Fülesbagoly

Megvannak a Music Hungary-díj jelöltjei

2022. november 05. - Bagolyhír

Régi tervét valósítja meg a Music Hungary Szövetség: rangos szakmai díjjal tüntetik ki a könnyűzene kiemelkedő tehetségeit és szakembereit a zenészektől az előadókon át a háttérben dolgozókig. Azért alapították a Music Hungary-díjat, hogy több figyelmet irányítsanak a zenei szektorra, elismerésben részesítsék a kiemelkedő teljesítményeket. 

press-16_9-ratio-shortlist-mh2022-1536x864.jpeg

Tovább

Világ gótjai, egyesüljetek! A The Cure koncertje Budapesten

Mikor a The Cure egész pontosan 20 éve fellépett a Szigeten, sokan már egy csapat zombiként és múmiaként vizionálták a zenekart, akiknek erre rácáfolva akkor is sikerült a szakadó esőben egy fergeteges koncertet adniuk. Így visszagondolva ez elég szűklátókörű gondolkodás volt, hiszen Robert Smith akkor éppen 43 éves volt, a hattyúdaltól (már utólag jól tudjuk) még igencsak távol álltak. De hát a fiatalságnak mindig is volt egy kegyetlenül nemtörődöm hozzáállása az élet dolgaihoz. Azóta már tudjuk, hogy a 40 az új 30, a 60 pedig az új 50, Robert Smithék-ék pedig nem úgy tűntek, mint akik búcsúkoncerten szeretnék összeszedni a temetői koszorúik árát.

cure_pics.jpg

Tovább

Káprázatos klipet készített a Depresszió a Bükki Csillagdában

Az idén márciusban nyílt, 635 méter magasan fekvő, impozáns megjelenésű Bükki Csillagdában forgatta új klipjét a Depresszió az Ébren tart című klipjéhez. Az épület látványa kívül-belül lenyűgöző, így aztán a Mihaszna Film stábja egy elég komoly videót pattintott össze a zenekarnak.

depi_uj.jpg

Tovább

A négy képzeletbeli fiú Budapesten

Az 1976-ban alakult - akkor még Easy Cure - zenekar ötödik alkalommal látogat Magyarországra 2022. október 26-án a Budapest Arénába. A The Cure név lassan több mint fél évszázada (!) fémjelzi a 'dark' szubkultúrát, noha az együttes munkássága számtalan zenei stílust (post-punk, new wave, gorhic rock) érintve fejlődött az évtizedek alatt.

the-cure_exact1980w.jpeg

Tovább
süti beállítások módosítása