Fülesbagoly

Az Eszkimó bírja a zord körülményeket

2020. szeptember 23. - Bagolyhír

A Fülesbagoly Tehetségkutató idei, martonvásári döntőjében az alteres, nyers pszicho-rockjával, és a mély tartalmú szövegeivel lényegében lesokkolta a zsűrit az Eszkimó, és nem is volt kérdés, hogy egy rendkívül erős mezőnyben megkapják a második helyezést. Nemrég jött ki az első EP-jük, és szombaton fogják bemutatni élőben.

eszkimo2.jpg

Tovább

Öröm a Zene döntő és díjkiosztó lesz az A38 Hajón

Tizenkettedik évadának döntő eseményéhez érkezett hazánk legjelentősebb tehetségkutató és gondozó sorozata, az Öröm a Zene. A kétnapos rendezvényen 20 határon belüli zenekar mutatkozik be az A38 Hajó színpadán élőben és 6 határon túli együttes videóbejátszás segítségével. A győztes 3 millió forintos jutalmazása mellett 10 kategóriában osztanak ki a szervezők díjakat olyan személyeknek, akik sokat tesznek a magyar hangszeres élőzenéért.

antares_koncert_foto_andrasi_ingrid.jpg

Tovább

A Filc nyerte a Fülesbagoly Tehetségkutató martonvásári döntőjét

Véget ért a Fülesbagoly Tehetségkutatók mini sorozata, Budapest és Debrecen mellett tegnap Martonvásáron is megtörtént a döntő. Legnagyobb meglepetésre a Filc nyerte a versenyt, akik a hangfelvételeik alapján nem kerültek a döntőbe, de a koronavírus miatt kiesett zenekarok egyike helyett odajutottak a legjobb tízbe. S ha már ez megtörtént, instrumentális, fúziós jazz muzsikájukkal levették  a lábukról a zsűrit.

psx_20200913_190131_jpg.jpg

Tovább

Emlékirataiból mesél történeteket Karácsony James az LGT-ről

Egy perc gondolkodási időt kapott 1974-ben Karácsony János, hogy eldöntse, lenne-e a Locomotív GT új gitárosa. James elfogadta a felkérést, és az LGT negyedik, Mindig magasabbra című lemezén már ő játszott. A Neked írom a dalt, az Álomarcú lány és az Egy elfelejtett szó című slágerekkel megjelent albumot a közönség együtt hallgathatja végig a gitárossal szeptember 24-én a Lemezjátszó Classic-esten, ahol Karácsony János mesél a lemezről és a korszakról.

lgt.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil