Fülesbagoly

Víg Mihály mesél a Balaton első kazettájáról

2021. november 30. - Bagolyhír

A legendás Balaton első kazettája, egy 1985-ös koncertfelvétel kerül terítékre a következő Lemezjátszó Classic-esten. A dalokról Víg Mihály, a máig aktív együttes gitáros-billentyűs-énekese mesél Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol a közönség a teljes anyagot is meghallgathatja.

vig_mihaly_1981.jpg

A magyar underground egyik legfontosabb együttesét, a Balatont Víg Mihály és Hunyadi Károly hívta életre 1979-ben. A kezdetekben az alapítók saját szerzeményeiket, valamint Vető János és Kozma György verseket zenésítettek meg és adtak elő diavetítésekkel egybekötve. Állandóan változó kísérők (főként Európa Kiadó-tagok) társaságában léptek fel a csak rájuk jellemző szomorú rock'n'roll sanzonokkal. Végül az Európa Kiadóval közös 1986-1987-es turné után a Balaton beszüntette működését, egészen az 1991-es újjáalakulásig. Az első kazettájuk ugyanakkor csak 1992-ben jelenhetett meg.
- A hanglemezgyártó nem érdeklődött a kiadás iránt, így aztán kézzel másoltuk a kazettákat – idézte fel Víg Mihály. - A dalokat az Európa Kiadóval közös turnén rögzítettük, és a hivatalos megjelenésük 1992-ben volt a Bahia által. A kiadványok 2 és 5 ezer példány közt fogytak, ami manapság jó eladásnak számít, de akkor szerény példányszám volt.
A dalokról bővebben is mesél Víg Mihály december 6-án a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol a felvételeket meghallgathatja a közönség a Balaton frontemberével. Az est házigazdája Horváth Gergely lesz, a program a Lemezjátszó Classic-sorozat része.
Az eseményt a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram támogatásával, a Fülesbagoly Alapítvány partnerségében szervezik meg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr8516769558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása