Fülesbagoly

Alice in Chains: velük volt az Erő

2018. július 02. - matesas

Megdöbbentő a felismerés: olyan 30-40 méteres távolságból Jerry Cantrell pontosan úgy néz ki, mint Mark Hamill, tehát Luke Skywalker Az utolsó Jedikben. Jerry azonban lézerkard helyett gitárt szorongatott a kezében, és az Erő határozottan vele volt.

alice_3_1.jpg

Ha egy nagyon sarkos mérleget kellene vonni a vasárnapi Alice in Chains koncertről, ha pontozni kellene, akkor egy 10-es skálán kapásból odadobnék 8 pontot a grunge utolsó mohikánjainak. De a 8 pont az sok vagy kevés? Örülünk-e vagy szomorkodunk is egy keveset?

Sosem láttam élőben Jerry Cantrelléket, így aztán olyan izgalommal vártam a Budapest Parkban rendezett koncertet, mint egy rég tervezett találkozást egy nagyon kedves ismerőssel. Persze az agyam egy rejtett zugában ott motoszkált a kétkedés, hogy Layne Staley nélkül is teljes értékű lehet-e az élmény, de felülkerekedett bennem a józan ész, az elfogadás, hiszen William DuVall remek énekes, legalábbis hangban símán hozza a nagy elődöt. És az is jó érzéssel töltött el, hogy a készülő új albumról egy-két hete megjelent dalok is frissességet árasztanak, az AIC egyáltalán nem kelti befáradt társulat benyomását.

Nagyon sokat, sőt, rengeteget vártam ettől a koncertet. És talán pont ez a fokozott várakozás az, ami miatt végül nem egy 10-est, hanem „csak” egy 8-ast tudok adni a vasárnapi produkcióra. Nyilván egyéni ízlés kérdése, de a Bleed the Freak számomra nem eléggé súlyos nyitónóta, én a kezdéstől vagy berobbanást, azonnali knock-outot vagy valamilyen sejtelmes felvezetést, vihar előtti készülődést várok. Az AIC kicsit lassan lendült bele ebbe a koncertbe, nagyjából a harmadik szám körül kapták el a fonalat, az Again már sodort, nem is beszélve az utána következő Them Bones, Dam That River kettősről. A hangosítással nem volt probléma, szépen ki lehetett hallani az összes hangszert, mondjuk a hangerővel mintha kicsit spórolt volna a park, de összességében jól szólt a zenekar. A setlistet tisztességesnek tartom, a Down in a Hole, a No Excuses, We Die Young, a Nutshell vagy a Man in the Box nem igazán hiányozhat egy AIC-koncertről, az pedig egyenesen telitalálat, hogy a ráadásban eljátszották a Would?-ot, majd utolsó számként a Rooster-t. A koncertnek számomra ez volt a katartikus pillanata, sajnos a köztes katarzisok elmaradtak. Ja, és azt is meg kell említeni: Jerry Cantrell tényleg Luke Skywalkerre emlékeztet, ezzel a szakállal símán lehetne utolsó Jedi, de hála istennek, ő nem az, hanem az AIC szólógitárosa.
Mi hiányzott? Több mélység, több sötétség, több pszichedelia. Azaz: Layne Staley. 

Alice in Chain - Budapest Park:

Bleed the Freak
Check My Brain
Again
Them Bones
Dam That River
Hollow
Last of My Kind
Down in a Hole
No Excuses
Stone
We Die Young
Nutshell
Heaven Beside You
It Ain't Like That
Man in the Box

Encore:

The One You Know
Would?
Rooster

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr3014088363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása