Fülesbagoly

A Cult júniusban a Budapest Parkban játszik

2023. március 29. - Bagolyhír

Az idén 40 éves világhírű brit rockcsapat, a Cult június 27-én a Budapest Parkban is bemutatja nemrég megjelent új albumát.

the-cult.jpg

Tovább

15 éves a Kobuci Kert, tavaszi programot hirdettek

Rendhagyó módon három koncertfilmmel nyitja jubileumi évadát a Kobuci Kert. A főváros egyik legkedveltebb szabadtéri koncerthelyszíne a világzene-jazz, az underground és a népzene fontos alakjait: Lukács Miklóst, Frenket és a Kalász Bandát kérte fel, hogy képviseljék a hely másfél évtizede érlelődő műsorkínálatának alaptörekvéseit. Hajdu Szabolcs Balázs Béla-díjas filmrendező közreműködésével különleges nézőpontból, művészfilmes eszközökkel, szokatlan helyszínen rögzítették a Kobuci műhely három koncertjét. A filmeket  hamarosan online teszik elérhetővé. 

pe_terfy_bori_kobuci.jpg

Tovább

Parov Stelar és ZAZ is lesz a Campus Fesztiválon, majdnem kész a teljes program

Immár a tizenötödik Campus Fesztiválra készül Debrecen. Ebből az alkalomból szinte napra pontosan 12 évvel az első látogatása után Marcus Füreder, azaz Parov Stelar visszatér a debreceni Nagyerdőre. Az 1920-as évek jazzhangzását elektronikus zenével vegyítő ‘electroswing’ stílus elsőszámú úttörője zenekarával, július 21-én érkezik a jubileumi Campusra.

campus_sajto03_rockstar_photographers_1.jpg

Tovább

Négy Fülesbagoly Tehetségkutató lesz idén, tíz fesztiválon is zenélhetnek a díjazottak

Minden eddiginél nagyobb volumenű lesz a Civil Díjra jelölt Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat 2023-ban: az eddigi helyszínekhez csatlakozott egy Balaton-parti döntő, így Debrecenben, Budapesten, Keszthelyen és Martonvásáron rendezik meg idén a könnyűzenei versenyt. Ebben az évadban 10 fesztiválra lehet fellépési lehetőséget nyerni - köztük a Szigetre, a SZIN-re, a Campus Fesztiválra, valamint a Művészetek Völgyére -, és a további extra nyeremények sora végeláthatatlan. A tavalyi évhez hasonlóan 2023-ban is a sorozat kiemelt médiatámogatója a Petőfi Rádió, így az országos rádió is felajánlott értékes megjelenéseket.

bp_donto_2022_kobuci_heavy_brains_foto_andrasi_ingrid.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása