Huszonhárom év nagy idő, túl sok a csodaváráshoz, az emberi természet valahogy mégis úgy működik, hogy a remény hal meg utoljára, és csodák márpedig igenis léteznek. Az ikonikus Los Angeles-i rockbanda, a Guns n Roses kapcsán is ezt érzi a rajongó: amíg a történet nincs végleg lezárva, amíg valamelyik tag fel nem dobja a talpát, addig várjuk, hogy egyszer újra egy színpadon álljanak, mindegy, hogy mit csinálnak, csörömpölhetnek kanalakkal is, de azt tegyék együtt, kierősítve.

S lám, itt a nagy bejelentés: idén koncert, egyelőre Axl, Slash és Duff részvétele tűnik biztosnak, további részletek későbbre várhatók. Elégedetten dőlhetnénk hátra, a csoda karnyújtásnyira, azt a néhány hónapot már fél lábon is kihúzzuk. De vajon mit kapunk ennyi várakozás után? Vajon a szenzációs újraegyesülésnek nem egy borzalmas kiábrándulás lesz-e a vége? Vajon szükség van-e erre az anyagilag minden bizonnyal sikeres, de a produkció minőségét tekintve erősen kérdéses vállalkozásra? Vajon tényleg a tagok kibéküléséről, összeborulásáról szól ez az egész, vagy a csilingelő dollárok rántották össze a legendás zenészeket?

Axl Rose énekes jelenlegi állapotában önmaga paródiájának tűnhet, az internet népe kíméletlenül ostorozza is őt az élő show-k láttán, hangját Mickey Mouse-éhoz hasonlítják, s legalább ennyi kritika éri a pocakot eresztett fenegyerek külsejét, botoxtól eltorzult arcát is. Nem is beszélve arról, hogy ennek a fickónak a fejében körülbelül akkora a rend, mint egy csavarboltban a földrengés után, korántsem vehető biztosra, hogy a lekötött koncertek meg is valósulnak, minden csak akkor tuti, amikor a banda már a színpadon áll, amikor már dübörög a Nightrain.

Azon szerencsések közé tartozom, akik láthatták Slashék 92-es, Népstadionbeli koncertjét, azt az ereje teljében lévő fenevadat, akiért akkor a fél világ világ megveszett. Felejthetetlen élmény, pont annyira felejthetetlen, mint amennyire felejthető a 2006-os, Papp László stadionos fellépés, amelyre gyakorlatilag Axl saját - ám sajnálatos módon Guns N Roses néven futó - performanszaként tekinthettünk. 

Őszintén drukkolok, hogy a legenda tovább íródjon, hogy valós akarat működjön a mostani újraalakulás hátterében, hogy a gunnerek vissza tudjanak hozni valamit abból a semmivel sem összetéveszthető stílusból, bájból, amely miatt a rocktörténelem egyik legfényesebb csillagaként ragyogott a banda. A rajongóban megfogalmazódhat a titkos vágy is: ha működik a kémia, miért ne rukkolhatnának elő egy új albummal? Axl tarsolyában állítólag dalok sokasága rejtőzik, Slash sosem ment a szomszédba egy kis kreativitásért, Duff McKagan pedig a szív, a lelkesedés megtestesítője. A kérdésekre hamarosan választ kapunk, s ha minden jól megy, az öregfiúk ismét elkalauzolnak minket a Paradicsomi Városba.

Érvek az újraegyesülés mellett:

• Akkora legendák, akiket akkor is jó látni, ha botra támaszkodva koncerteznek
• Komolyan gondolják az összeállást, ismét felkavarják a r&r állóvizét
• Axl lead néhány kilót és ismét megtanul énekelni
• Ismét összeadódik a zsenialitás és kiadnak egy ütős albumot

Érvek az újraegyesülés ellen:

• Kiábrándító produkciót nyújtanak, az egykori dinamika közelébe sem érhetnek a belassult rocktaták
• Kiadnak egy új lemezt, amely olyan lesz, mint a tavalyi Burning Bridges Bon Jovitól
• Összeverődik a tömeg a Coachella fesztiválra, ahol fél órával kezdés előtt bejelentik: a koncert elmarad
• Izzy a banda zenei agya, meg ne próbáljátok kihagyni a buliból