínésszé avanzsált - Donnie Wahlberg hívta meg. Igaz, Mark nem várta meg, amíg szépen lassan befutnak, hanem még az első slágerek előtt kivált a fiúcsapatból. A testvéri szeretet és a barátság viszont megmaradt köztük, így pár éve Mark Walhberg és haverja, 50 Cent közösen lepték meg a fiúkat egy koncertjük közben a Madison Square Gardenben.

Tölgyi Kriszta

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr7616367394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Millerdraft 2021.01.03. 10:49:10

@Wannabe Kenobi: A Happy people sokkal jobb volt :-)
süti beállítások módosítása