Mike Patton és bandája magabiztosan forgatja a Tomahawkot, a hallgató pedig megadóan engedi, sőt, kívánja, hogy fejbe kólintsa az indián harci szekerce.

Mike Patton és bandája magabiztosan forgatja a Tomahawkot, a hallgató pedig megadóan engedi, sőt, kívánja, hogy fejbe kólintsa az indián harci szekerce.

Tízfős, nemzetközi zenészekből álló csapattal rögzítette a Moped Loewen Book of Navi című lemezét. A zenekar fúvósokra épülő, műfajokon átívelő komplex hangzásvilága az alapító, Varga Dániel szaxofonos és zeneszerző zenei vízióinak megtestesülése. A lemez dalszövegei a kereső ember sajátos útját mutatják be, miközben a kollektív zenekari hangzás, a dal egésze kerül fókuszba.

A tavalyi év után másodjára is megrendezik Debrecenben a Fülesbagoly Tehetségkutatót. A nagyszabású könnyűzenei versenyen fesztiválfellépéseket, sajtókampányt, online stúdiókoncertet és egy komplett házi stúdiót is lehet nyerni. Amennyiben maradnak a jelenlegi kormányintézkedések, közönség nélkül tartják meg a döntőt a Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében.

Hogyan mesélhetünk erről (Az nem élet, hogy nem halunk meg) címmel új dallal és hozzá forgatott videóval jött ki a Belmondo. A szerzemény a zenekar egyetlen karanténdala, és a pandémiás helyzetre reflektál.

Ami sejthető volt, most biztossá vált: elmarad idén a Volt Fesztivál és a Balaton Sound. mindkét rendezvény esetében erről közleményt adtak ki a szervezők.

Idén először adták át a WMMD Digitális Zenei Díj nevű vadonatúj elismerést, amelyet a zenei streaming területén 2020-ban kiemelkedő eredményeket elért produkciók kapták. Díjat nyert Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Bagossy Brothers Company, a Paddy and the Rats, az AK26, valamint Böbe.

Mindenki értékes és egyenjogú tagja a társadalmunknak. Erre hívja fel a figyelmet március 21-én a Down-világnapon az a napszabású akció, melynek során az emberek feltűnő színű és felemás zoknit húznak a lábukra. A kezdeményezést Magyarországon a Rejtett Kincsek Down Egyesület szervezi, kampányukhoz számtalan zenész, előadóművész és együttes csatlakozott, köztük Harcsa Veronika, Bérczesi Róbert, Miklósa Erika, a ROAD, a Margaret Island és a Bagossy Brothers Company.

Újabb részletek derültek ki Demeter Szilárd miniszteri biztos könnyűzenei stratégiájáról. Eszerint lesznek új próbatermek és egy nagy koncerthelyszín a Hajógyári-szigeten, illetve Öröm a Zene oktatópontokat létesítenek szerte az országban.
