Fülesbagoly

Pert fontolgat a Queen ellen a Bohemian Rhapsody rendezője

2018. október 31. - tothjutka

Pert fontolgat Bruce Gowers, aki 1975-ben rendezte a Queen Bohemian Rhapsody című dalának klipjét. A művész úgy érzi, hogy jóval több pénz járna neki, mint amennyit az azóta ikonikussá vált munkájáért egykor kapott.

bruce_gowers.jpg

Bruce Gowers rendezőt 1975-ben kérte fel a Queen arra, hogy készítse el a Bohemian Rhapsody című dalhoz a promóciós kisfilmet, amely zenetörténeti jelentőségű munkává vált. Sokan ugyanis ennek tulajdonítják a videóklip-korszak indulását. A rendező 3500 angol fontot kapott a forgatási költségekre, amiből az ő fizetése nagyjából 500 font volt. A klip óriási sikert aratott, a rendezőt pedig más művészek, például a Rolling Stones, a Kiss, a Genesis, a Bee Gees, Chaka Khan, Mike Oldfield, Prince, Rod Stewart és mások is felkérték munkákra, amelyek egy Grammy-díjat (a Huey Lewis and The News „The Heart of Rock and Roll” című dalának klipjéért), valamint három Emmy-díjat hoztak neki az évek alatt.

Bruce Gowers mégsem elégedett, sőt éppen azon gondolkodik, hogy pert indít. Mint egy interjúban elmondta, tavaly látta a Queen egyik koncertjét, amelyen már Adam Lambert énekelt, és akkor jött rá, hogy a zenekar milyen sok pénzzel tartozik neki. – „Több mint 40 éve használják a klipemet és egy petákot sem fizettek érte. Ezért nyugodtan beperelhetném őket, hiszen minden egyes fellépésükön használják, én pedig ebből nem kapok semmit”.

A rendező azt elismerte, hogy a Queen semmilyen szerződést nem szegett meg, mégis úgy érzi, hogy morálisan neki van igaza: - „Akkoriban egy új világ kezdődött, senki sem a pénzért csinálta. Imádtam a Queennel dolgozni, klipet forgatni és aztán látni a tévében. Szerintem sok fiatal rendező volt hozzám hasonló helyzetben, és úgy érzem, hogy a zeneipar kihasználta őket”.

Akkor kezdett a pereskedésen morfondírozni, amikor tavaly élőben látta az Adam Lambert énekessel újra turnéző Queen egyik koncertjét a Hollywood Bowlban, és a színpadi műsorban felhasználták az 1975-ös Bohemian Rhapsody videóklipet. – „Mintha villámcsapás ért volna. Te jó ég, évek óta ezt csinálják! Talán megérdemelném, hogy utánaszámoljunk a dolgoknak. Ezt a klipet csak a YouTube-on 667 milliószor nézték meg az emberek, ami nekik szintén bevételeket hozott”.

A rendező az interjúban azt is felidézte, hogy a videó forgatása négy órát vett igénybe, és mire végeztek, a zenekar még éppen odaért zárás előtt egy italra egy közeli kocsmába. Azt azonban senki sem tudta, hogy a vágott verziót vajon elfogadja-e a BBC Top of The Pops című műsora, és a klip adásba kerül-e.

Bruce Gowers még három klipet készített a zenekarral, de aztán búcsút intett nekik, mert más megbízást kapott. Freddie Mercury ezt rossz néven vette, emiatt egy londoni étteremben a vita „ordibálóversennyé” alakult át. – „Freddie úgy érezte, hogy elárultam őket, és nem akarta megérteni, hogy nem állok szerződésben a Queennel, szabadúszóként pedig azt vállalok el, ami éppen szembejön. Ezután az eset után soha többé nem beszélgettünk normálisan, felnőtt módjára”.

A rendező azt állítja, hogy az ordibálásba torkollt vita után többé már nem is érdekelte, hogy újabb Queen-klipet rendezzen. – „Számomra Freddie volt a zenekar. Egy videóklip miatt pedig elég durva lett volna lecserélni a frontembert, nem igaz?”

A Freddie Mercury életéről és a Queen töténetéről szóló film – amelynek szintén Bohemian Rhapsody a címe – nemzetközi premierje október 24-én volt, nálunk pedig november 1-jétől látható a mozikban.

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr5114336563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viszlát és kösz a halakat 2018.11.03. 07:55:31

Építettünk egy házat 89-ben egy fejlődő környéken és eladtuk. Nemrég arra jártam és látom, hogy ma is használják, a környezet csodálatos. Tervezem, hogy beperelem a vevőket mert sokkal többet ér a ház mint amennyiért anno megvették ráadásul negyed évszázada használják és egy fillért nem fizetnek azóta nekem.

gaszton42 2018.11.03. 09:56:04

Hát én úgy látom hogy azért az úriember is profitált ebből a sikerből, a cikkből úgy tűnik a karrierjét ez indította be, és a többi nagy sikerű, (és valószínűleg jobban fizetett ) munkáját is ennek köszönheti.

radiofan 2018.11.03. 09:58:43

Egyetértek. Meg egy kicsit sántít is, hiogy 43 után esett le neki a tantusz.

Indriq 2018.11.03. 14:13:14

Elfogyott a pénze....

octy 2018.11.03. 14:24:07

Hülye... Nem csak most használják a klip egy részletét hanem kb. mindig is használták 43 éve. Azt kizártnak tartom, hogy olyasmit használtak volna fel aminek a tulajdon (szerzői) joga nincs rendezve.

DFK 2018.11.03. 15:46:39

@Viszlát és kösz a halakat: viszont a tervek szerzői joga még mindig az építészé.

Viszlát és kösz a halakat 2018.11.04. 07:59:59

@DFK: Akkor ő is kezdheti perelni a tulajokat.
süti beállítások módosítása