Fülesbagoly

Klippel jelentkezett és VR-koncertet ad az Ineffable

2021. augusztus 05. - Bagolyhír

Rendesen pörögnek az események a Ineffable körül. Az erdélyi zenekar nemrégiben második helyen végzett a pesti Fülesbagoly Tehetségkutatón, a minap klippel jöttek ki, és hamarosan különleges formában mutatják be új nagylemezüket.

kng_9603_1.JPG

A klip a New Dimension című lemezük Fear Is A Colour számához készült.
- A dal szövege Astra Papachristodoulou görög származású, Londonban élő költő két versének az összeolvasztásából született. A zenekar New Dimension című második nagylemezén Astrán kívül egyébként több költő, szövegíró is közreműködött, így Petra Acker, Robin Andrei Proca, Sánta Miriám és Szondy Adorján György.
A dal szövege,hangulata, érzelmi világa nagyon megtetszett Csiki István Zsolt rendezőnek, valamint Márton Erika díszlet- és jelmeztervezőnek - derül ki az együttes közleményéből. - Így elindult egy beszélgetés erről, ami azt eredményezte, hogy teljesen szabad kezet kaptak az egész koncepció kialakításában. A forgatások Borszéken történtek, ami különleges hely a zenekar számára, ugyanis a zenekar két tagja, a Szereceán testvérek otthona, és nagyon sok itt a próba.

Az Ineffable a pandémia miatt nem tudta csinálni nyilvános lemezbemutató koncertet Csíkszeredában, ám rögzítettek egy közönség nélküli fellépést a helyi színházban, amit most bárki megnézhet neten. Különlegessége, hogy VR szemüveggel 360 fokban látható.
További hír, hogy a zenekar novemberben a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniával ad közös koncertet, az Ineffable számait áthangszerelve. 

Tizedik születésnapját ünnepli a Konyha

Tizedik születésnapi koncertjét tartja a Konyha zenekar: a léleknyitogató szövegeiről ismert csapat augusztus 5-én várja MONYO Landen az elmúlt évtized különböző korszakainak rajongóit egy bensőséges hangulatú, együtt éneklős - együtt ugrálós bulira. Az együttes vendégei Vitáris Iván az Ivan & the Parazol frontembere, Szebényi Dániel virtuóz billentyűs-énekes és már-már tiszteletbeli Konyha-tag, valamint az elmaradhatatlan fúvósszekció, a Konyha Hőlégbefúvók. A setlist végigveszi a csapat öt lemezének kulcsdalait: a korai vadulásokat (Kiskifli, Vegyétek el a mobilom), az elmúlt évek rádióslágereit (Százszor visszajátszott, Földrevaló, Mindig idebent) és a közönség magának választott himnuszait (Dupla Skorpió, Charter, Lesz majd egyszer), a csapat saját kedvenceivel fűszerezve.

konyhauj.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása