Süli András az elmúlt években a debreceni könnyűzenei élet megkerülhetetlen alakjává vált. Számtalan kulturális projekten dolgozik a városban, melyek közül a legjelentősebb a Campus Fesztivál. Elsősorban a rendezvény programszervezéséről, színfalak mögötti munkájáról kérdeztük.
Milyen út vezetett a Campus Fesztivál programigazgatói székébe?
- Már a Campus jogelőd rendezvényén, a Vekeri-tó fesztiválon is dolgoztam minden évben, először még bőven diákként, pár év múlva már helyszínfelelősként, a kétezres évek végefelé már több színpad programját én állítottam össze, ezeket egyszerűen hozta egymás után az élet. Immár több mint egy évtizede abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kulturális és zenei szférában dolgozhatok különböző projekteken, ezek közül immár a legrégebbi a Campus.
Milyen szempontok alapján rakod össze évről-évre a fesztivál programját?
- A Campus az a fesztivál, ahol zenei stílustól függetlenül egyszerre helye van az aktuálisan legnépszerűbb, sok ezer, tízezer ember által követett zenekaroknak és a friss, feltörekvő előadóknak egyaránt. Utóbbiak közül nagyon izgalmas a válogatás, de azt szoktam mondani, hogy az adott zenekar, zenész lépje át az ingerküszöböt magától. Legyen jelen, olvassunk vagy halljunk róla valahol, ami miatt felfigyelünk rá. Rengeteg zenei produkció születik és megvannak azok a szűrők, amelyek kiemelik ezek közül az igazán érdekeseket. Azt is fontos tudni, hogy több kollégával dolgozunk a programon, mindenkinek megvannak a maga preferenciái és az a zenei terület, amelyre jobban rálát.
Mennyire van értelme anyagi illetve fesztiválszervezői szempontból kis színpadokat állítani? A legtöbb ember úgyis a nagyszínpad programjára kíváncsi.
- Nálunk tényleg része a fesztivál arculatának, üzenetének a sokszínűség. Én magam leginkább a Szigeten szocializálódtam annak idején, ahol természetes volt, hogy stílusok és különböző művészeti ágak együtt, egymás mellett élnek. Ezt a multikulturális hangulatot leginkább azzal tudjuk megteremteni, ha különböző színpadokat állítunk, amelyeknek megvan a maguk profilja. Ez egyben építkezés is, hiszen egy több tízezres fesztiválon a kisebb színpadok, helyszínek szereplői megkapják azt az esélyt, hogy sok olyan ember is beléjük botlik, aki jó eséllyel még nem hallott róluk. Ugyanez ad értelmet a zenén túli, azaz a színházi, filmes, irodalmi, cirkuszi programoknak is, amelyek együtt teremtik meg a Campus atmoszféráját.
A Fülesbagoly Tehetségkutató tavalyi nyertese, a Ruby Harlem is fellép a fesztiválon. Miben jelent ez lehetőséget számukra?
- Igyekeztünk őket olyan idősávban és helyszínen felléptetni, ahol eleve sok ember megfordul, így elkezdhetik építeni a helyi, hűséges közönséget, amely utána esetleg már egy klubkoncertre is elmegy megnézni őket. A Ruby Harlem nagyon sikeres éven van túl, megkapták a Hangfoglaló Program támogatását és Fonogram-díjasok lettek, gyakran bekerülnek a rádiók adásaiba is, a következő lépés számukra az, hogy ezt valódi, országos koncertsikerekre konvertálják.
Június 9-én harmadjára zsűrizel a Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjében. Eddig milyen tapasztalatokkal gazdagodtál, és ezek alapján mire számítasz a Kobuci Kertben?
- Nagyon sokféle zenekart láttam az elmúlt két évben és mindig jó látni ezt a széles spektrumot, valamint megtapasztalni, hogy a különböző területekről érkező zsűritársak hogyan látnak egy-egy produkciót, milyen - az enyéimtől eltérő - szempontokat lehet figyelembe venni. Arra számítok, hogy legalább egy új kedvencet felfedezek az idei döntőn, illetve az is örömhír számomra, hogy talán az eddigi leghangulatosabb helyszínen kerül sor a vetélkedésre. A jó felhozatalban az is nagy szerepet játszik, hogy egy induló zenekar számára elképesztően kecsegtető és menő az a nyereménylista, amely a Fülesbagolynak köszönhetően a győztesre (és kisebb részben a többi döntősre is) vár.
