Fülesbagoly

20. születésnapját ünnepli a The Trousers

2025. március 04. - Bagolyhír

A klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó The Trousers március nyolcadikán, szombaton Budapesten ünnepli huszadik születésnapját. Gőzerővel zajlanak a banda hetedik albumának munkálatai, akik olyannyira termékeny időszakukat élik, hogy tavaly nyáron kijöttek egy feldolgozás EP-vel is „Garage Nights Revisited” címen.

img_5690_1.jpeg

A jubileumi partira a Muzikumban kerül sor, este nyolc órás kezdettel. A főhősök előtt a Diklam Tedik melegíti be a közönséget, a koncerten fellépnek korábbi zenekari tagok és különleges vendégek is.
„Amikor 2005-ben megalapítottuk a zenekart, nem gondoltam volna, hogy húsz év múlva is létezni fog, vagy hogy elkészítünk hat - illetve hamarosan már hét - nagylemezt, hogy játszani fogunk számos európai országban, kísérni fogunk olyan bandákat, mint az MC5 vagy a Black Stone Cherry. Azt meg végképp nem, hogy az egyik lemezünkön játszani fog az egyik legnagyobb példaképünk, Nicke Andersson a Hellacoptersből. Ezek a tények már önmagukban is rengeteget elmondanak. A mostani felállás már 2017 óta együtt van, olyan ez a banda számunkra, mint egy család. Eszünk ágában nincs abbahagyni!” – mondta a formáció frontembere, Kőváry Zoli, aki ezt követően a sallangmentes rockzenét játszó vendégzenekarukra is kitért.
„A Diklam Tedik igazi baráti, testvéri zenekar. A dobos, Cs. Szabó Zoli tizenegy évig volt a The Trousers tagja, azóta is stúdiósunk, Tóth Zsombi basszgitáros és Neményi Csabi gitáros pedig néhai Péter bátyám bandájában, a Royal Rebelsben játszottak. Ezer éve ismerjük egymást.”

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr3818810412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása